Egy világkiállítás 3D-ben

Bécs, 1873

A térhatást nyújtó 3D – háromdimenziós – fényképek fénykorukat élik. A történelem során nem először!

Cikk küldése

e-mail:

A térhatású, térmélységgel rendelkező ábrázolások története már fél évezredre tekint vissza, de a fiatalabbnak mondható háromdimenziós fényképek is meghaladták a 170. évüket.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Tanulmánytárának Fénykép Gyűjteményében számos sztereoábrázolást őrzünk. A gyűjtemény változatos – dagerrotípia, fekete-fehér és színes (üveg) dia, papíralapú kép, interferenciafelvétel – típusokat képvisel. (Fotó: Művészetek Csarnoka - Magyar szépművészet)
A képekváltozatos témákat ábrázolnak, találunk egzotikus tájakat, városokat ábrázoló profi felvételeket, vagy magán, illetőleg dokumentációs célra készült, az ipari emlékeket és műszaki munkálatokat, terepbejárások és kirándulások emlékezetes pillanatait megörökítő amatőr fotókat.

A szóban forgó képek az Osztrák–Magyar Monarchia 1873. Bécsi Világkiállításán készültek. A tárlatot bemutató profi sztereográfiák a kiállítási dokumentáció és a nagyközönség szórakoztatására készültek, így a néző számára egzotikus, egyúttal ipartörténeti jelentőségű témákat örökítenek meg

Miért is látunk térben?

A két szem a tárgyról a retinán kissé különböző képet alkot, mert kissé különböző nézőpontból tekinti a tárgyat. Ez a különbözőség a tárgy távolságával arányosan változik. Az agy a két kép kissé különböző információinak feldolgozásával a tárgyak térbeli – háromdimenziós – kiterjedését és elhelyezkedését is felfogja, és a két kép tudatunkban összeolvadva, a látvány térbeliségét nyújtva jelenik meg. (Fotó: 1870 - 1880 körüli, pillanatfelvétel készítésére alkalmas angol fényképezőgép)
A tökéletes térbeliség érzetét síkfelületen is előidézhetjük, amennyiben olyan képet készítünk a tárgyról, amelyik a bal, illetve a jobb szem nézőpontjából ábrázolja, és arról is gondoskodunk, hogy szemléléskor a jobb és a bal szem csak a neki megfelelő képet lássa.
A térérzet keltésének többféle mechanikai megoldása ismert, első dokumentált gyakorlati megvalósítása Albrecht Dürer nevéhez fűződik, aki mintegy 500 évvel ezelőtt festett térhatású képeket.

„Tömör látvány”

A nehézkes és a szemet fárasztó technikai megoldások évszázadokig nem kedveztek a térhatású ábrák elterjedésének. Az első, sorozatban gyártott térbeli ábrázolások, rajzok és színes nyomatok a 19. század elején jelentek meg, melyek szemléléséhez az első tükrös sztereo-nézőkészüléket a polihisztor Charles Wheatstone szerkesztette meg 1832-ben. A sztereoképeket természetesen az ilyen típusú fényképfelvételek tették népszerűvé. Elkészültek az első sztereo-talbotípiák vagy kalotípiák, egy évvel később (1840) pedig a térhatású – dagerrotípiák. Wheatstone nehézkes használatú készülékét lecserélték, és a képek megtekintéséhez David Brewster lényegében ma is használatos, lencsés sztereoszkópját alkalmazták (1849).
Frederic Scott Archer 1851-ben szabadalmaztatta a jó felbontású képhez szükséges kollódium emulziót, majd 1856-ban John Benjamin Dancer terve alapján elkészült az első sztereo-fényképezőgép. A sztereofényképezés történetében az első virágkornak nevezett időszakban sztereofelvételt készítő és forgalmazó vállalkozások alakultak, leginkább épületek, panorámák, műtermi portrék terjesztésére. A felvételek hazánkban is kedveltekké váltak, és magyar kifejezéssel „tömör látványnak” nevezték el a térbeli képeket.
Richard Maddox 1871-ben kísérletezte ki az 1876-ban kereskedelmi forgalomba hozott zselatinemulziós száraz fényképlemezt. Ugyancsak az 1870-es években jelentek meg a kisebb gyújtótávolságú sztereó objektíveket alkalmazó fényképezőgépek. A találmányok jelentősége – az enyhébb rekeszelés és a rövid expozíció, a tér mélységének tökéletes érzékeltetése – lehetővé tette, hogy pillanatfelvétel jellegű, a tér mélységét valósághűen érzékeltető, nagy felbontású fényképeket lehessen készíteni.

Egy meghatározó pillanat

A fényképész-vállalkozók a kor kihívásaihoz alkalmazkodva minél több, aktuális eseményről készítettek és forgalmaztak sztereofényképeket. Az 1873. évi Bécsi Világkiállítás a világ országainak egzotikumát, kultúrtörténetét, ipari és technikai fejlettségét és művészetét varázsolta az egykori császári vadászterültre, a rendezvénynek otthont adó Práterbe. A már kissé feledésbe merülő sztereofényképezés pályája – a világkiállítás reklámjának, a fényképészeti technikai újításoknak, a változatos témáknak, és természetesen a nagyszámú látogató- és vásárlóközönségnek köszönhetően – a magasba ívelt.

