Toldi buzogánya

ARANY-EMLÉKÉV

Műtárgykölcsönzés a múzeumkerti Arany János szoborhoz.

Cikk küldése

e-mail:

 

2017. március 2-án elkezdődött az Arany János-év. Születésének 200. évfordulója alkalmából az ország a magyar költészet egyik legnagyobb alakjára emlékezik. Ha vizuálisan idézi fel őt az ember, akkor legtöbbször a tankönyvekben szereplő Barabás litográfia ugorhat elő emlékezetünkben, vagy a Simonyi Antal által készített fotográfiák, de nem kizárt, hogy megjelenik előttünk múzeumkerti szobra, Strobl Alajos egyik fő műve is. Ez tulajdonképpen az Arany-kultusz legismertebb és legkvalitásosabb szobrászati alkotása, mellyel kapcsolatosan egy ügyiratot a Magyar Nemzeti Múzeum Irattára is őriz. Ennek tartalma arról árulkodik, hogy az egyik legnagyobb magyar szobrász a történeti hitelesség kedvéért műtárgyakat is kölcsönzött a Múzeumtól.

Vita az Arany szobor helyéről

A szoborállítást nem sokkal Arany 1882. október 22-én bekövetkezett halála után kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia, amely e célból az akadémiai elnök vezetésével egy tekintélyes tagokból álló Szoborbizottságot hozott létre. Országos gyűjtést hirdettek, ami már az első évben igen sikeres lett, az ország majd minden pontjáról rengetegen adakoztak. (Az adományok állásáról és az egyes nagyobb vagy érdekesebb adományozókról a korabeli sajtó folyamatosan beszámolt.) Gondot tehát ez nem okozott, annál nagyobbat a szobor helyének kijelölése. A hely kérdésében a szoborbizottságban is vita támadt: a többség a Nemzeti Múzeum főhomlokzata előtt, a kertrész középpontja mellett foglalt állást, de ez ellen Lipthay Béla báró és Ipolyi Arnold is felszólalt. Lipthay több más helyet is felsorolt javasolt (Barátok tere, a budai Várbazár előtti liget, Gyár utcai sétány eleje, illetve a Múzeumkert és az Erzsébet tér egy-egy oldalpontja). Ezeket ugyan nem találták jobbnak a bizottság tagjai, de figyelembe vették Ipolyi azon aggodalmát, hogy „a muzeum elé állítandó szoborhoz bajos jó nézőpontot találni s a széles lépcsőzet és oszlopsor háttere is hátrányosan hathat.” Ezért 1884 márciusában egy albizottságot küldtek ki a múzeumkerti helyszín megvizsgálása céljával, amelynek Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum igazgatója (aki a Képzőművészeti Tanács elnökeként, delegáltjaként vett részt a bizottságban), Henszlmann Imre, Keleti Gusztáv és Széchenyi Béla gróf lett a tagja. A bizottság végül is a Múzeumkertet ajánlotta felállítási helyül, azt a helyet, ahol ma is áll. Erre a következő érveket hozták (egyszersmind reflektálva Ipolyi aggályaira):

„1. Hogy a szoboremlék talpazata s a muzeum főlépcsője között, ugyszintén a szoboremlék s a kert rácsozata között ugy a közlekedésre mint a kényelmes megszemlélésre, ha nem is bő, de elegendő tér maradna. –

2. Hogy a fölmerült aggodalom, mintha a körút felöl nézve, a szoboremlék hatását a mögötte fekvő muzeumi lépcsőnek keresztbe futó vízszintes vonalai csökkentenék, alaptalan; mert onnan, vagyis a muzeum portáléjával átellenben a járda legtávolabb szempontjából tekintve is a szobor alakja a lépcső legfelsőbb fokán is jóval túlemelkedőnek mutatkoznék.

3. Hogy a Muzeum épülete, nagy tömegének daczára, nem volna épen kedvezőtlen háttere az elejébe emelendő szoboremléknek. Sőt mondhatni, hogy e nagyszabásu középület, nyugodt tagozatával, nagyszerű oszlopcsarnokával, eszményiebb rendeltetésével hangulatot keltene az emlékszobor javára, melyet a környező kert élő virágdísze még emelni lesz hivatva.”

