Magyar ásatás Egyiptomban
Élő MúzeumCafé
A Szépművészeti Múzeum első egyiptomi ásatása 2008 óta zajlik Kairótól délre, a Fájjum-oázis, a mai el-Lahun falu mellett elterülő rommező 1600 hektárnyi területén.
| Horváth Zoltán |
2012-01-11 12:00 |
„Mintegy két héttel munkám megkezdését követően ért hozzám a hír, hogy egy német készül letáborozni Illahun mellett, ott, hová magam is igyekeztem. Mivel az illetőnek halvány fogalma sincs a régészet mibenlétéről, és ásatásait fosztogatás és zsákmányszerzés céljából végzi, nem tűrhettem, hogy keze nyomán elpusztuljanak és semmivé váljanak egy ennyire fontos lelőhely emlékei.” (W. M. Fl. Petrie: Kahun, Gurob, and Hawara, London, 1890, 5)
Illahûn 1990 – annus horribilis. Ezt a rövid feljegyzést véste ásatási naplójának fedelére néhai Nicholas B. Millet, az 1988 és 1997 között El-Lahunban régészeti kutatásokat végző kanadai expedíció vezetője. Akkor már második éve állt a munka a lelőhelyen, lévén az egyiptomi régészeti hatóság helyszíni raktár megépítéséhez kötötte az ásatási engedély megújítását. Az építkezés előre be nem tervezett költségei (korabeli árfolyamon mintegy húszezer egyiptomi font) kényszerű pihenőre rendelték az expedíció tagjait, s csak fokozták Millet amúgy is meglévő kétségeit az el-lahuni kutatások jövőjével kapcsolatban.
Régészek és téglarablók
Ma már tudjuk, hogy nem ez volt az egyetlen „borzalmas esztendő” a kiterjedt, mintegy nyolcszáz hektárt felölelő rommező modern kutatástörténetében. Miután a terület régészeti topográfiáját felvázoló brit archeológus, William Matthew Flinders Petrie 1921-ben egyszer s mindenkorra
távozott El-Lahunból, a lelőhely az idő múlásával egyre inkább a gazdátlan, elvadult birtok arcát öltötte magára. Nyugodtan, zavartalanul dolgozhatott az idő és hű szövetségese, az enyészet, elvégre a régészeti kutatások folytatására csak majd hetven évvel Petrie után került sor. A helyszínre érkező Millet és munkatársai lehangoló látványról számoltak be: a félig betemetett, erősen lepusztult iszaptégla épületmaradványok egyhangúságát itt és ott recens hulladékhalmok törték meg; emitt friss bolygatások nyomai látszódtak, amott rablóásatások mementójaként a síraknák száját övező törmelék díszelgett. Szorgalmas munkát végeztek a helybéli földművesek is: a település még álló falmaradványait alaposan megdézsmálták a szebbah-ásók (téglarablók), néhány téglasort pedig kissé bizarr módon a régészeti lelőhelyet a megművelt parcelláktól elválasztó kerítésbe építettek be.
Petrie ásója nyomán
Pedig a Fajjum-oázis bejáratánál fekvő rommező, mely nevét a közeli arab El-Lahun faluról kapta, egyike a Nílus-völgy legfontosabb történeti emlékhelyeinek. Bár emlékanyagában az óegyiptomi történelem szinte mindegyik korszaka képviselteti magát, a terület legmagasabb státuszát a 
Középbirodalom korában érte el, amikor II. Szenvoszret (Kr. e. 1880–1873), a 12. dinasztia negyedik királya ezt a mészkőplatót szemelte ki impozáns téglapiramissal koronázott halotti emlékműve számára. A királyi kultuszt befogadó templom szomszédságában húzódnak meg a szintén királyi alapítású település romjai, mely a kései Középbirodalom korában fontos regionális központként működött. A település, egyben az ortogonális várostervezés iskolapéldája, mai napig a legnagyobb feltárt városlelőhely az egyiptomi Kései Középső Bronzkor időszakából. A templom- és a lakóházmaradványok körzetében Petrie ásója nyomán egy egészen sajátos leletanyag látott napvilágot: mindenekelőtt a hajdanán itt élő és dolgozó emberek használati tárgyai, illetve a hieratikus írással rótt papiruszok két nagy csoportja érdemel említést; utóbbiak részben a királyi templom és halottkultusz működésébe, részben a városi lakosság életének ügyes-bajos dolgaiba engednek bepillantást, de találunk közöttük irodalmi, mágikomedikus vagy éppen tisztán adminisztratív karakterű szövegeket is.
