©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Firenzéből Kunhegyesre

A neogót egyházi művészet reprezentánsaként szerették volna kiállítani, ám a szakértők kitartó nyomozása kiderítette, hogy az 1300-as évek Firenzéjéből került hazánkba. A tomajpusztai kápolna oltárának kalandos története.

Jó negyed százada, a Damjanich János Múzeum ifjú munkatársaként dr. Szabó László néprajzkutató hívására kapcsolódtam be a Tisza-tó környékének kutatásába. Azt kaptam feladatul, hogy a környék katolikus templomainak történetét dolgozzam fel. Kedvemre való munka volt, mert így a vidéket járva, a helyszínen ismerhettem meg azt a környéket, amely immár két és fél évtizede foglalkoztat. Utunk során megnéztük a már akkor is romos pusztatomaji kápolnát, ami neogót stílusban épült 1892-ben. Majd a kunhegyesi plébánia következett, ahol egy festményt találtunk, mely a plébános úr, Bollók Emil atya elmondása szerint a tomajpusztai kápolnából, annak megrongálása után került oda. A gótikus stílusban festett kép első ránézésre jól illeszkedett a kápolnához, így azt neogót műként tettem el jegyzeteimbe.

2010-ben Gecse Annabella és Szebenyi Nándor kollégáimmal jártuk a megyét, tárgyakat gyűjtve a Templomok művészete című kiállításunkhoz, ami a Szolnoki Galériában nyílt meg 2010 novemberében. Ekkor hoztuk be a kunhegyesi festményt, kikölcsönözve azt az egyházközösségtől. Célunk az volt, hogy a neogót egyházi művészetet reprezentálja a kiállításon a Szent Domonkost és Szent Sebestyént ábrázoló alkotás. Ebből az alkalomból fogtuk először kézbe, és ekkor ért minket az első meglepetés. Megfordítva a képet Túróczy Tiborné restaurátor kolléganőnk vette észre, hogy a fatábla, amire festették jóval öregebb száz évnél, sőt egy olasz kulturális örökség pecsétet is találtunk rajta. Megkezdődött az izgalmas nyomozás, ami oda vezetett, hogy ma már nagy bizonyossággal kijelenthetjük, a festmény a treccento, az 1300-as évek során készült Firenzében, majd gróf Nemes János vásárolta Olaszországban a 20. század elején. Minden bizonnyal egy nagyobb oltárkép jobb oldali táblája.

Korabeli újságok és a kunhegyesi népi emlékezet igazolta, hogy a kápolnát gróf Nemes Vince, a környék nagybirtokosa építtette 1892-ben. A Szent Móricot ábrázoló oltárképet Vastagh György festőművész festette. Az eredeti berendezések között tehát ez a kép nem szerepelt; azt minden bizonnyal a gróf fia, Nemes János vásárolta – a viaszpecsét tanúsága szerint – Itáliában, és helyezte el a kápolnában a kilencszázas évek elején. Az oltárkép cseréjét megerősítette Simon János kőművesmester is, aki 1943-ban végzett renoválási munkákat a kápolnán, és az oltárkép helyén már ezt a képet látta. Elmondása szerint a gróf Nemes család a festményt nagy becsben tartotta, értéke miatt a közelébe sem engedett senkit.

Ekkor kértük meg dr. Prokopp Mária művészettörténészt, a korszak szakértőjét, hogy a képet tekintse meg, és mondjon róla szakvéleményt. Dr. Prokopp Mária a 14. század második felére, Firenzébe datálta a képet, valamint javasolta, hogy mutassuk meg Wierdl Zsuzsa restaurátornak, aki specialistája ennek a kornak. Wierdl Zsuzsa vizsgálata megerősítette eddigi feltételezéseinket.

A biztató jelek hatására e-mailban megkerestük a firenzei Uffizi Képtár szakértőjét, Angelo Tartuferi urat, aki az elküldött fotó alapján tovább szűkítette kutatásainkat, s a festmény szerzőségét Giovanni del Biondo körében tanácsolta keresni. Dr. Prokopp Mária további értékes kutatásai alapján derült ki, hogy Firenze egyik kerületében, Ricorbóliban az 1900-as évek elején lebontottak egy középkori templomot, a Santa Maria a Ricorbólit, melynek néhány műtárgyát az újjáépítés érdekében értékesítettek. Ez feltételezéseinkkel összevág úgy időben, mint a festmény hátulján levő Ricorbóliból származó kiviteli pecséttel.

1959-ben került Bollók Emil plébánosnak Kunhegyesre, akivel én még a 80-as évek második felében találkoztam. Az ő visszaemlékezése alapján tudjuk, hogy az akkorra elnéptelenedő Tomajpusztán a kápolna még ép volt, az utolsó szentmisét 1965-ben tartották. Ekkor történt, hogy környékbeli fiatalok betörtek a kápolnába, és megrongálták a berendezést is. Emil atya a menthető műtárgyakat bemenekítette a kunhegyesi plébániára, ahonnan mi az akkorra már mindenki által elfeledett történetű festményt a szolnoki Damjanich János Múzeumba szállítottuk.

Adataink finomítása és a festmény restaurálása után a pontos és végleges azonosítás, valamint a mű végleges helyének kijelölése is megtörténhet. Mivel a kép egyházi tulajdon, a Damjanich János Múzeum nem lehet ez a hely, így a mi munkánk véget ért. Mészáros Ferenc kunhegyesi atyával és az egri érsekség képviselőivel abban állapodtunk meg, hogy a festmény véglegesen Egerbe, az egyházmegye központjába kerül, ahol biztosítják szakszerű restaurálását és a nagyközönségnek való bemutatását.

A kunhegyesi oltár szeptember 29-ig még megtekinthető a szolnoki Damjanich János Múzeumban.