A susai bíróbot

A Nemzeti Múzeum új szerzeménye

1919-ben a ma Ózdhoz tartozó Susát csehszlovák közigazgatás alá vonták. Léhy Gábor, a susai bíró ebbe nem nyugodott bele, állhatatosságának köszönhetően Susa végül magyar falu maradt. Az 1920-as évek közepén a borsodi főispán emlékbotot adott a bírónak.

Kovács Ottó 2010-03-08 00:04
Cikk küldése e-mail:

 Ez a bíróbot most letétként a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tárához került, és május 30-ig meg is tekinthető az elmúlt évtized legbecsesebb új szerzeményeit bemutató Örök megújulás című időszaki kiállításban.

A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tára 2010 februárjában jutott hozzá a jelentős történeti értékhez, melyet a susai bíró unokájától, Léhy Gábortól letétként kapott meg az intézmény.

Érdekes módon a faluban és Ózdon is úgy tartják, hogy Susa népszavazással került vissza Magyarországhoz, éppen úgy, mint Sopron. A párizsi békekonferencia azonban nem engedélyezte népszavazások tartását a magyaroknak, csupán Sopron és környékén volt kénytelen engedni a nyugat-magyarországi felkelés sikereit látva.

Balahó Zoltán, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tárának főmuzeulógusa a műtárgy történetével kapcsolatban elmondta, hogy Susán nagy valószínűséggel arról lehetett szó, hogy amikor az 1921 nyarán felállt, nemzetközi összetételű határmegállapító bizottság a terepbejárás során szembesült a bíró és a falu tiltakozásával, végül lehetővé tette a lokális határkiigazítás lehetőségét és 1922. október 20-án Susa község Magyarországhoz való tartozása mellett döntött. A bizottság mindezt azért tehette meg, mert a falu olyan területen feküdt, melyet a trianoni békeszerződés nem említett név szerint, csak a kijelölendő határszakasznak a főbb hegy-vízrajzi paraméterit adta meg. Hasonló esetre csak elvétve került sor, a magyar-csehszlovák határszakaszon Salgótarján térségében, Somoskő és Somoskőújfalu esetében.

 Léhy Gábor érdemei elismeréséül 1929-ben elnyerte a Magyar Érdemkereszt V. osztályát és feltehetően ekkor kapta a Magyar Nemzeti Múzeumhoz nemrég letétként került ezüst végű emlékbotot is. A pácolt fabot vége gránátalma-szerű ezüst gömbben végződik, alatta vésett felirat olvasható: "Susa község bírájának. A magyar határért! Runyai Sóldos Béla főispán". A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára két, a susai bot történetéhez kapcsolódó fényképpel is      gazdagodott. A bíró Debrecenben élő dédunokájától, Nagy Zoltántól ajándékba kapott képek egyikén Léhy Gábor bíró látható saját háza kertjében ülve, kezében az emlékbottal. Fent a dombháton látható fasornál húzódik a Susa javára módosított magyar-(cseh)szlovák határ. A fénykép 1929-ben készült, mert a bíró mellén már látható a magyar érdemkereszt. A másik fényképen Léhy Zoltán, a bíró fia látható lóháton, ünnepi öltözetben, valószínűleg Ózdon készült a fénykép a Susa "visszatérési" ünnepségekor.

A susai bíróbot megtekinthető május 30-ig a Magyar Nemzeti Múzeum elmúlt évtizedének legbecsesebb és legértékesebb új szerzeményeit bemutató Örök megújulás című időszaki kiállításon a Nemzeti Múzeum első emeletén.

 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...