Egy gyűjteménynek is lehet története

Válogatás a Magyar Múzeumokból

Szabó Sarolta

2009-03-09 00:43

A Szabolcs Vármegyei Múzeumot Jósa András megyei tiszti főorvos alapította 1868-ban Nagykállóban. A megyeszékhely Nyíregyházára kerülése után néhány évvel, 1899-től a vármegye múzeumát az újonnan megépült megyeháza épületében helyezték el. Az akkor még kifejezetten régészeti orientáltságú múzeum 1918-ban vette fel alapítójának nevét. A Jósa András Múzeum néprajzi gyűjteményét Kiss Lajos hozta létre, aki 1912 decemberében kezdte múzeumi tevékenységét Nyíregyházán, és folytatta csaknem 36 éven át, egészen 1948-ig. A Jósa Múzeum fejlesztésének gondolata, a néprajzi osztály felállításának szükségessége mintegy fél évszázaddal a múzeum megalapítása után, 1919-ben merült fel, addig mindössze 42 darab tárgy reprezentálta Szabolcs néprajzát.

Az elhatározást tett követte, és még ebben az évben 310 tárggyal gyarapodott a néprajzi gyűjtemény, egy része ajándékként, másik része vásárlással került a múzeum tulajdonába.

A gyűjtemény alapja

Ennek az évnek kiemelkedő szerzeménye volt az ún. Kozák-gyűjtemény, amely ma is a néprajzi gyűjtemény egyik legértékesebb része. Az 1919/20. évi alispáni jelentés a következőkről számol be: "Kiss Lajos múzeumőr csak helyben gyűjthet apróbb tárgyakat; sikerült neki 310 db-ot szereznie. Ennek felét teszi Kozák István főgymnáziumi rajztanár keramikai gyűjteménye és 31 db mézeskalács-mintafája, mely hogy múzeumunké lett és nem került üzérkedők kezébe, idejekorán megtett intézkedéseim eredményezték."
Kiss Lajos szakértői véleményében, amelyet 1919. október 20-án az alispán felkérésére készített a gyűjteményről, erre külön is felhívta a figyelmet: "Kozák István rajztanár úr, helybéli lakos 147 darabból álló keramikai gyűjteményét és 31 db mézeskalács-mintafáját eladni szándékozik. Erkölcsi kötelességének tartotta azt elsősorban múzeumunknak felajánlani. Alulírottak (Kiss Lajos és dr. Dohnál József) a gyűjteményt megnéztük, s a látottak után legjobb tudomásunk szerint a Jósa Múzeum részére való megvásárlását nemcsak ajánlani tudjuk, hanem tisztelettel kérjük, annyival inkább, mert a háborúban könnyűszerrel meggazdagodtak, úgyszintén az üzérkedők hihetetlen árakat ígérnek azért, meg is veszik, és ami a legszomorúbb, legtöbbször külföldre szállítják azokat [...]
A cserépedényeket és a mintafákat 7100 koronára taksálta Kozák tanár úr, azonban múzeumunknak 5500 koronáért hajlandó átengedni?"

Végül is a gyűjteményt 5500 koronáért vásárolták meg a millenniumi alapból, és 1919. október 25-én Kiss Lajos múzeumba szállította a tárgyakat. Erről még aznap jelentést tett az alispánnak. Az adásvétel létrejötte természetesen elsősorban Kozák Istvánnak köszönhető, aki kötelességének érezte gyűjteményét először a múzeumnak felajánlani, s nem a szabad piacon értékesíteni, azt is vállalva, hogy ebből anyagi hátránya származik.