Pontatlanságok és hiányosságok
Bár tagadhatatlan, hogy rendszeresség és alaposság terén Petrie messze megelőzte korát, a sietségből fakadó felületesség nyomait is magán viselő dokumentációja nehezen hozható 
összhangba napjaink régészeti gyakorlatával. Az olyan alapvető adatok hiányában, mint a rétegtan, a leletek pontos feltalálási helye és kontextusa vagy éppen az egyes településrészek építési fázisai, a modern kutatás lelőhelyhez intézett kérdéseit már nem vagyunk képesek megválaszolni. Kellő óvatossággal érdemes közeledni a Petrie által közölt alaprajzi vázlatokhoz is. Példának okáért, a településről rendelkezésre álló egyetlen, s így ma is általánosan használt, átfogó alaprajz Petrie 1891-ben megjelent jelentéséből származik. Tagadhatatlan, hogy valódi mesterművel állunk szemben, különösképpen, ha figyelembe vesszük, hogy mikor, milyen körülmények között és milyen eszközök segédletével készült. Ugyanakkor az alaprajz semmit sem ad vissza a város területének változó domborzati viszonyaiból, a Millet vezette kanadai expedíció ellenőrző ásatásai pedig további megbúvó pontatlanságokra és hiányosságokra derítettek fényt. Ezért különösen sajnálatos, hogy a torontói Royal Ontario Museum el-lahuni kutatásai Millet 2004-ben bekövetkezett halálával félbeszakadtak, s eredményeiből mindössze egy építészeti jelentés látott napvilágot, az is utólagosan, 2007-ben Rosa Frey és James Knudstad tollából.
A dokumentáció problémáinak orvoslása különösen a lelőhely pillanatnyi állapotának ismeretében vált felettébb sürgetővé: az elmúlt tíz évben ugyanis a régészeti maradványok pusztulásának üteme aggasztó mértékben felgyorsult. A kanadai expedíció által kibontott, majd visszatemetetlenül hagyott iszaptégla struktúrák lassan, de elkerülhetetlenül áldozatul esnek a napsugárzás, a szűnni nem akaró szél és a szezonális esőzések romboló hatásának, túlélési esélyeiket pedig tovább csökkentik az alkalmasint a vandalizmus határát súroló friss bolygatások, rendszeres rablóásatások, melyek még az aktív régészeti kutatás alatt álló szektorokat sem kímélik. Így került sor 2009 őszén a piramiskörzettől északra fekvő, római korból származó krokodiltemető gödörsírjainak kifosztására, a Petrie által 900. számú középbirodalmi temető maradványainak kíméletlen feldúlására, illetve a városon belül a 4. (?) számú déli kúria falmaradványainak lerombolására – a nyomokból ítélve nehézgépek igénybevételével. Elodázhatatlanná vált tehát a régészeti táj jelen állapotának precíz dokumentálása, illetve az épületmaradványokat fenyegető környezeti és kulturális tényezők felmérése, mielőtt bármiféle újabb feltárások kezdődnének a lelőhely korábban még nem kutatott részein.
