Vörösmárvány boncasztal a Szent Rókus kórházból
MŰTÁRGY
„A Semmelweis ikon” című kiállításon központi helyet kapott egy boncasztal.
| Horányi Ildikó |
2013-11-26 08:50 |
Az anatómiai színház, a theatrum anatomicum középpontjában helyet foglaló boncasztal az idők során már önmagában szimbólummá nemesült, a tudományos vizsgálódások, kutatások azon eszközévé, amelyre a megismerésre törekvő ember helyezi kutatásának tárgyát. Akár ezért is kerülhetett volna a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban látható A Semmelweis ikon című kiállítás első termének fókuszába, hiszen a legnagyobb magyar szülész, nőgyógyász a saját tapasztalataira támaszkodó tudós hevületével állt a boncasztalra fektetett kór, a gyermekágyi láz felett.
Boncasztal a Rókus kórházból. Magyarország, 19. sz. 3. harmada
(vörösmárvány, a lábazat nem eredeti)
Mégis főképp az a momentum játszott szerepet bemutatásának indokaként, hogy a tudós épp a boncolási gyakorlattal összefüggésben ismerte fel, hogy az anyákat öldöklő láz oka nem holmi mefitikus miazmákban keresendő, hanem azokban a mérgekben, amelyekkel a rendszeresen boncoló orvosok saját kezükkel fertőzik meg a szülő anyákat. A bakteriológiai kutatások megindulása előtti időszakban pedig ez a felismerés, mi több, ennek kiterjesztése az összes kórokozóra, a modern sebészeti antiszeptikus eljárások úttörőjévé tette Semmelweis Ignácot (1818-1865). A kórbonctani vizsgálódásokra utaló boncasztal tágabb kontextusban azonban érzelmi hatást is gyakorol a látogatóra, hisz a születés csodája és a halál egymással korreláló tárgyegyüttese akár szemben is állhatna egymással, amennyiben nem irányítaná a figyelmet arra a tudásra, hogy az élet és halál egymás nélkül nem létezhet, az élet rejtélye csak a halál mibenlétének megismerésével fejtődhet fel.
Hol üresen, hol az Ember feltárandó alakjával
A hűvös tapintású vörösmárvány ünnepélyes simasága felidézi előttünk azokat a bonctermi ábrázolásokat, amelyek az első középkori anatómiai szekcióktól kezdve mutatják be a leíró anatómia, a kóroktani tényezőket kutató patológia vagy épp a törvényszéki boncolások helyszíneit, s magát a boncasztalt, amely hol üresen, hol az Ember feltárandó alakjával vonzza magára tekintetünket. Az eleinte egyszerű ácsolatú négyszögletes faasztal formája a 16-17. századtól kezd változatosabbá válni, megjelenik a kör vagy ellipszis, a hosszanti oldalakon beugró ívet formáló piskóta alak, de a barokk lantforma is feltűnik a reprezentatív theátrumok központjában (pl. a bolognai egyetemen).
 |
 |
Keil, Christoph Heinrich:
Compendiöses doch vollkommenes
Anatomisches Handbüchlein…
Augsburg, Johann Jacob Lotters,
1756. előzékképe
|
Kulmus, Johannes Adamus:
Tabulae anatomicae…
Amstelaedami,
Janssonio-Waesbergios,
1731. előzékképe
|
A munkát kényelmesebbé tevő ívelések, a lap forgathatósága, az asztalon megjelenő folyadékelvezető csatornák kialakítása, a körbefutó perem feltűnése a funkcionalitást szolgálják, s meghatározzák azokat az alapelveket, amelyeket a 19. századra az orvosi eszközkészítő manufaktúrák, üzemek alkalmaznak. A fa mellett a könnyebben tisztítható márvány, illetve gránitlapok is elterjednek. A századforduló és a 20. század elején gyakorta megjelenő katalógusok kínálata az egyszerűbb kiviteltől a drágább darabokig gyakorlatilag az addig megismert típusok tárházai, a piskóta és a négyszögű formák prioritásával. Természetesen a vízvezeték-rendszer és a csatornázás térhódításával az igények is kibővülnek, hangsúlyt fektetnek az asztallap magasságának állíthatóságára, s a könnyű tisztántartás végett a gránitlapok mellett a fém (ón, cink) is szerepet kap a higiénés követelményeknek eleget téve.
Eustachius, Bartholomaeus: Tabulae
anatomicae... praefatione ac notis illustravit Joannes Maria Lancisius.
