©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Keretes szerkezet

Álrácsozat, ami ketté szeli a teret.Kint vagyok épp, vagy bent? Mit kezd ezzel a látogató? A Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeuma párhuzamos kiállításának egyik installációjáról van szó.

A helyiség boltozatos terét bemetsző álrácsozat két részre osztja a kiállítótermet, s így demonstratív falat képezve megszünteti az átjárást. A látogató az akadályt észlelve kénytelen saját pozícióját az eseményhez viszonyítva kiválasztani: azaz döntést hozni, hogy bekukucskál-e valahová, vagy éppen kinéz valahonnan. Az installáció leginkább egy posztmodern épület homlokzatának valamely más felületen való tükröződéseként írható le. A fa elemekből épített háló szalagjai inkább egy gazdag textúrájú függönyre emlékeztetnek, mint valami statikus, épített homlokzatra. A függöny előtti és a függöny mögötti világ transzparens ugyan, de a fénytörésként megjelenő perspektíva látványa valótlanítja a „függöny” mindkét oldalát. A háló tehát nemcsak, hogy keretbe fogja a fragmentált teret, hanem el is veszi annak valós dimenzióját.

A művel való találkozás pillanatában a következő kérdés fogalmazódhat meg a látogatóban: vajon a falak múltbeli világából tekintünk erre a másféle perspektívát kínáló fenoménra, vagy a white cube, azaz a tükröződés fenoménja felől tekintünk vissza az eklektikus környezetben továbbélő múltra. A jelen pillanat mintha felszámolódna a kettő között. A háló nem rendelkezik valódi térbeli dimenziókkal, csupán létrehozza az észlelés pillanatnyi zavarát. A múltba integrált jövő elveszíti jelenre vonatkozó potenciálját. Mintha ez a motívum a hely szellemére is érvényes volna: a kinetizmus és op-art kulcsfigurájának életművét ugyanis egy olyan helyen őrzik, nevezetesen a szóban forgó Zichy-kastély dunai szárnyában, amely az 1770-es évektől egészen a huszadik század közepéig raktárként funkcionált. A nyolcvanas évek közepén kezdték átépíteni a múzeumnak otthont adó dunai szárnyat. Megérthetjük-e ebben az eklektikus és barokkos környezetben Vasarely demokratikus és utopisztikus törekvéseit, jelesül azt a szándékát, hogy a városi környezetet kinetikus látványelemekkel és játékos motívumsorokkal tegye élhetővé? A jelen környezet hangsúlyos elemei vajon nem fedik-e el teljes mértékben azt, aminek a bemutatására és a megőrzésére hivatottak?

Riedl helyspecifikus műve számomra tehát kettős értelemben is a genius loci kifejeződése. A múlt folyamatos jelenléte nem kínál dimenziókat a jelenidő számára, Riedl munkája a tér anakronizmusát egy ellentétes irányba ható motívumrendszer segítségével építi fel. Franz Riedl művészi tevékenységére általában is jellemző a terek megszervezése, átrendezése, a tér funkciójának felülvizsgálata. Installációi a hagyományos térérzékelés és térlátás monotóniáját zavarják meg, sajátos provokációval mutatják fel a tér rejtett, kihasználatlan, figyelmen kívül hagyott dimenzióit.

Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeuma

Bálványos Levente & Franz Riedl. Openclosed Space. Párhuzamos kiállítás.

2013. december 6.- február 9.