A Magyar Nemzeti Múzeum főhomlokzata és az előtte lévő kertrész még
az Arany János szobor nélkül (MNM Adattár)

Az albizottság sem volt azonban egységes, mert Széchenyi Béla bár részt vett a helyszíni bejáráson, de „más javaslata lévén a szobor elhelyezése iránt” az erről szóló jelentést, ajánlást nem írta alá. A múzeumkerti elhelyezést nem sokkal később a Főváros Képzőművészeti Bizottsága is elvetette és Gerlóczy Károly alpolgármester a Népszínház előtt (a Kasselik-ház lebontása után) nyitandó teret ajánlotta a Szoborbizottságnak, amely azonban nem fogadta el azt. Ezután még az Erzsébet tér is komolyabban szóba került, majd a Főváros újra kiállt a Népszínház előtti tér (a mai Blaha Lujza tér egy része) mellett, de a döntő szó a Szoborbizottságé volt ebben az ügyben. Ezt a döntést 1886. június 18-i ülésén hozta meg a szobor végleges helyét a Múzeum előtti téren jelölve ki.

 

A szoborpályázat győztese: Strobl Alajos

 

Az Arany szobor helyének kérdésében támadt hosszas vita azt eredményezte, hogy a szükséges szoborpályázatot csak évekkel a gyűjtés megkezdése után lehetett meghirdetni (1886 júliusában), akkor, amikor a szükséges összeg (100 ezer Ft) már régen összegyűlt rá. A pályázat előírta, hogy azon csak magyar szobrászok vehetnek részt. Az alapvető kritériumokhoz tartozott, hogy Arany Jánost a pályázó „férfikora teljében, élethű hasonlatossággal, egyéniségének lehető találó kifejezésével ülő alakban ábrázolja.” Hosszasan lehetne írni még a pályázati kiírásról, magáról a pályázat lefolytatásáról, de ez végképp szétfeszítené e cikk kereteit.

2

A múzeumkerti Arany szobor alkotója: Strobl Alajos idősebb korában
(MNM Történeti Fényképtár)

 

Röviden csak annyit rögzíthetünk itt, hogy a kétszer meghosszabbított pályázati határidőre, 1887. október 31-ig tíz pályamű érkezett be. A bírálóbizottság az első díjat Strobl Alajosnak, a második és harmadik díjat Zala Györgynek (aki tehát két pályaművel is indult), a negyediket pedig Róna Józsefnek ítélte. Ekkor, 1887. december végén úgy tűnt, hogy Strobl elkezdheti a nagy, több évesre tervezett munkát, de végül ez nem így történt, mert a Szoborbizottság nem fogadta el a bírálóbizottság döntését, csak a megállapított sorrendet és díjazást. Nem adott megbízást Stroblnak, hanem újabb – ma úgy neveznénk, hogy meghívásos – pályázatot írt ki közte és Zala között. Az újabb határidő 1888. október elsején járt le és ezután már végérvényesen Strobl lett a győztes. (E szűkebb pályázat egyébként a két szobrászóriás pályájának a delelőjén folyó vetélkedés volt, elég, ha csak arra utalunk, hogy Zala ekkoriban fejezte be az aradi Szabadság-szobrot.) Ezt követően megkötötték a szerződést Strobl Alajossal, aki elfogadott mintája (makettje) alapján elkezdhette a munkát. A szobor felállítását ekkor még 1892 őszére tervezték.

Strobl Arany szobrának terve (Vasárnapi Ujság, 1893. május 14.)

A győztes mester először a Turul madarat, majd a szobor fő alakját, Arany ülő figuráját mintázta meg, először agyagból, majd elkészült a gipszminta, amely alapján megtörténhetett a szobor kiöntése. Erre a munkára két cég is pályázott, a Schlick-féle Vasöntőde és Gépgyár és Turbain Károly fiai Mű- és Érczöntőde. Strobl a bizottságnak az utóbbit ajánlotta és a mester szakmai érveinek helyt is adtak, így a múzeumkerti Arany János szoborcsoport elemeit a Váci úti Turbain-műhelyben öntötték ki. A Turul madár 1891 áprilisára, Arany szobrának kiöntése 1891 júliusára elkészült és már készen állt az epreskerti műteremben a két mellékalak, Toldi és Piroska gipszmintája, amikor Turbain műhelyében egy adósságkövetelés folyamán bírói foglalás történt, melynek során a még hivatalosan át nem vett két szobrot is lefoglalták. Ezt a zárat később feloldották és a munka is folytatódhatott, ugyanott, de immár a Beschorner-féle cég égisze alatt, amely megvette a csődbe ment Turbain Károlytól öntödéjét.

A Toldi szobor gipszöntvénye Strobl műtermében (Stróbl Mihály: A gránitoroszlán 48. p.)

