Múzeumi kisharang 1848
Hagyomány
A Magyar Nemzeti Múzeum északi udvarában három és fél méter magasságban egy kicsi harang hívja fel magára a figyelmet.
| Debreczeni-Droppán Béla |
2013-03-15 12:00 |
Nincs felirata, semmi különös nincsen rajta, mégis érdekes a története. Volt idő, amikor ezt a harangot is mindennap megkongatták. De nem délben.
1845 tavaszán, amikor már a Nemzeti Múzeum palotájának építési munkálatai a végéhez közeledtek, József nádor megbízta Kubinyi Ágostont, a múzeum igazgatóját, hogy készítse el „a minden tekintetben kimeritő házirendet”. Az elkészült tiszti utasításokat és a hozzá kapcsolt házirendet a múzeumigazgató 1845. május 11-én terjesztette fel a nádornak jóváhagyásra. Ebben jelent meg először az udvari kisharang, a következő megfogalmazásban: „A ’kapushoz közel a’ belső udvarba egy kis harang lészen, melly a ’kabinetek kinyitása és becsukatása, valamint a’ kapu csukás és nyitás óráin, vagy valami rendkívűli eset alkalmával jeladás, ’s hirtelen való összehívás végett, millyen a’ netaláni tűz vagy tolvajság jelentése meghúzatik.”
A múzeumi harang megszólalására azonban még egy ideig várni kellett, hiszen a gyűjtemények ekkor még a Ludoviceum épületében voltak. Átszállításukra 1846 nyarán és őszén került sor. A következő hónapok a gyűjtemények elhelyezésével, a tárak „állandó” kiállításainak felállításával teltek. Az Érem- és Régiségtár fennmaradt vendégkönyve arról tanúskodik, hogy 1847 márciusától már megindult a vendégforgalom a Nemzeti Múzeumban. Ez szükségessé tette, hogy a múzeumi tiszti utasítások elfogadásáig is legyen egy olyan ideiglenes szabályzat, amely rendelkezik a gyűjtemények látogatási rendjéről. Ezt Kubinyi igazgató, miután 1847. október 14-én Ideigleni szabályok a’ Magyar Nemzeti Museum gyüjteményeinek nyilvános szemléletül megnyitásukra nézve címmel elkészítette, benyújtotta István nádornak jóváhagyásra. Ennek megtörténte után a szabályzat 1847. december 14-én érvénybe lépett. Hivatalos használata – valószínűleg az ünnepek és a téli fűtési szünet miatt – azonban csak 1848. január 24-től kezdődött meg. Erről a tényről és magáról a nyitvatartási rendről az igazgató a sajtó útján tájékoztatta a közvéleményt.
A múzeum „ideiglenesen rendezett gyűjteményei” a vasárnap kivételével a következő beosztásban voltak megtekinthetők: az érem- és régiséggyűjtemény hétfőn és csütörtökön, a természetosztály és kézgyűjtemény kedden és pénteken, a képtár pedig szerdán és szombaton volt nyitva délelőtt 9-től délután 1-ig. (A múzeum könyvtára, a Széchényi Könyvtár 1866-ig zárva volt a nagyközönség előtt.) A hírlapokban nem jelent meg, de a szabályzatban szerepelt, hogy az egyes tárak nyitva tartásuk napjain délután is látogathatók külföldi és vidéki vendégek számára, mégpedig télen délután 2-től 4-ig, nyáron délután 3-tól 6-ig. Az ideiglenes látogatási szabályzat bekeretezve a múzeum kapujára is kikerült. Harmadik pontja rendelkezett a harang használatáról: „A’ közszemléletre meghatározott idő kezdetét ’ s végét egy a’ M.N. Museum belső udvarán alkalmazandó harang meghuzásával az intézet kapusa adja mindenkinek tudtára.” A kapusnak a nyitvatartási időt nézve tehát reggel 9-kor és délután 1 órakor kellett harangoznia, mivel a délutáni nyitva tartás esetleges volt, és tömeges látogatottságot nem jelentett.
