Költészet és lepkészet
TÁRGY / SZÖVEG
Látogatás Nabokovnál - költészet és lepkészet címen készült el a Magyar Természettudományi Múzeumban az áprilisi hónap műtárgya, ami egy verssel indul.
| Bálint Zsolt - Katona Gergely |
2016-04-13 14:00 |
Fölfedeztem mesés, vad hegyvidék,
kövek, levendulák és fűcsomók
között; a puszta földön üldögélt
hol hegyi széltől szódás a homok.
Jellegzetes színe és rajzai
mutatták tudományra új: a szárny
formája, kékje, tarka rojtjai
a holdfényű halványszürke fonák.
Csipeszhegyem boncolja potrohát;
szövet nemét többé nem rejtheti
drága porszem a tárgylemez fokán
csöppnyi gödrében üveg fényezi.
Kibontva most a csavarszerkezet
két kampó borostyánszín párosa,
tollasütő formájú pikkelyek
ametisztben a mikroszkópia.
Fölfedeztem, megneveztem;
neve száraz taxonómus latin; vagyok
tehát névadó s leíró, nekem
hírnév sohase kell ennél nagyobb.
Kifeszítve a tűn (már szendereg),
nem éri rokon, idők vasfoga,
típuspéldányokat rejtő helyen
túlél mindent porból lett önmaga.
Ikon, trón, zarándok csókolta kő,
vers, amin nem fog ezer év halál
halhatatlansága nem mérhető
hozzád kis lepke, piros cédulás.
A lepkész Vladimir Nabokov (1899-1977) Egy lepkefaj felfedezéséről / On Discovering a Butterfly című verse költői módon fejezi ki a taxonómus, az élővilág sokféleségének leírásával foglalkozó kutató munkáját, ami a költő szerint – aki egyben nagyszerű entomológus is volt – a vizsgálat tárgyát és magát a kutatót is, az örökkévalóságba emeli. Sajátos megközelítése ez a tudományterületnek. Megérdemli, hogy kicsit alaposabban időzzünk fölötte.
A csoportját jól ismerő taxonómus már az élőhelyen felismeri a tudományra új fajt. Fejében az adatok sokféleségét úgy képes alkalmazni, hogy azok a pillanat tört része alatt, az éppen aktuális információ szerint újrarendeződhetnek, és újabb egységekbe állhatnak. Tehát abban egy múzeumi példányhoz nemcsak a példány jellegzetességei, hanem az általa képviselt lepkefajnak az életét meghatározó körülmények is megjelennek: a sovány talajú hegyi rét, a fűcsomók, virágzó törpecserjék, az erdőszegélyben futó dűlőút, aminek nedves talaján a kora nyári hőségben ezrével szívogatnak a kék színű hím boglárkák – mind-mind ott van a taxonómus élő adatbázisában. És persze mellette kiterítve a teljes fajlista, a fajokra jellemző szín és rajzolat, amit képes szelektíven, és teljesen felhasználó-barát módon használni: a listából és az adatbázisból csak arra koncentrál, ami éppen a meglátogatott élőhelyhez kapcsolódik. Így akár a terepen képes megfogalmazni azt a rövid, táviratszerű diagnózist, amivel jellemezheti a különös teremtményt – mivel rögtön felismeri, hogy az a tudomány számára ismeretlen.
 |
| A Karner-boglárka (Lycaeides samuelis Nabokov, 1944) fűszálon sütkérező hím példánya. Ennek fölfedezéséről szól a vers; forrás: ITT |
Nabokov a Lángszinérfélék (Lycaenidae) lepkecsalád egyik tribuszának, a Boglárka-rokonúaknak (Polyommatini) volt a specialistája. Már gyerekkorában, amikor a Szentpétervár-környéki családi dácsa kertjében űzte a lepkéket, felfigyelt rájuk. Ez a megkülönböztetett érdeklődés a boglárkák iránt később is megmaradt – mert a lepkészés Nabokov egész életét végigkísérte. Olyannyira, hogy irodalmi munkásságát tulajdonképpen a lepkék nélkül igazán nem is lehet megérteni. Pontosabban: a lepkék nélkül elvész egy nagyon fontos dimenzió, ami legtöbbször a legfontosabb. Miért? Mert abban van elrejtve az egész mű kulcsa.
Amikor a már jó nevű orosz írónak kényszerűségből el kellett hagynia Európát, és Amerikába emigrált zsidó származású feleségével, a Harvard egyetem zoológiai intézetében kapott preparátori állást. Ez mentette meg attól, hogy az áttelepülést követő években nélkülöznie kelljen, ahogy ezzel a kitelepülők közül akkoriban sokan szembesültek. Gondoljunk csak a mi Bartók Bélánkra! Az állattani intézetben levő munkaasztalánál el tudott mélyedni a tudományos kérdésekben, és nem utolsósorban tudatosan készülhetett a nyelvváltásra: mert ez után nemcsak oroszul, hanem angolul is írt. És nem is akárhogyan: a tengeren túl alkotott műveivel az amerikai irodalom klasszikusai között tartják számon.
 |
| Két Nabokov „lepkés” könyv borítója. A francia nyelvű az 1994-es Lausanne-i Nabokov kiállításra készült külön kiadvány. Az angol nyelvű pedig jelenleg a legteljesebb munka, ami Nabokov minden lepkékkel kapcsolatos írását tartalmazza. (forrás: Bálint Zsolt, magánkönyvtár; digitalizálás: Katona Gergely, MTM) |
A betöltött harvardi állással Nabokov lényegében a lepkék kurátora lett. A gyűjteményt lelkiismeretesen gondozta, az anyagot rendezte, és a lehetőségeihez mérten gyarapította. Gyűjtőútjai során figyelt fel egy különös boglárka lepkére. A begyűjtött példányokat múzeumi munkaszobájában nagy alapossággal megvizsgálta. Mikroszkóp alá helyezve analizálta a fonák bonyolult rajzolatát, elemezte a pikkelyek alakját. A kálilúgban felfőzött potroh lemezeit elvágva csipesszel és preparáló tűvel bontotta ki a szövetek közül az ivarszerveket, amely a lepkészhagyomány szerint a legfontosabb faji bélyegeket rejtheti. Az anatómiai bélyegeket pedig a mikroszkóp csöve alá helyezett tárgylemezen történt boncolás után megvizsgálta és szakszerűen lerajzolta.