 

 

Toldi szobra és a műtárgykölcsönzés

 

Toldi Miklós szobrának modelljéről a szakirodalomban sok helyen azt olvashatjuk, hogy Pekár Gyuláról, a későbbi jeles politikusról, miniszterről mintázta Strobl. Pekár magas, izmos fiatalember volt ezidőtájt, kiemelkedő atléta és evezős, akit a mester valóban megkért arra, hogy üljön neki modellt. Azonban végül mégsem ő lett az, akiről a Toldi szobrot mintázta. Erre vonatkozóan a leghitelesebb forrásunk Stróbl Mihálynak, a szobrász fiának édesapjáról írt könyve, melyben erről a következőket olvashatjuk: „Először édesapám a hatalmas termetű Pekár Gyulát kérte meg modellülésre. Pekár azonban önelégülten, izmait megfeszítve olyan pózokba helyezkedett, hogy Strobl Alajos, aki hiába kérte a természetes, általa diktált pozitúra felvételére, végül is elunta a dolgot, és a második ülés után megköszönte Pekár fáradozásait.” (Stróbl Mihály: A gránitoroszlán. Strobl Alajos. 2003. 53.) Ezt követően új modellt kellett keresni, melyben Strobl barátja, Justh Zsigmond író segített, akinek Békés megyei birtokán, Szentetornyán egy kis színház is működött, ahol a színdarabokat paraszt színészekkel adták elő. Strobl itt talált egy olyan ősmagyar típusú modellt, akinek fejéről rögtön egy kisvázlatot készített, majd egy portrészobrot. Tehát ennek az ismeretlen békési magyar parasztembernek portréja után született az arc Toldi alakjához, míg magához az alakhoz Porteleky László (1870-1953) vívóbajnok, ekkor negyedéves joghallgató és a Magyar Atlétikai Club számos atlétája ült modellt.

A Toldi szoboralak modellje, Porteleky László vívóbajnok

 

Strobl Alajos mindenre figyelt, a legkisebb részletet is hitelesen szerette volna elkészíteni. Ezért pl. Toldi alakjához a Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából műtárgyakat kölcsönzött. A múzeumi irattárban fennmaradt erről egy akta (MNMI Érem- és Régiségtár 201/1891.), melyben Hampel József, a Régiségtár vezetője (őre) arról tájékoztatja a múzeum igazgatóját, Pulszky Ferencet, hogy Strobl egy vassarkantyút és egy buzogányt kér a gyűjteményből mintául az Arany emlékműhöz készülő Toldi szoborhoz. Hampel az egy hét időtartamra kérelmezett kölcsönzést a következő támogató szavakkal terjesztette elő főnökének: „Tekintve, hogy a kiválasztott két tárgy nem unicum a maga nemében és hogy helyben való használatra kivánja, a hol esetleg rögtön is visszaszerezhetjük, ha szükség van a tárgyakra, végűl tekintve a közhasznú czélt, úgy hiszem, hogy Strobl Alajos úr kérelme a kellő biztosítékok mellett teljesíthető volna.” Az irat hátoldalán Pulszky s. k. jóváhagyása olvasható. Az előterjesztés utáni nap, 1891. június 27-én a mester már hozzá is juthatott a két múzeumi tárgyhoz, amit az aktában szintén megtalálható térítvényből tudunk. Innen derül ki, hogy mely tárgyakról is van szó: egy pár reneszánszkori vassarkantyúról (jegyzőkönyvi száma 566/75) és egy vas buzogányról (Arm. Jank. 44). A kölcsönzéskor – akárcsak ma – a tárgyak értékét is meghatározták, amely Nagy Géza segédőr által kiállított térítvényen ezen megfogalmazásban szerepel: „A tárgyak értéke kölcsönös egyezség utján 230 forintban (buzogány 200 frt., sarkantyúpár 30 frt.) állapíttatott meg Hampel és Strobl urak által.”

Múzeumi térítvény az Arany szobor Toldi mellékalakjához történt
műtárgykölcsönzésről - a tárgyak visszaadásakor a kölcsönző aláírását
kivágták, mint itt is (MNM Adattár)

A vassarkantyú esetében a megadott jegyzőkönyvi számot nem találtuk, így a tárgyat sem, de nem kizárt, hogy arról a vassarkantyúról van szó, amelyet vizeki Tallián Lajos 1875-ben ajándékozott a Nemzeti Múzeumnak (MNMI 111/1875.). A Jankovich Miklós híres gyűjteményéből származó buzogány azonban biztosan megvan, 54.1920. leltári számon található meg a Történeti Tár Fegyvergyűjteményében. Kovács S. Tibor 2016-ban megjelent „buzogányos” kötetében is szerepel a Strobl által kikölcsönzött tárgy, amely egy 16. század közepéről származó itáliai aranyozott vas fegyver, melyet Jankovich 1809-ben vett Eszéken 38 arany dukátért. A múzeum tulajdonába 1836-ban került, amikor az országgyűlés határozata alapján megvették a Jankovich-gyűjteményt. Az 59 cm hosszú, 10 cm átmérőjű és 1,290 kg súlyú buzogány leírása a következő: A fej nyolc karimával van ellátva, alakított széllel és középen hegyes kiszögelléssel. Korábban a teljes fej aranyozott volt. Az üres, csőszerű nyél hosszában bordázott. A két végén recézett gyűrűvel ellátott nyélen nyomokban aranyozás látható. (Kovács S. Tibor: Maces, War-Hammers and Topors from Hungarian Collections. Bp., 2016. 66.)