Kozák István

Kozák István rajztanár Erdélyből származott, helyettes tanárként került Nyíregyházára 1902-ben az evangélikus főgimnáziumba, s a rajz mellett rajzoló és ábrázoló geometriát, szépírást tanított. Pályáját 1901-ben, tanári oklevelének kézhezvételekor kezdte, s röviddel ezután Nyíregyházára kerülve, csaknem 30 éven keresztül tanított ott. A város megbecsült, köztiszteletben álló polgára volt, ezt bizonyítják a 25 éves tanári jubileumára megjelent méltatások. Szerteágazó tevékenységet folytatott az iskolában és azon kívül is: szervezte a gimnázium cserkészcsapatát, szakrajzot tanított a helyi Jótékony Nőegylet Nőipariskolájában, sikerrel szerepelt több kiállításon. Részt vett a Nemzeti Szalon 1905. szeptember 17-én rendezett kiállításán, egyetlen helybéliként a neves festők között. A múzeum iránti figyelme később is megnyilvánult: többször ajánlott fel különböző papír- és szükségpénzeket, régészeti tárgyat, 1927-ben a rimaszombati szűrszabócéh artikulusait. Kozák István 1937 augusztusában, 54 éves korában hunyt el Budapesten.

A gyűjtemény

A Kozák-gyűjtemény nagyobbik fele kerámia: 147 db, ezt egészíti ki 31 db mézeskalácsnyomófa, amelyeket a feljegyzések szerint már Nyíregyházán gyűjtött. A kerámiák erdélyi és felvidéki fazekasközpontokban készültek a 18-19. században, és kevés formai változatot mutatnak. A gyűjtemény nagyobb hányada bokály és kancsó, ezenkívül néhány tál, tányér és tálca. Nem sikerült kideríteni, hogy a gyűjtemény mikor jött létre, és egyedül Kozák István nevéhez kapcsolható-e. Zavaró, hogy a tárgyak eladójának Kozák Istvánnét jelöli meg a Jósa András Múzeum leltárkönyve, ugyanakkor a levéltári források egyértelműen azt bizonyítják, hogy Kozák István volt az eladó. Talán innen adódhatott az a téves megállapítás, hogy a gyűjtemény Kozák István halála után került a múzeumba. A kerámiaegyüttes tartalmazza a Felvidék és Erdély jellegzetes népi kerámiáit, ugyanakkor teljesen hiányoznak az alföldi fazekasközpontok termékei. A gyűjtemény e sajátos összetételét magyarázza Kozák István korábban vázolt életútja.

A tárgyak

Az edények és nyomófák múzeumi leltározását Kiss Lajos végezte el. A leltárkönyvben a kerámiaanyag több mint felénél utalt a készítés, illetve a származás helyére, valószínűleg az eladó közlései alapján. Ma már szinte lehetetlen minden egyes tárgy készítési helyét megállapítani, lehetőség csak arra kínálkozik, hogy a stílusjegyek alapján csoportokat különítsünk el. Kiss Lajos egyrészt utalt a tárgyak megszerzési, illetve készítési helyére (Stomfa, Pádár, Ungvár, Besztercebánya vidéke, Felvidék), másrészt a tárgyak megnevezésével támpontot adott tágabb származási helyükről: "székely bokály", "habán tálca", "német ízlésű kancsó", "tót ízlésű kancsó".