Ezt követően a szakma gyakorlatának megfelelően latin nevet ad a fajnak, száraz tudományos nyelven beszámol felfedezéséről és leírja magát faj jellegzetességeit, és nagy alapossággal felsorolja a megvizsgált példányok adatait. Lepkéjét Lycaeides melissa samuelis-ként írja le a tudomány számára, a géniusz Észak-amerikai képviselőinek taxonómiai revíziója során. Eredményeit egybeveti elődjei megállapításaival, a rendelkezésre álló anyagokat revideálja, és a felfedezett hibákat korrigálva új, a valóságot jobban tükröző rendszert állít fel. Ebbe helyezi el az általa felfedett samuelis taxont is. Meglátásait a Psyche nevű szaklapban publikálja. Ezzel mindent megtett, amit meg kellett tennie, hogy a felfedezését közölje a tudós társaival és egyben a világgal. És valóban: a világ szemében meg is alapozta „hírnevét”. De ez nem talmi és a korszellem által fölkapott dolog, hanem a tudósok nemzedékein átívelő jogos büszkeség. És ez örömmel, megelégedettséggel tölti el.
 |
| A Nabokov által 1949-ben múzeumi példányok alapján leírt Lycaeides melissa pseudosamuelis holotípus-példánya és Nabkov által kézzel írt cédulái. Őrzőhelye a Harvard Egyetem állattani intézete. |
Mindennek a „koronája”, a megvizsgált példány piros holotípus cédulával való kijelölése, amin ott van nemcsak a felfedező által adott név, hanem magának a felfedezőnek neve is. Ez a példány tanúságot tesz majd mindezekről, amíg világ a világ, amikor a lepke felfedezője már régen por és hamu. Mert a típuspéldány az állattanban nélkülözhetetlen referencia, hiszen a fajnév arra az egyetlen példányra alapul, az a név objektív hordozója: holotípusa. Ezért a típuspéldányokat minden múzeumi gyűjtemény megkülönböztetett figyelemmel őrzi, és katalogizálja. A típusokat rejtő szekrényeket nagy körültekintéssel kezeli, óvja a kártevőktől, és a példányokat csak szakember vizsgálhatja.
A költő Nabokovnak a felfedezés megtapasztalása, és annak valóságossága és a hozzá kapcsolódó piros cédulával ellátott típuspéldány jelenti az igazi halhatatlanságot. Számára ez kimondhatatlanul többet ér, mint az évszázadokon átnyúló vallásos cselekedetetekkel körülvett szép orosz ikon, a pápai trón vagy a mekkai Kába-kő, vagy akár egy gyönyörű vers létezése.
 |
| A Nabokovia cuzquenha Bálint &Lamas, 1996 paratípus példánya. Nabokov 1945-ben állította fel a Pseudothecla génuszt, ami foglalt névnek bizonyult, ezért 1960-ban átnevezték Nabokovia-ra. Leírásakor Nabokov a génuszba csak egyetlen fajt helyezett. Jelenleg három az ide sorolható fajok száma. Egyik közülük az itt látható perui, Cuzco környékéről származik. Két példánya ismert. A holotípus a límai, az itt bemutatott paratípus a budapesti természettudományi múzeumban van. (fotó: Katona Gergely, MTM) |
És Nabokov entomológiai munkássága valóban időtálló, eredményeit a legmodernebb módszereket alkalmazó kutatások is igazolták. Notes on Neotropical Plebejinae című tanulmányában úttörő módon tárgyalta, hogy az amerikai kontinens boglárka-faunájának eredete az Óvilághoz köthető, ahonnan több hullámban érkeztek a „bevándorlók”, elsősorban a Bering-szoroson keresztül. Ezt a munkáját sokáig támadták, de a legújabb, molekuláris adatokra támaszkodó kutatások teljes mértékben igazolták. Fajleírásai és géniuszai is többnyire elfogadottak. Ezért valószínű, hogy amíg az emberiség a lepkéket kutatja, bizonyos munkáit mindig is idézni fogják és az általa leírt taxonok is szerepelni fognak a katalógusokban. Emberi mértékkel mérve ez már valóban egyfajta halhatatlanság.
 |
| A perui Andokban felfedezett Lolita-boglárka (Madeleinea lolita Bálint, 1993) egyik, a Magyar Természettudományi Múzeumban őrzött példánya. A faj Nabokov hírhedt regényalakjáról, Dolores Haze-ről, alias Lolitáról kapta a nevét. A neotrópikus régióban előforduló boglárkák közül sok Nabokov regényhősienek nevét viseli - mintegy tiszteletként annak jeléül, hogy a híres író volt az első, aki egyik tanulmányában Dél-Amerika Boglárkarokonú lepkéinek a rendszertanát sikeresen felvázolta. (fotó: Katona Gergely, MTM) |
