©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Ő is lőtt, de őt is lőtték

Berman hitt abban, hogy élete medvelét, mert ő valójában egy Bear-man. És erről fényképet is készített.

Ha medveember éppen nem is volt, kétarcú, kétstílű mindenképp. Nagyon kevés felvétel készült róla, ám a megmaradtak ilyennek mutatják. Elegáns, divatos férfinak, akin jól áll a modern szabású kabát és a kalap. Tartása fegyelmezett, egészében véve pedig úgy fest, mintha abban a pillanatban lépett volna ki valamelyik lapból, egyik kezét zsebre vágja, a másikban pedig egy Contessa-Nettel-gépet óv, tart, ölel. Vagy pedig éppen ellenkezőleg, bakancsban és elnyűtt kopott pulóverben áll a kamera mögött, onnan kattintgat, lő, rögzít a fényképezőjével.

A korabeli közfelfogás és az utólagos értelmezés szerint Iosif Berman ízig-vérig városi ember, művészlélek, akire falun mindig furán néznek. Hiába a szakadt ruha, munka közben a csapzott arc, elfoglaltsága miatt a sártenger közepén mindvégig csodabogárnak számít. A paraszt nem fogadja be, a városi pedig nem igazán tud mit kezdeni vele.

Visszaemlékezések utalnak arra, hogy született vadásztermészet volt, folyton lesben állt, mindig várta a legmegfelelőbb pillanatot. Viszont sosem gyilkolt, életet nem oltott ki, inkább maga szolgált céltáblaként. Fotóit saját kezűleg dolgozta ki, képes volt éjjeleken át bíbelődni, vacakolni a sötétkamrában. Amíg a fotó tökéletes nem lett, addig maradt talpon.

A tudományos világban leginkább az tette ismertté (amint erről ezen az oldalon korábban már szó volt), egyike volt azon keveseknek, akik megteremtették a román paraszt vizuális imidzsét. Egy olyan korban történt mindez, amelyben főként macedón, német és magyar fotográfusok működtek Romániában. A bukaresti Szociológiai Iskolába az alapító, Dimitrie Gusti társadalomkutató hívta meg, hogy elkészítse monografikus feltárásaik fotódokumentációját. A román falu ennek a munkának, együttműködésnek köszönhetően került be a szakarchívumokba, s a város, a városlakó tudatába, új megközelítésben.

Berman tevékenységét a rend jellemezte: összes fényképet katalogizálta, felcímkézte, jegyzettel látta el, bedobozolta, a negatívokat is megőrizte. Nem véletlen, hogy a román királyi család felkérte, legyen az udvar fényképésze. Emellett rengeteg hazai újságot látott el anyaggal, de még a New York Times is közölte képeit. Riportsorozatokat készített megrendítő balesetekről, katasztrófákról, tömegrendezvényekről, erre pedig akkoriban is volt kereslet.

A Román Kommunista Párt kezdetben szintén lehetőséget látott életművében, és elkezdte propagandacélokra használni fotóit. Az alakulat aktivistái úgy vélték, fekete-fehér narratívái által remekül kialakíthatják a primitív és kizsákmányolt paraszt képét, akinek mielőbbi megmentőkre van szüksége. Végül rájöttek, Berman művei mégsem alkalmasak erre a célra, így a fotográfiák fél évszázadra a fiók mélyére kerültek. Túl hitelesen tükrözték a falut, így nem szolgálhatták a fondorlatos manipulációt.