Az éltető talaj
NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT
A miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai nívódíjas pályázatukban a Pannon-tenger Múzeum épületében berendezett időszaki kiállításhoz készített foglalkozásokat ismertetik.
| Magyar Múzeumok Online |
2016-09-22 10:48 |
2015-ben a talajok évét ünnepeltük. Ez az alkalom adta az apropóját, hogy a Pannon-tenger Földtörténeti és Természetrajzi Tár időszakos kiállításoknak helyet adó terének felszabadulásával, a Miskolci Egyetem Földrajz intézetének kezdeményezésére 2016 év elején Magyarország talajai beköltözzenek a múzeum falai közé.
A kiállítás szakmai hátterét és alaposságát a Miskolci Egyetem talajszakértője, Dr. Dobos Endre, és Kovács Károly biztosították. A talajok megőrzésére, védelmére és javítására az Ökológiai Intézet Alapítvány részéről F. Nagy Zsuzsa csatlakozott erőforrásaival. A helyszínt és a szerkesztési munkákat a Pannon-tenger kiállítóépület szolgáltatta, Szolyák Péter tárvezető irányításával. A HOM Múzeumpedagógiai Osztály a kiállítás berendezésének elejétől jelen volt, hogy a kialakítás számunkra, a kiállítás későbbi használatát tekintve a legelőnyösebb legyen.
A cél egy informatív, innovatív és interaktív kiállítás megalkotása volt. Ehhez az egyetem számos kiállítandó talajszelvénnyel, és még több „fogdosható példánnyal” járult hozzá, valamint a talajokon végezhető látványos kísérletekhez szükséges laboratóriumi eszközökkel. Az Ökológiai Intézet a talajjavításhoz és komposztáláshoz kapcsolódó társasjátékokat és tablókat hozott. A múzeumpedagógusoknak pedig az volt a feladatunk, hogy széles korosztályt ismertessünk meg a kiállítással, a talajok fontosságával, hiszen az életünk egyik alappillérét jelentik, mégis, mostohagyerekek az oktatásban és a környezetvédelemben is.
A foglalkozások kidolgozásához 3 korcsoportot határoztunk meg: óvoda, általános iskola alsó és felső tagozat, középiskola. A kicsik figyelmét a talaj jelentőségére és fontosságára a benne élő, gyerekmesékből ismert szereplőkön keresztül (giliszta, vakond) hívtuk föl. Társasjáték és mágnestábla segítségével ismerhették meg, mit jelent a komposzt, és milyen anyagok kerülhetnek bele. Az idősebbek a kiállítás segítségével rádöbbenhettek arra, milyen sokfélék a talajok, és mitől függ, hogy hol, milyen talaj alakulhat ki, mitől lesz vörös, sárga, vagy éppen fekete a talaj. Kísérletekkel vizsgáltuk a mésztartalmát, és szennyezőanyag-áteresztő képességét, morzsoltuk, gyúrtuk a talajt, vizsgáltuk az agyagtartalmát megnéztük, mi is kell ahhoz, hogy a tőzegből idővel kőszenünk legyen. A fiatalok kis csoportokra osztva maguk dolgozták föl a kiállítás anyagát irányító kérdések segítségével, majd adták elő a csoporttársaiknak, hogy mire jutottak. A konklúziót már együtt, a múzeumpedagógus segítségével vonták le.
Az Egyetem talajtanosai és az Ökológiai Intézet vendégei által a kiállítórészben különböző rendezvények alkalmával tartott előadások továbbképzési lehetőséget nyújtottak a múzeumpedagógusoknak is, hogy szakmailag a legtöbbet tudják nyújtani.
A három intézmény között példaértékű együttműködés jött létre, ahol a magas színvonalú végeredmény érdekében mindenki azt tette hozzá a teljes egészhez, amiben a legjobb. A csoportok elégedettek voltak, élvezték, amint a feladatokon keresztül új értelmet nyer számukra a kiállítás. A sokrétű előadások és rendezvények minden korosztályt megszólítottak.
Ennek a mindössze pár hónapig látogatható időszakos kiállításnak újszerűsége nem csupán teljességében rejlik. Amit a talajokról tudni érdemes, a keletkezésüktől kezdve a fajtáikon át a fontosságuk és felhasználásukig, azt ez a „szobányi anyag” mind bemutatta. Ugyanakkor a kiállítást „megszólaltatni” igazából a hozzá értő emberek segítettek. Hiszen amikor a gyerekek beléptek a térbe csak színes „földeket” láttak. Viszont a feladatok elkezdésével új értelmet kaptak számukra a látottak, a felhozott példákon keresztül megelevenednek és értelmet nyernek a történetek. A kezdeti foglalkozások és az első „tesztcsoportunk” résztvevőinek véleményeit figyelembe véve a múzeumpedagógusok összeültek, és közösen alakították úgy a foglalkozások forgatókönyvét, hogy az elképzeléseiknek és a látogatói igényeknek leginkább megfeleljenek. Fontos volt, hogy a kísérletekkel a gyerek ne csak túlélje azt az egy órát, hanem szerves része legyen az eseményeknek, és maga fedezze föl a kiállítást.
A látogatószámmal túlmutattunk az elvárásainkon, hiszen a bő 1.5 hónap alatt majd 800 fiatal fordult meg a foglalkozásokon (a múzeum egyéb látogatói nem szerepelnek ebben az adatban). A visszajelzések alapján törekvéseink sikerrel jártak, a tanárok több osztállyal is visszajártak a foglalkozásokra, a gyerekek pedig élvezték, a velünk töltött időt.