Kerámiák

Különálló csoportot alkotnak a habán kerámiák. 14 edény a késő habán stíluskorszakot képviseli. Jellemzője a díszítmények elnépiesedése, amely az edényformák típusának, színvilágának változásával párosult. A gyűjteményben a legkorábbi datálású tárgy 1735-ből való. A fehér alapszínű tál peremén és közepén kobaltszínű, stilizált virágok, a perem közepén mangánfelirat: "KUSTAR ISTWAN 1735". A tál erdélyi eredetére utalnak a díszítőelemek és a kobaltfestés. A másik évszámos kancsón fehér alapon kék, barna, fekete díszítés látható. Hasán kobaltkoszorúban "P. I. A. 1774" felirat.
Német hatást mutat többek között az a korsó, amely Szent Mihály arkangyalt, a hajóscéh védőszentjét ábrázolja. Ismeretes, hogy a Szent Mihály-kultusznak különösen Pozsonyban volt sok híve a hajósok és halászok körében. Ezért készítési helyüket a közeli Nagylévárdon, Szobotisten vagy Szentgyörgyön, illetve Modoron kereshetjük. Néhány darab Stomfán készült, a habán fazekasok egyik jelentős működési helyén. A habán kerámia sajátos népi változatának tartják az ún. erdélyi kék sgraffitós kerámiát. Legfőbb jellegzetessége a szép kék szín és a bekarcolt díszítés. Leggyakoribbak a tányér- és bokályformák. Díszítésük szerint kétfélék: virágmintásak és madármotívumosak. Kék sgraffitós edényeket először 1743-ban említenek, zömmel azonban a 18. század második felében és a 19. század elején készültek.
A Kozák-gyűjteményben 6 darab kék sgraffitós edény található, 3 tányér és 3 bokály. Az edények mindegyike datált, legkorábbi egy 1789-es tányér, alján 5 szirmú tulipán. Egy 1801-es évszámú bokályon és egy 1805-ös tányéron az ananászmotívum látható, amely az ötszirmú tulipán mellett a típus másik jellegzetes díszítménye. Az edények mindegyikét - egytől eltekintve - stilizált virágmintákkal díszítették. Az 1800-ból való tányér aljára madarat karcoltak, csőrében növényi indával, fölötte stilizált virágcsokor.

Bokályok viszonylag nagy számban találhatók nemcsak ebben a gyűjteményben, de más múzeumokban és magánszemélyeknél is. Gyűjtésük korán megindult a Székelyföldön, és már az első világháború előtt nagyszámú bokály került a múzeumokba és magángyűjteményekbe. A bokályok egyik csoportja történeti szempontból bizánci és itáliai hatásokat mutat. Ennek a stílusnak jellegzetessége a karcolt díszítés, a sgraffito. Ide sorolhatók a háromszéki bokályok, amelyeknek készítési helye minden valószínűség szerint Nagyajta. Először a virág körvonalait karcolták az edénybe, majd sárga, zöld, barna, kék mázfoltokkal színezték. A virágmotívum mellett előfordul az emberalak és a szarvas ábrázolása is. Ebből a típusból gyűjteményünkben két bokály különíthető el. Mindkettő virágmotívumot ábrázol, az egyik bokályon körbefut a díszítés az edény hasán, a másikon a füllel szemközti felületen háromfelé ágazó virág.

A Kozák-gyűjteményben viszonylag nagyobb csoportot alkotnak a tölgyfaleveles díszű bokályok, amelyeket a székelyek cserelapisosnak neveznek. A kutatás Makfalvához köti, de előfordul egész Székelyföldön, leginkább Udvarhely megyében. A cserelapis a bokály törzsének legszélesebb pontjából nő ki, és valamivel a nyakszűkület alatt fejeződik be. Általában háromszor ismétlődik, a levelek közötti részeket rácsozás választja el. Alul széles csík zárja le a kompozíciót, a nyaki részen még valamilyen apróbb díszítmény is helyet kap, amely nem kapcsolódik szervesen a többi díszítéshez. A bokály alapszíne mindig fehér, a díszítményeké zöld, sárga, sötétbarna. Valószínűleg Tordán készült kétmadaras bokály. A tordai edényekre jellemző a fehér alapon kék színezés, vagy a fekete, barna alapszínre kék, fehér, sötétbarna, zöld, sárga díszítés. Az egyik bokály fehér alapszínű, amelyen a minta kobaltkék. A füllel szemközti felületen madár van, amelyet két oldalról ág vesz közre, balra fent 1871-es évszám. A másik bokályon csaknem teljesen ugyanez a kompozíció, talán a madár rajza valamivel kecsesebb, de itt az edény alapszíne sötétbarna, a festés fehér. A leltárkönyv tanúsága szerint Ungvárról származik két kancsó. Mindkettőre jellemző a sötétbarna alapszín, amelyen sárga, barna csapkodott foltok vannak.

