Egzotikus szarvasbogarak
AZ ÉV ROVARA
A hónap műtárgya és egyben az év rovara 2017-ben a nagy szarvasbogár. Az ebből az alkalomból készült válogatás januárban megtekinthető a Természettudományi Múzeumban.
| Merkl Ottó |
2017-01-10 10:15 |
A Magyar Rovartani Társaság és a Magyar Természettudományi Múzeum által indított internetes szavazás alapján az év rovara 2017-ben a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus). A szarvasbogárfélék (Lucanidae) közé 1300 ma ismert faj tartozik. Fajszámát tekintve ez a kisebb bogárcsaládok közé számít – de összehasonlításként említsük meg, hogy a Föld összes ragadozó emlősfajának száma nagyjából 280, az erszényeseké mintegy 300, de a denevérek is legfeljebb 1000 fajt számlálnak.
A Déli-sarkvidéket (Antarktikát) kivéve valamennyi kontinensen élnek szarvasbogarak, ám eloszlásuk fölöttébb egyenetlen. Amerika és Eurázsia mérsékelt övi területein a fajok száma egy-két tucat csupán. Messze a leggazdagabb és legváltozatosabb Dél- és Délkelet-Ázsia szarvasbogár-faunája.
A Ryssonotus nebulosus Ausztrália keleti partvidékének erdeiben él (Németh Tamás felvétele)
Csaknem valamennyi szarvasbogár erdőkhöz kötődik, hiszen lárvájuk elhalt, mégpedig erősen korhadt fában él. A gazdaságilag még hasznosítható, kemény, jó állapotú faanyagot nem tudják megenni, ezért kárt soha nem okoznak. A nemegyszer igen termetes, jelentős egyedszámban előforduló lárvák rengeteg fát fogyasztanak el: a holt faanyag legfontosabb lebontói közé tartoznak a trópusokon. A rövid életű kifejlett szarvasbogarak gyakorlatilag nem táplálkoznak, legfeljebb valamilyen cukortartalmú folyadékot vesznek magukhoz, hogy folyadékszükségletüket fedezzék, illetve csekély többletenergiához jussanak a lárvakorukban felhalmozott zsírtartalék felélése mellett. Ezért kifolyó fanedvet, erjedő, puha gyümölcsöket nyalogatnak, illetve egyes új-guineai és ausztráliai fajok virágokat látogatnak, ahol a nektárt dézsmálják.
A szarvasbogarakra általában jellemző a „térdes” csáp, melynek első íze olyan hosszú, mint a többi együttvéve, a végízei pedig nyeles fésűre emlékeztetnek. A legtöbb szarvasbogárnak azonban van egy olyan látványos tulajdonsága, melyet az avatatlan szem is azonnal észrevesz: a hímek aránytalanul megnagyobbodott, agancsszerű rágója.
A Lamprima adolphinae Új-Guineában őshonos, de Japánban is megtelepedett
(Cosmin-Ovidiu Manci felvétele)
A roppant fegyver hossza néha akkora, mint a bogár teste maga. Rágásra alkalmatlan, a bogár harcra használja a vetélytársakkal vívott küzdelemben, illetve a nőstények előtt parádézik vele. Az agancs méretét befolyásolja a lárvakorban elfogyasztott táplálék mennyisége és minősége, de az öröklött tényezők szerepe legalább olyan fontos.
A Prosopocoilus giraffa Indonéziában és Indokínában terjedt el
(forrás: Vietnam rovarai)
A nagy rágójú hímek előnyben részesülnek a párválasztás során, ám ezért nagy árat fizetnek: gyengébbek a szárnyizmaik, fejletlenebb a szemük, és sokkal nehézkesebben repülnek. Emiatt a kis agancsú, mozgékonyabb hímek gyakran learatják a babért a verekedő kolosszusok háta mögött, így az ő genetikai anyaguk is bőséggel megjelenik a populációban. Ez a kiegyensúlyozó hatás végül is határt szab annak, hogy a rágó még nagyobbra nőjön, és még inkább akadályozza gazdáját a mozgásban.
(Németh Tamás felvétele)
Az egzotikus szarvasbogarak válogatása januárban megtekinthető a múzeum Ludovika téri fogadócsarnokában.