A múzeumi kisharangon semmilyen felirat nem jelzi készítője nevét és az öntés évét, mely egyértelművé tenné a származást, mint a legtöbb harang esetében. A felirat hiányának különösebb oka nem lehetett, egyszerűen a harang kis mérete indokolhatja. A nádori levéltárban fennmaradt múzeumi levelezésből és az Országos Pénztár számadáskönyvéből azonban fény derül a harangöntő személyére és hozzávetőlegesen a harang elkészítésének idejére is. A feltárt források alapján tehát tudjuk, hogy Kubinyi az ideiglenes (látogatási) napirend jóváhagyása után néhány nappal, december 17-én írt levelében a következő kéréssel fordult a nádorhoz, a szabályzatban szereplő haranggal kapcsolatosan: „…miután az ennek folyamatba hozásához szükséges, ’s a Museum belső udvarában alkalmazandó harang felállitása iránt az illető mesteremberekkel megalkudtam, mély alázattal esedezem, hogy annak költségeit, névszerint a harangöntő /:alatti árjegyzéke szerint 24 forintot ezüst pénzben, a’ lakatosnak // alatti árjegyzéke szerint pedig 20 f(orin)tot, öszvesen tehát 44 f(orin)tot pengő pénzben kegyelmesen jóváhagyni, ’s kifizetésül az országos Pénztárból utalványozni méltoztassék.” A nádor a kért összeg kifizetését a múzeum pénzalapját kezelő Országos Pénztárnak december 22-én rendelte el. A pénztár ezt 1848. február 16-án utalványozta – a számadáskönyvből derül ki, hogy Schaudt András harangöntőnek és Reszler István lakatosnak. Utóbbiról, aki a harangot falhoz rögzítő vasszerkezetet készítette, semmit sem tudunk. Annál több az ismeretünk a múzeumi kisharangot öntő mesterről. Schaudt András Németországban, Würtenbergben született, és valószínűleg Eberhard Henrik műhelyét vette át. 1831 és 61 között működött öntödéje Pesten, a mai Kazinczy utcában (VII. kerület). Egy 1835-ös újsághirdetés szerint üzletében (amely a mai Kossuth Lajos utcában állt) kisebb harangokat készen árusított. Az 1848–49-es szabadságharc alatt részt vett ágyúk javításában, amiért 4 havi börtönre ítélték. 1862. november 22-én, Pesten bekövetkezett halála után fia, Sándor rövid ideig még folytatta mesterségét.
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Öntödei Gyűjteményének Harangadatbázisában jelenleg 237 Schaudt készítette harang adatai szerepelnek (köztük pl. az esztergomi bazilika középharangja). A 19. század egyik legjelentősebb harangöntőjének munkái a mai országhatáron kívül főként a Felvidéken találhatók. A Magyar Nemzeti Múzeum kisharangjának meghatározásával az említett adatbázis egy újabb munkával gyarapodott.
A múzeumi nyitva tartás elejét és végét jelző kisharang öntésének időpontját a rendelkezésünkre álló forrásokból pontosan nem tudjuk megállapítani. Készülhetett 1847 decemberében, amikor Kubinyi árajánlatot kért Schaudtól, és önthették 1848 januárjában vagy februárjának első felében is. Az 1848-as öntést támasztaná alá kifizetésének február 16-i időpontja, hiszen valószínű, hogy az csak a leszállítás, illetve a munka elvégzése után történhetett meg. Persze az is elképzelhető, hogy a harang, bár 1848-ban került a múzeumba, már korábban elkészült, sőt eredetileg nem is későbbi helyére szánták. Schaudt András ugyanis, mint fentebb említettük, üzletében kisebb (kb. 300 font alatti) harangokat készen árult. A Kubinyi által a nádorhoz felküldött árajánlatok sajnos nem maradtak ránk, így ez a kérdés – legalábbis egyelőre – nem dönthető el biztosan. Bizonyos azonban, hogy a múzeumi kisharangot 1848-ban használatba vették, valószínűleg a forradalom előtt néhány héttel, talán éppen az ideiglenes nyitvatartási rend bevezetésének napján, 1848. január 24-én.
A múzeum udvarában ma is látható kisharangot évtizedekig egy ember, a kapus- (portás-) állást elsőként betöltő Kovács Péter (idősebb korábban: „Kovács bácsi”) kongatta meg. Az 1848 elején 34. életévében járó múzeumi kapus 1845 májusától majd fél évszázadon át fogadta a látogatókat.
A Nemzeti Múzeum harangját évtizedekig használták, de hogy pontosan meddig, nem tudjuk. Mindenesetre a harang, amely egykor mindennap megszólalt, már régen hallgat. Ha beszélni tudna, sok érdekeset mesélhetne az elmúlt százhatvanöt esztendőről.