A magyar misszió
A felvázolt problémák és rizikófaktorok figyelembevételével a pontos és gyors dokumentálás hangsúlyos szerepet kapott az El-Lahun Survey Project programjában, amikor a Szépművészeti Múzeum 2008-ban több hazai és külföldi intézménnyel karöltve felújította a lelőhelyen a terepi 
régészeti kutatásokat. 2008-ban és 2009-ben a magyar misszió térképészeti méréseket végzett, hogy első lépésként a Petrie által 1923-ban közölt kézi térképvázlatot egy új, digitális archeotopográfiai térképpel válthassuk fel, mely minden további régészeti kutatás alapjául és keretéül szolgálhat. Az extenzív survey mellett intenzív kutatásokat is folytattunk a lelőhely azon részein, ahol a maradványok állapota vagy a bolygatottság foka szükségessé tette az azonnali beavatkozást. A helyzetet komplikálta, hogy szimultán módon az egyiptomi régészeti hatóság egy missziója is kiterjedt feltárásokba kezdett a rommező több szegmensében, távollétünkben akár a magyar koncesszión belül is, arra ítélve minket, hogy a minden szakszerűség nélkül, barbár módon felforgatott területen utólagosan, adatmentés jelleggel végezzük el a felméréseket. Így került sor a piramiskörzet déli oldalán kibontott, korábban ismeretlen, lépcsőfeljárók és rámpák alkotta bejárati komplexum dokumentálására, melyen a királyi temetkezések alkalmával a halottas processzió közelítette meg a szent körzeten belül kialakított aknasírokat. 2009-ben a templom melletti hatalmas kerámiahalom szisztematikus feldolgozása mellett elsősorban az egykoron monumentális, mára azonban az alapokig lepusztult királyi templom területére összpontosítottunk. II. Szenvoszret temploma a jelek szerint a királyi kultuszkomplexumok építészeti fejlődéstörténetének egyik fontos stációját képviselte, ezért szerkezetének minél alaposabb és pontosabb megismerése rendkívül kívánatos volt. A felszín alatti érzékelésen alapuló vizsgálatok eredményeinek ismeretében a templom és a település viszonyáról alkotott hagyományos képünk bizonyosan felülvizsgálatra szorul, illetőleg első ízben sikerült pontosan meghatározni a templomterület nyugati irányú kiterjedését. Szintén 2009-ben a sziklaalapzat módszeres vizsgálata vezetett a hajdani templomépület délkeleti és délnyugati sarka alatt megbúvó, s az évszázadokat érintetlen állapotban átvészelő alapítási áldozati aknák lokalizálásához. Mindkét, kivételes gonddal és finomsággal kifaragott aknából egy-egy, az áldozati rituálé során elhelyezett sztenderdkészlet került elő.
A 2009-es ásatási szezonunk a templom két sarokponti depójának feltárásával ért véget. Az északkeleti és északnyugati depókra már nem kerülhetett sor, mivel távozásunkat követően az egyiptomi misszió a templomterületre vonult, s addig folytatta a régi, régészetileg is értékes törmelékhalmok mechanikus eltávolítását, míg az aknák fedőköveire rá nem lelt. 2011-ben a sorozatos szabályszegések, a leletek gondatlan kezelése, illetve a lelőhely emlékeiben okozott nagymértékű és helyrehozhatatlan károk következtében a Régészeti Minisztérium azonnali hatállyal megfosztotta az egyiptomi missziót a további kutatás jogától, az ügyet továbbította az államügyészi hivatalnak vizsgálat lefolytatása céljából, a lelőhelyet pedig a jogi eljárás végeztéig hivatalosan lezárták. Csak reménykedni tudunk, hogy 2012 őszén tovább folytatódhatnak a magyar régészeti kutatások El-Lahunban.
Kutatásainkban partnerünk a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara, a Petrie Museum of Egyptian Archaeology, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Research Institute for Visualization, Architecture and Archaeology. A projektet az OTKA támogatja.
Kulisszatitkok az ásatásról
Mit rejt El-Lahun homokja? – A Szépművészeti Múzeum egyiptomi ásatásáról
Élő MúzeumCafé
2012. január 12., csütörtök, 18.00 óra, Szépművészeti Múzeum
A vetített képekkel illusztrált esten az ott folyó munkáról, az eddigi és a várható eredményekről számol be a projekt néhány munkatársa.
A beszélgetés résztvevői:
Liptay Éva, a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményének vezetője,
Horváth Zoltán egyiptológus-muzeológus, az ásatás vezetője,
Vasáros Zsolt építészmérnök, az ásatásban részt vevő csapat tagja.
A beszélgetést Martos Gábor, a MúzeumCafé főszerkesztője vezeti.
Praktikus információk:
Az estre a belépés ingyenes; a bejáratnál, aki hozzánk érkezik, azt kell mondania, hogy a MúzeumCafé beszélgetésére jön, és majd útbaigazítják. Ha viszont valaki az este 22 óráig nyitva tartó múzeum kiállításaira is be szeretne menni, meg kell vásárolnia a rendes csütörtök esti Múzeum+ jegyet.
A beszélgetést szokás szerint rögzítjük, és az a későbbiekben az interneten is megtekinthető lesz a www.muzeumcafe.hu weboldalon
Képek
- El-Lahun látképe a munkasátorral
- Kifosztott sír a római korból származó krokodiltemetőben
- A 4. (?) számú déli kúria maradványai
- A délkeleti akna feltárás közben
- A rituálisan leölt szarvasmarha feje és mellső lábszára a délnyugati akna mélyén
