Mestermű vagy hamisítvány?

LONDON

Mesterművek közé rejtett kínai másolatot kell megtalálniuk a londoni Dulwich Picture Gallery látogatóinak február és április között.

MTI 2015-01-14 18:04
Cikk küldése e-mail:

Az intézmény állandó kiállításának egyik felbecsülhetetlen értékű festményéről rendelt 120 fontos másolat tavasszal cserél helyet az eredeti alkotással. A nagyközönségnek három hónapja lesz arra, hogy megtalálja az eredeti keretben kiakasztott hamisítványt.
"Kitűnő minőségű replikáról van szó" - mondta Xavier Bray, az intézmény kurátora, azonban hozzátette, hogy, amikor egymás mellé helyezték az alkotásokat, azonnal látni lehetett a különbségeket.
A több mint kétszáz éves múzeum, amelynek gyűjteményében Rembrandt, Rubens, Tiepolo, Murillo és Poussin remekművek is sorakoznak, semmit nem árult el az érintett alkotás méretéről, koráról, vagy tárgyáról - adta hírül a The Guardian című brit lap internetes oldala.
A másolatot a kínai Meishing Oil Painting Manufacture Company készítette, ahol 150 művész, köztük sok képzőművész-hallgató készít festményeket Botticelli, Van Gogh és Picasso stílusában, a világ különböző részeiről érkező megrendeléseket teljesítve.
Valójában persze nem hamisítványokról van szó, mivel a műhelyek ügyelnek rá, hogy az eredeti alkotás méreteitől finoman eltérő másolatot hozzanak létre. Fucsien tartományban több száz ilyen stúdió üzemel: az egyik helyi faluban évente mintegy ötmillió replika készül. A február 10-én kezdődő Made in China: A Doug Fishbone Project elnevezésű hamisítvány-vadászatot megálmodó Doug Fishbone amerikai származású, Londonban tanult konceptuális művész és Bray az interneten keresztül rendelték meg a másolatot és e-mailben küldték el az eredeti alkotás nagyfelbontású fényképet, hogy az alapján dolgozhassanak Kínában.

"Itt nem csupán egy Hé, találd meg a hamisítványt! feladványról van szó, hanem ez a projekt komoly kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy miként szemléljük, élvezzük és értékeljük a művészetet" - mondta Fishbone. Mint hozzátette: "azzal, hogy kiakasztjuk a Dulwichban, egyfajta származást adunk a képnek, és érdekes lesz látni, hogy ez változtat-e az értékén".
A múzeum látogatóinak április végéig lesz idejük arra, hogy leleplezzék a hamisítványt. A galéria április 28-án fedi fel az igazságot, majd a nagyközönség egymás mellé helyezve is szemügyre veheti az alkotásokat.

Alvó nő fekete vázával

FESTMÉNY

Mintegy kilenc évtized után visszakerült Magyarországra Berény Róbert festőművész egyik elveszettnek hitt főműve, amelyet a Virág Judit Galéria bocsát aukcióra december 13-án.

2014. november 11. MTI

Saint-Briac-i látkép

FESTÉSZET

Festményét 1937-ben még Gauguin-nek tulajdonították. Emile Bernard-nak hetven évvel a halála után rendeznek először állami közgyűjteményben életmű kiállítást Franciaországban.

2014. november 11. Marsó Paula

Évtizedekig rejtőzködő Humborg-kézirat

FELFEDEZÉS

Szentkláray Jenő feljegyzései között, a temesvári levéltárban őrződött meg az a néhány oldalas kézirat, amelyben Humborg Adolf festőművész életpályájának egy szakaszát veszi számba.

2014. október 10. Gurzó K. Enikő
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...