Ed...altera. Roma, Rochi Bernabo, 1728. címlapjának képe
|
Képzőművészet és boncasztal
A kiállításon látható boncasztal a 19. század utolsó harmadának felszereltségét tükrözi, a lábazat, a vízcsap és a folyadékelvezető nyílást takaró szűrő rekonstrukciós kiegészítés. Sajnos csupán az egyetemi klinikák új épületeinek elkészülte után (1890-es évek) maradtak fenn olyan fotográfiák, amelyeken szemügyre vehetjük, hogy az Anatómiai, a Patológiai és a Törvényszéki Intézetekben milyen volt a bonctermek felszereltsége, viszont egy 1888-ban készült temperakép valószínűleg a Szent Rókus kórház 1870-ben elkészült boncterméből tudósít egy törvényszéki boncolás kapcsán. Ennek alkotója id. Nékám Lajos (1868-1957), aki bőrgyógyászként az orvostörténelem jelentős alakja, s művészetszerető emberként ő maga is amatőr szinten festegetett, sokáig az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat alelnöki tisztét is betöltötte. 1889-ben doktorált a pesti orvosi fakultáson, de már 1888-tól gyakornokként dolgozott a budapesti Közegészségtani Intézetben, majd 1890-től a Pertik Ottó (1852-1913) által vezetett kórbonctani tanszéken kapott tanársegédi állást. A képet maga Nékám datálta szignója mellett, s mivel tudjuk, hogy Nékám az adott évben a Közegészségtani Intézetben gyakornokoskodott, a helyszín kapcsán is felmerülnek lehetőségek. A törvényszéki orvostant 1874-ben kapcsolták a közegészségtani tanszékhez, de a boncolásoknak helyet adó új épületet csak 1889-ben adták át számukra, a boncolások viszont csak 1890-től indulhattak meg. 1886-tól a törvényszéki vizsgálatokat egyrészt a Rókus kórház bonctermében, másrészt a Kerepesi úti temető halottasházában folytatták, az utóbbi helyen 1888-ban 55 hulla vizitációját végezték el.
Nékám Lajos, id. (1868-1957): Boncolási jelenet. 1888. (tempera)
A képen látható, piskóta alakú, vörösmárvány boncasztal egy lábazat nélküli, Rókus kórházból leselejtezett példányát a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum őrzi, ezt láthatjuk a kiállításon is. Sajnos az asztal átadásáról nem maradtak fenn dokumentumok, azt az 1964-ben alapult múzeum számos, nyilvántartás nélküli anyaggal együtt vette át az Orvostörténeti Könyvtártól hivatalos juttatásként. A boncasztal az egyetemi bonctermekben használt asztaltípusokkal nem mutat teljes megfelelést. A bemutatáshoz szükséges lábazat elkészítésénél a bizonytalanságok okán a Múzeum nem törekedett történeti hűségre, inkább annak különállóságát kívánta hangsúlyozni.
A korabeli fotográfiák alapján a kép néhány figurája felismerhető. A középpontban kék öltönyben az asztal fölé magasló alak Ajtai Kovách Sándor (1845-1917), aki 1883-1915 között a törvényszéki orvostan tanszékét vezette, a kék köpenyben boncoló orvos maga Nékám Lajos, a kép jobb szélén üldögélő figura pedig valószínűleg Belky János (1851-1892) igazságügyi
 |
Illustrierte Katalog über Technische Hilfsmittel…
Sanitätsgeschäft M. Schaerer.
Berlin, Lausanne, Paris, Brüssel,
1892. Boncasztaltípusok egy orvosi műszerkatalógusban |
orvostani szakértő, aki 1890-ig a hatósági boncolásokat felügyelte. Tudjuk, hogy a Rókus kórházban 1890-ig Belky és Ajtay végezte a hatósági boncolásokat. A dokumentációs igénnyel bemutatott jelenetbe drámaiságot hoz az a motívum, ahogy a két kórházszolga a durva faragású hordágyon egy szép, fiatal mezítelen nőt hoz épp be, s teszi le a boncasztal elé. A boncolásnál jelen lévő, egyenruhás személy a hölgy szeméremtestét takarja.
Semmelweis és az asztal
Maga Semmelweis 1851. május 20-án, 33 éves korában vette át az akkor önállósult szülészeti osztály vezetését, és a Rókus kórház új bonctermének építésekor már rég nem volt az élők sorában. Nem tartjuk valószínűnek, hogy a szóban forgó boncasztal az 1870-es modernizálás előtt már a kórházban lett volna, így Semmelweis nem is használhatta. Viszont a boncasztalok hosszú éveken keresztül szolgálták a munkás orvosnemzedékeket, így valamiképp képet kaphatunk róla, hogy a 19. század második felében Semmelweis és kortársai milyen körülmények között végezhették munkájukat.
