©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Kunhímzéses párnavégek

Karcag és a Nagykunság 18. század végi, 19. századi népművészetének legékesebb darabjai az egyedi forma- és színvilágot mutató kunhímzéses párnavégek.

A legkorábbi kunhímzéses párnavégek a 17-18. században készültek. A kunhímzés virágkorát a 19. század közepén, végén élte, majd hanyatlásnak indult. A maguk termesztette kender fonalából házilag szőtt vászonra hímezték. A hímző fonalat is maguk készítették a racka juh hosszú szálú gyapjából.

A fonalat házilag festették meg, sőt a festéket is maguk készítették hozzá. Ennek anyagát többnyire a ház tájékáról, meg a határbeli rétségek gazdag növényvilágából nyerték. A hímzett rózsák árnyalatos piros színét adó festéket a mályvarózsa sziromleveléből főzték. A barnát a dió leveléből nyerték. A kék színt a bodzabogyó festéke adta. A hagyma héjából a barnássárga árnyalatot kapták. A kifőzött szalma levével sárgára festették a fonalat, de felhasz-nálták erre a célra a lóhúgy festékanyagát is.

Régi kunhímzés. Fotó: Kozma Károly

Ez utóbbiból nagyon szép sárga színt kaptak, amely igen tartós volt, nem halványult. Felhasználták a fodormenta, a rozmaring, a bazsalikom, a szeder, a szőlőhéj, a szikfű, a leánderlevél, a vízililiom festékanyagát is. Emellett pompás színeket nyertek bizonyos mocsári növények főzetéből is, melyeket a rétet járó pákászokkal szedettek össze. Egyik-másik nagy tapasztalatú asszony valóságos tudósa volt a festék készítésének. Napokon keresztül főzték, áztatták a fonalat a festékben. A hat-nyolcféle árnyalatot úgy nyerték, hogy különböző ideig hagyták az anyagot a lében, vagy pedig száradás után ugyanabba többször is beavatták. Minél türelmesebb és hozzáértőbb volt a háziasszony, annál több színárnyalatú és ragyogóbb fényű fonál került elő a festékes fazekakból. Ezeket aztán a házak padlásán szárították, nem a tűző napon.

                              Régi kunhímzés. Fotó: Kozma Károly

A kunhímzésnek nemcsak a színezése jellegzetes, hanem a szerkezete is. Egészen sajátosak ezek a szabadrajzú lapos- és hamis laposöltéses munkák. Mintái pontosan kidolgozottak, zártak. Nagyobb részük a középpontot hangsúlyozza, s a tőle két oldalra lévő minta egymásnak tükörképe. A három mezőre osztott mintában a szélesebb középső részt két egyenes sötét vonal veszi közre. Ennek gyakoribb elemei: a rózsa (kunrózsa), a szegfű, a négyszirmú nefelejcs, de előfordul tulipánszérű virág is. Legkedveltebb a nagyobb 10-18 karéjos rózsa. Gyakran jelenik meg a mintán a nefelejcsnek nevezett, négyszirmú virág. A díszítmény füzérszerű, központi elrendezésű. Két oldalra egyformán hajlanak a virágos, bimbós ágak. A keretező két vonalon túl szimmetrikusan elhelyezkedő apróbb minták kaptak helyet.

A széldíszítmények között a leggyakoribbak az ötkaréjú, két-, illetve háromszínű, egyenesszárú virágok, de gyakoriak a szár nélküli tulipánok is. A gránátalma szintén előfordul széldíszítményként, amelynek ismerjük kétszínű körből négy irányba nyúló kacsos változatát is. Nem csupán a mintaelemek, hanem a színek is ritmikusan ismétlődnek.

A hímzés nem fedi be az egész anyagot. Az üres terek kitöltésére szívesen alkalmazzák a különböző formájú kacskaringókat, a kacsokat, a bajuszt. A virágok, a levelek elvékonyodás nélküli száron ülnek.

E hímzésre jellemzők az erőltetés nélküli naiv formák és a tiszta pasztell színek. Az egyszínű hímzés nagyon ritka. A többszínű minták jellegzetessége, hogy a színek nagyon finom árnyalatokkal mennek át egymásba, s az egyes mintaelemek közepük, vagy szélük felé sötétednek, illetőleg halványulnak. Így a hímzés tűfestésszerűen hat. A levelek többnyire kétszínűek, gyakran zöld-barna, zöld-rózsaszín, zöld-meggypiros változatban készültek.

Az eredetileg párnavégeken alkalmazott kunhímzés később feltűnt lepedőszéleken is. A mai megváltozott lakáskultúrában is megtalálta a helyét. A mai alkotók a párnavégek mellett főként terítőket, díszpárnákat készítenek.

A hagyományos kunhímzés technikájának, motívumvilágának őrzésével napjainkban számos alkotó foglalkozik. A közelmúlt egyik legjelesebb hímzője a túrkevei Szádvári Andrásné Sallai Margit volt, aki létrehozta azt a Díszítőművészeti Szakkört, melynek tagjai mind a mai napig híven őrzik a hagyományokat. Ugyancsak jeles alkotó a kunszentmártoni Ország László, aki a helybeli Csengedi Népművészeti Egyesület létrehozójaként dolgozik és adja tovább tudását. Az említettek mellett számos karcagi, kunhegyesi és abádszalóki hímző foglalkozik e régi, hagyományos hímzés életben tartásával, megőrzésével.

A régi kunhímzések a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum gyűjteményéből származnak.