A halál dolgai
Tropenmuseum
„Alig tudunk valamit az életről, hogyan is remélhetnénk, hogy megértjük a halált” – ezzel a Konfuciusz idézettel vezeti be az amszterdami Tropenmuseum A halál dolgai című, 2011 novemberében megnyílt tárlatát.
| Szeljak György |
2012-03-27 11:06 |
Minden nap körülbelül 155 ezren halnak meg a földön. Alig több mint két hónap alatt egy magyarországnyi ember távozik közülünk. A halál elkerülhetetlen, az élet természetes része – nyugtatjuk magunkat. Mégis, a földi lét végességének tudata érzelmileg és intellektuálisan is nehéz próba elé állít minket. Különösen így van ez a modern nyugati társadalmakban, ahol folyamatosan távolítjuk el magunktól az elmúlás érzését. Az élet dolgairól sokkal könnyebb beszélnünk.
A kiállítás rendezői most mégis arra akarnak rávenni minket, hogy ne fussunk el, hanem gondolkodjunk a halálhoz fűződő viszonyunkról. Segítséget is adnak. Azt gondolják, hogy ha szembesülünk azzal, hogy más kultúrákban hogyan birkóznak meg egy szeretett személy halálával vagy saját maguk közelgő elmúlásával, akkor talán könnyebben megértjük a – részben kulturálisan, vallásilag meghatározott – 
viselkedésünket, érzéseinket. Baliban például tilos a fájdalom kimutatása, mivel az meggátolja, hogy a halott lelke szabaddá váljon és reinkarnálódhasson. Tibetben a holttestet darabokra vágják, hogy aztán a madarak vagy a vadak egyék meg azt a halott nagylelkűségének bizonyítékaként.
A Tropenmuseum nagytermében egy hatalmas, 15 méter magas, hangszigetelt választófalakkal körülvett, labirintusszerűen tagolt kiállítási térben helyezték el a tárlatot. A belső térbe belépve képernyők sokaságával találkozunk. A Mindennapi halál című részben egymás mellett látjuk 9/11 oly sokszor ismételt felvételeit, Bin Ladent, az Utoya-i vérengzés képeit, Lady Diana temetését, egy amerikai bűnügyi sorozat vagy a South Park részleteit. A közelítés és távolítás, a valóság és fikció olykor nehezen szétválasztható mediatizált képeit, 
amelyekkel a tömegmédia jóvoltából naponta szembesülünk. Egy gyors gyilkosság, háborús vérengzés, aztán jöhetnek az állatkertben született kisoroszlánok és az időjárás-jelentés.
A következő terem azonban nem engedi, hogy ilyen könnyen tovább somfordáljunk. A falakon a német Walter Schels nagy port kavart, több kiállításon bemutatott és a Guardian internetes oldalán is publikált fekete-fehér fotói. Schels végstádiumban levő, különböző korú és nemű embereket fotózott közvetlenül a haláluk előtt és után. A fotók mellett munkatársa, Beate Lakotta újságíró által írt szövegek a kép szereplőiről és haláluk körülményeiről. A szűk teremben nem lehet megúszni, hogy ne nézzünk a nagyméretű fotókon ránk tekintő emberek szemébe. Majd láthatjuk ugyanannak az arcnak a transzformációját néhány 
perccel, órával a halál beállta után.
Ezután a kiállítás más kontinensek felé veszi az irányt. Az elbúcsúzás, a gyász, az emlékezés és a halottakkal való kapcsolattartás tematikai egységein keresztül, etnográfiai tárgyak, fotók, filmek és kortárs művészeti alkotások segítségével mutatja be, hogy a világ más részein hogyan dolgozzák fel az elmúlást. Innentől egy kulturális kavalkád veszi kezdetét. Az egyik teremben egy ghánai halottas ágy installációját látjuk, felette a temetkezési szertartás és a közösségi gyász rítusairól pereg egy film. A következő teremben a világ különböző részein használt koporsókat illetve halotti lepleket mutatnak be, máshol gyászruhák és fejfedők sokaságát figyelheti meg a látogató, melyek értelmezését fotók segítik. Egy újabb teremben a balinéz halottégetés rítusával ismerkedhetünk meg. A túlvilág-képzetekről kialakított részben a világ különböző részeiről származó 
temetkezési ajándékokat raktak le a földre. Felettük, szemmagasságban monitorok sora, a filmeken a különböző kultúrák, vallási rendszerek elképzeléseit mutatják be a halál után ránk váró dolgokról. A halottal való kapcsolattartás részben láthatjuk például a mexikói halottak napi ünnepség csontvázait és koponyadíszeit, vagy amint a kínaiak papírajándékokat égetnek őseiknek a Qingming Fesztiválon.
A tárlat belső teréből kifelé jövet a látogató egy öreg rádióba épített számítógépen ötven számból összeállíthatja a legkedvesebb temetési zenéinek a listáját. Temetési DJ-vé válhat. De a listára interneten keresztül is lehet voksolni.
A kiállítási tér külső részén kortárs művészek, Marina Abramovic, Yang Jiechang, Jan Fabre, Carlos Amorales and Krien Clevis halállal kapcsolatos performance-ai kaptak helyet.
A Halál dolgai 2012. augusztus 26-ig várják a látogatókat.
Tropenmuseum, Amszterdam
2011. november 3. – 2012. augusztus 26.
Fotók forrása: Facebook
