©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Kié volt a családi ezüst?

Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja az a 18. század végi ezüst étkészletet, amelynek eredetére a közelmúltban derült fény.

Az Iparművészeti Múzeum ötvösgyűjteményének egyik kiemelkedő jelentőségű együttese az a reprezentatív ezüst étkészlet, amely 1791-ben Johann Georg Hann (1755–1812) bécsi ötvös műhelyében készült, minden bizonnyal főúri megrendelésre.

A készlet darabjai 1933–1988 között különböző tulajdonosoktól, vásárlás útján kerültek az Iparművészeti Múzeumba. A 20. századi hagyomány tisztázatlan okokból – feltehetően az egyik eladó közlése nyomán – az étkészletet Habsburg József főherceg (1796–1847) személyéhez kötötte, így az együttes „József nádor-étkészlet” címmel szerepelt az elmúlt évtizedek több kiállításán.

Az egykor 72 darabból álló étkészlet 1931-ben bukkant fel az Ernst Múzeum aukcióján, a tulajdonos megnevezése nélkül. Ekkor szóródhattak szét az együttes darabjai, s kerültek különböző gyűjtőkhöz. A készletből jelenleg a több mint 9 kg súlyú levesestál, továbbá két háromszögletű fedeles tál, egy-egy pecsenyés és mártásos tál, valamit három gyertyatartó található az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében, míg az együttes további darabjainak jelenlegi őrzési helye nem ismert.

Az Iparművészeti Múzeum fotótárából a közelmúltban előkerült egy 1912-ben készült fényképsorozat, amely azt bizonyítja, hogy a készlet ekkor gróf Teleki Ádám (1867–1918) marosújvári gyűjteményében volt, s minden bizonnyal az ő örökösei bocsátották árverésre 1931-ben. Ennek alapján valószínűsíthető, hogy az 1791-ben Bécsben készült étkészlet nem az 1796-ban nádorrá választott József főherceg, hanem az épp 1791-ben erdélyi udvari kancellárrá kinevezett gróf Teleki Sámuel (1739–1822) tulajdonából származik. A kancellár halálakor bécsi rezidenciájában felvett, a hagyatékba tartozó „ezüst portékákról” készült jegyzékben (Marosvásárhely, Teleki Téka, Teleki Sámuel levéltára, Nr. 143.) valóban szerepelnek egy ezüst étkészlet darabjai (pl. „két háromszegletű ezüst credentzia”), amelyek feltehetően azonosak az Iparművészeti Múzeumban őrzött tárgyakkal. Szokatlan módon magukon a tárgyakon nincs utalás a készlet megrendelőjére és egykori tulajdonosára, jóllehet a hasonlóan reprezentatív ezüst étkészleteken rendszerint helyet kapott a tulajdonos bevésett címere, mint például az Esterházy Antal herceg (1738–1794) megrendelésére szintén 1791-ben készült készlet levesestáljának talapzatán (l. itt és itt), vagy az 1780-ban Albert szász-tescheni herceg számára készült készlet darabjain (l. itt).

A készlet a kancellártól dédunokájáig, az Afrika-kutató Teleki Sámuelig (1845–1916) öröklődhetett a családban. Tőle nővére, Zeyk Józsefné szül. Teleki Ágnes (1843–1914), majd leányuk, Zeyk Ágnes örökölhette. Az ő férje volt Teleki Ádám, akinek marosújvári kastélyában 1912-ben Csányi Károly, az Iparművészeti Múzeum munkatársa a készletet lefényképezte.

Az étkészlet darabjait a korai klasszicizmus jellegzetes közép-európai motívumai díszítik: oldalukon applikált maszkaronos, puttós, állatfigurás, gyümölcsindás fríz fut körbe, fedelükön levéldíszből kinövő plasztikus virágcsokor helyezkedik el. Hasonló motívumok díszítik azt a budai ötvösjeggyel jelzett, szintén 1790 körül készült ezüst étkészletet is, amely a Sotheby's 2015. április 16-i New York-i aukcióján szerepelt, s épp a budapesti készlettel mutatkozó hasonlóság alapján Teleki Sámuel kancellár személyéhez kötik (l. itt).

(s)