A Felvidékről, Gömör és Besztercebánya vidékéről őriz néhány kancsót a gyűjtemény. Ezeken jól megfigyelhető a német és szlovák népi ízlés.

Mézeskalács-mintafák

A Kozák-gyűjtemény másik részét a mézeskalács-mintafák alkotják. Ezeknek az eszközöknek a jelölésére többfajta elnevezést használ a szakirodalom: ütőfa, forma, mintafa, présfa. Északkelet-Magyarországon formának nevezik azokat a 2-3 ujjnyi vastag, homorúan vésett táblákat, amelyekben a mézeskalácsos tésztákat megformázzák. Kiss Lajos is a "mézeskalácsforma" megjelölést használta a mintafák leltárkönyvbe való bejegyzésekor.

Nyíregyházán a mézeskalács-mesterség a debreceni mézeskalácsosság hatására, annak kisugárzásaként jött létre a 19. század elején. Valószínűleg már korábban is dolgoztak itt mézeskalácsosok, de nem alkottak önálló céhet, mivel Nyíregyházán abban az időben csak filiális céhek működtek. A formakészítő neve többnyire ismeretlen maradt, ritkán vésték be nevüket, vagy annak kezdőbetűit a formába. A Kozák-gyűjtemény 31 mézeskalács-mintafájából hetet láttak el monogrammal: kettőn S. F., kettőn F. K., egyen-egyen pedig: K. F. F., E. S., H. S., T. I.
Nem tudjuk, hogy ezek a formák Nyíregyházán készültek-e, vagy - ami a 19. században is általános volt - a mézeskalácsos mester, nem értvén a faragáshoz, más vidékről szerezte be. Bizonyos, hogy a T. I. monogram Tatay István nevét takarja. Ezt bizonyítja, hogy a múzeum gyűjteményében több forma is az ő nevéhez kapcsolható. Így az is, amelynek hátuljára a következő felirat került: "Tatay István Tengődön 875". Tengőd Tolna megyei község, a dombóvári járáshoz tartozott annak idején. Valószínű, hogy a többi mintafa sem Nyíregyházán készült, csak itteni mézeskalácsosok használták. Kiss Lajos készítésüket a 19. század elejére teszi, szakértői jelentésében a következőket jegyzi meg a mintafákról: "A mézeskalács-mintafák különösen értékesek nekünk, mivel nyíregyháziak. A présfák remek művészi faragása, a magyar nép lelkéből fakadó díszítése első pillanatra megragadja a laikust és szakértőt egyaránt. E minták nép- és korszokás, valamint viselettörténeti szempontból egyaránt becses adatokat őriztek meg számunkra a múlt század elejéről."

A formák alakja, díszítése, ornamentikája változatos. Bizonyos táji elkülönülés figyelhető meg. A tiszántúli formák díszítése más jellegű, mint a dunántúliaké, amelyek jobban megőrizték a nyugati (német) művészet és formafaragás hatását. A tiszántúli formák a magyar életből vették témáikat, s csak apró elemekben maradtak meg a nagy történeti, művészi stílusok hatásai. A tiszántúli formákon szinte teljesen hiányoznak a bibliai, vallási témák. A formák több mint fele mindkét oldalán faragott, vésett. Leggyakoribb alakok a lovas huszár, magyar ruhás férfi és nő, baba, különböző állatfigurák (kutya, szarvas, hal, ló, petélő kakas és tyúk), kard, pisztoly, óra, kulacs, magyar címer, virágornamentikák. A mintafák egy kivételével szépen faragottak, alkotóik igazi faragóművészek voltak.

A Kozák-gyűjtemény mára felbecsülhetetlen értékűvé vált, pótolhatatlan a múzeum számára. Tisztelet illeti az eladót, Kozák Istvánt nyolcvan év elmúltával is, aki a köz hasznát is szolgálva, a múzeumnak ajánlotta fel kedvezményes áron gyűjteményét. Manapság is örömmel számolnánk be hasonló felajánlásokról.