©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Nők a babák mögött

A múzeumpedagógus titkos élete, avagy mi rejlik egy kiállítás alig látható tárgyai mögött?

Múzeumpedagógusként mindig a kiállítási tárgyak mögött meghúzódó történetek fogtak meg. Ki készítette, hogyan és miért, ki használta? Ha műalkotásról van szó, a válaszokat a művészettörténeti szakirodalom nagyrészt megadja. A művészettörténész kutatja, megírja, én a tanulmányt elolvasom, az évszámokat bevágom, meghallgatom a kurátori tárlatvezetést, és már fel is készültem arra, hogy egy iskolai osztályt szakavatottan vezetni tudjak a kiállításban. Vagy nem így van?

Mindig szükség van egy kis pluszra! Kell egy kis megérzés, némi ihlet, beleérző képesség, a színészi tehetségről nem is szólva, hogy olyan hitelesen tudjak beszélni egy műtárgyról, hogy bárki elhiggye, amit mondok, és kapcsolat alakuljon ki a mű és látogató között. A Ferenczy Múzeumban, ahol dolgozom, hol a kerámiakiállításban tartok tárlatvezetést, hol egy kortárs festményt elemzek, hol a régészet legújabb kutatási eredményeit tárgyalom egy osztállyal. Alapvetően nagyfokú nyitottság jellemez, és ez elengedhetetlen ebben a szakmában. De minden pedagógusnak van egy titkos élete!

Nekem a játék babák történetének kutatása az. Amikor kiderült, hogy Kulturális Örökség Napok alkalmával múzeumi szakemberek, babakészítők és -gyűjtők látogatnak a szentendrei Népművészetek Házába, és én koordinálom a programot, felajánlottam, hogy előadást tartok a gyűjtemény két csendben meglapuló, a látogatók által nem igazán értékelt babájáról. Kovács Jánosné Csuhrán Marika, aki a gyűjteményt a Ferenczy Múzeumnak ajándékozta, nem szakosodott egy bizonyos babatípusra. Reformbabákat pedig egyáltalán nem gyűjtött. Engem pedig épp ezek érdekeltek.

Miért is? Bizony, bizony, reformbabák, reformpedagógia, hogyan is kezdődött, kivel is? Megannyi kérdés, amire a babákon keresztül is választ lehet adni.

Két reformbaba került 2006-ban ugyanattól a hölgytől a múzeum gyűjteményébe, egy Kathe Kruse és egy Lenci baba. A múzeum kurátora ugyanabba a vitrinbe tette őket, hiszen az 1910–20-as évek két meghatározó babatervező személyisége készítette őket: Kathe Kruse és Lenci. (A mesterhármashoz Margarete Steiff is hozzátartozott, hozzákapcsolódó cikkünk: Szőnyi Zsuzsa Steiff babája)

Legendás élet áll mögöttük, amelyről csodás történetet mesélhetünk. Két erős nő, az egyik Németországban, a másik Olaszországban dönt úgy, hogy megvalósítja álmát, és játékkészítésbe kezd. Kathe Kruse festő-szobrászművész férje segítségével alkotta meg az első reformbabáját,

A másik alkotó, Elena Scavini, vagy ahogy jobban ismerik, Lenci, rögösebb utat járt be. 15 évesen kígyóidomárként lépett fel egy vándorcirkuszban, de volt luxuskörülmények között utazó textilügynök is, és mindezt feladta a korabeli Berlin bohó művészéletéért, ahol fotóművészetet

Hát ezt a két történetet meséltem el a hallgatóságnak, akik igazán figyelmesen hallgatták. Sokféle kérdés fogalmazódott meg bennem az előadásra készülődve. Vajon mi adja egy tárgy értékét? A készítő, a készítés ideje, a történet, amely mögötte van? Mennyire segíti a megértést, ha mindezt tudjuk? A visszajelzésből ítélve fontosak a személyes történetek. Az eddig csak „csúnya babáknak” (idézet egy kollégától) nevezett játék babák kiléptek az árnyékból a fényre, egy rövid időre újra tündökölhettek. És hogy ebben nekem is lehetett egy kis szerepem, azt a kiállítás kurátorának, Sz. Tóth Juditnak most ezúttal is megköszönöm.