Bécsi Világkiállítás, 1873

A nemrégiben átalakult európai nagyhatalom, az Osztrák–Magyar Monarchia a lehetőséget a megtépázott osztrák birodalmi öntudat prezentálására kívánta felhasználni. Ausztria 1859-ben Piemonttal, 1866-ban Poroszországgal szemben veszített csatát, Magyarországgal való viszonyában engedékenyebb politikára kényszerült, a német nyelvközösségben betölteni kívánt vezető szerepéről pedig le kellett mondania. (Fotó: Mezőgazdasági Csarnok - Magyarország)

A világon az ötödik, német nyelvterületen az első világtárlatra Schwarz Senborn, a kiállítás vezérigazgatója, valamint Károly Lajos és Reiner főherceg fáradhatatlan diplomáciai munkájának gyümölcseként 35 ország 53 ezer vállalkozója jelezte részvételét. A kiállítás hatalmas, ünnepi csarnokkal is rendelkező központi épületre, a Rotundára, egy gépcsarnokra, két mezőgazdasági csarnokra, a művészetek csarnokára és egzotikus – japán, arab, indián – kisebb pavilonokra tagolódott.
A résztvevőkből kilencezer volt a monarchiabeli – a magyar kiállítók külön osztályban, a Bécsi Világkiállítás Magyar Osztályán képviselték hazánkat. Az újjászülető Német Birodalomból nyolcezer iparos képviseltette magát, ötezren pedig – a részvételtől elsősorban a porosz hadseregtől elszenvedett katonai vereségei miatt vonakodó, végül mégis igent mondó – Franciaországból érkeztek.

A dokumentáció ereje

A Világkiállítás Vezérigazgatósága döntést hozott, hogy a tárlat teljes fennállásáról, az építkezéstől a zárásig dokumentációt kell készíteni. A dokumentáció jelentős része magától értetődően tartalmazta a fényképes ábrázolást; a képek legjobbjait, a kedvező forgalmazási lehetőséget megragadva, a világkiállítás területén e célra épült pavilonban kívántak árusítani. A Vezérigazgatóság a világkiállítást dokumentáló fényképek kizárólagos készítési és forgalmazási jogát az Oscar Kramer, Gustav Jagermayer, Michael Frankenstein, Josef Löwy és Klösz György alapította Bécsi Fotográfiai Társaságnak (Wiener Photographische Association) adta koncesszióba. A bevételt meghatározott arányban osztották meg a Világkiállítás Vezérigazgatósága és a Bécsi Fotográfiai Társaság között. Az építési munkálatok fényképes dokumentálása 1872. június 8-án megkezdődött. Az elkészült világkiállítási katalógus a méltóságteljes „General-Catalog photographischer Erzeugnisse der Wiener Photographen Association für die Weltausstellung 1873 címet viselte. (Fotó: Művészetek Csarnoka - Német szépművészet)
A sztereofelvételek a terveknek megfelelően már 1873-ban kaphatók voltak, míg a 2200 felvételt tartalmazó teljes fényképanyagot 1874-ben fényképalbumban tették közzé. A társulás a világkiállítás zárultával 1874-ben feloszlott, az üzlettársak a fényképállományt egymás között felosztották, 250 felvétel pedig a Bécsi Technikai Múzeumhoz került.
A társaság fényképészei a világkiállítási területről – több száz darabos – sztereosorozatot készítettek, a felvételek a térhatást mind a szabad, mind a zárt térben egyaránt jól adják vissza. Igen sikerült szabad téri felvételek a kiállítási főépület, közismertebb nevén Rotunda, vagy a távol-keleti kiállítóknak a kiállítási pavilon előtt megépített japán kertje. A zárt vagy félig zárt pavilonok gyári berendezései, gőzgépei, a kultúra szekciókban kiállított műtárgyak még ma, kissé megkopva is tökéletes térhatást nyújtanak.
A sorozat képei – melyekből gyűjteményünkben jelenleg 23 példányt őrzünk – nagy méretben, 8 × 18 cm nagyságban készültek, és 9 × 20 cm nagyságú, sárga színű, középen a piros birodalmi sassal díszített kartonokra ragasztották őket. A képek bal oldalán a Wiener Photographische Association felirat olvasható, hátoldalakon kézi munkával ragasztott, egykor rózsaszínű táblácskákon az ábrázolt pavilon nemzeti hovatartozását és kiállítási szekcióját (kerámia, mezőgazdaság, nehézgépek stb.) tüntették fel.

A megörökítettek

A magyar pavilonban kiállított és sztereoképeken megörökített tárgyak és alkotóik 1683 oklevelet és érmet nyertek. A számos magyar sikert felsorolni nincs hely, de említsük meg, hogy aranyéremmel jutalmazták Kruspér Istvánt, a hazai méterrendszer bevezetőjét, elismerő oklevelet kapott a gőzgépét bemutató Láng László gyáros. Haladási éremmel honorálták Jedlik Ányost, akinek nemrégiben restaurált és jelenleg az MMKM Elektrotechnikai Múzeumának kiállításán látható 1000 voltos villamfeszítő telepét csodálhatta meg a látogató közönség. (Fotó: Gépcsarnok - Franciaország és Svájc)

Az írásunkhoz mellékelt sztereofelvételeket a már a 19. század végén, a fekete-fehér (esetünkben barna-fehér) fényképek nyomdai sokszorosítására, illetve vetítésére alkalmazott eljárással tettük közzé. Az egyik képen a vörös, a másikon a kék (esetleg zöld, vagy a két szín keveréke) dominál. A megtekintéshez szükséges piros-kék „szemüveg” színszűrőként működik, így a két szem csak a neki megfelelő képet látja, és olvasóink e kis időutazás után remélhetőleg térben is érzékelni fogják a Bécsi Világkiállítás magyar, francia és német pavilonjainak enteriőrjeit.