A Toldi szoborhoz mintaként használt 16. századi itáliai buzogány  (MNM Történeti Tár	és a minta után készült darab Toldi kezében (a szerző felvétele)

 

Toldi Miklós teljes életnagyságú alakjának agyagmintája 1891 júliusában készült el. Az Arany szoborbizottság tagjai 1891. július 25-én Strobl epreskerti műtermében tartották ülésüket, melynek fő napirendi pontja a szobor megtekintése volt. Ekkor döntöttek arról, hogy a szoborminta alkalmas-e „föszöntésre”, azaz az ércöntés alapjául szolgáló gipszminta elkészítésére. Az Eötvös Loránd elnökletével helyszíni szemlét tartó bizottság a mintát alkalmasnak találta és, hogy milyen mértékben nyerte el a jelenlévők tetszését, arról a felvett jegyzőkönyv sorai „plasztikusan” tanúskodnak: „Meleg elismeréssel üdvözlik az alak méltóságteljes, mégis fesztelen ülését, hősies magyar faj jellegét, a fejnek és tagoknak férfias és kifejezésteljes szépségét, a történelmi felfogás megengedhető szabadságával válogatott fegyverzetet és ruházatot s mindezek alapján a jelentős alak művészi szép sikere fölött a bizottság élénk örömének ad kifejezést.” Pulszky Ferenc elutazása miatt nem tudott jelen lenni a bizottsági ülésen, ezért írásban küldte el a véleményét Toldi szobrának agyagmintájáról (kelt: 1891. július 24.): „Azt igen jónak különösen az arcz kifejezését különösen szerencsésnek találtam, megvan benne a férfi szépsége mellett erős elhatározottsága s hősi jellege. A szobor mozdulata sokkal jobb mint az eredeti mintán, a bőr ruházat és farkaskaczagány sikerült, nincs kifogásom a térd meztelensége ellen, a mintát elfogandónak s változás nélkül gipszbe öntendőnek találom.” (MTAK Kézirattár K 1597/1. sz. n. 1891. július 25-én kelt bizottsági jegyzőkönyv) A Toldi szobor tehát végleges megformálásában is elismerést váltott ki. Korábban ugyanis a szoborpályázat bíráló bizottságának jelentésében a következő dicsérő mondatot olvashatjuk a Strobl pályaművével kapcsolatosan: „Alakjai közűl legjobb a Toldi-é, egyuttal legjobb a pályázaton megfordult összes alakok között.” (MTAK Kézirattár 1227. 144. sz.)

Toldi Miklós szobra (a szerző felvétele)

A Toldi után az Arany szobor másik mellékalakja, Piroska is elkészült, melyet Strobl a múzeumalapító Széchényi Ferenc gróf dédunokájáról (a „legnagyobb” magyar unokájáról) Széchenyi Aliceról mintázott. A mester által ekkor készített portrészobrot a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum őrzi. Emellett azt is tudjuk, hogy Arany arcának megformálásához a költőről készült fotókat és Izsó Miklós portrészobrát tanulmányozta, vette figyelembe. Izsó a szobrot 1862-ben mintázta még Arany pesti lakásán. Ebből több változat is készült, a fehér márványból 1874-ben faragott mű 1876-ban a Nemzeti Múzeumba került (Szent István lovagjai. Szerk.: Gödölle Mátyás - Pallos Lajos. Bp., 2014. 239.), ahol a díszlépcsőház galériáján állították fel, ahol ma is megtekinthető. (09. kép) Az általunk eddig ismert írott források nem szólnak arról, hogy Strobl használt-e modellt Arany János szobra, tehát a főalak megmintázásához. Nem régen azonban megkeresett egy kedves hölgy, Sebő Jánosné szül. Szénási Judit telefonon azzal, hogy ő a családi szájhagyomány szerint úgy tudja, hogy apai dédapja, Szmilkó János (szül. 1830), egykori 48-as honvéd Strobl Alajos felkérésére modellt ült a múzeumkerti Arany szoborhoz. Szmilkó Martonvásáron született és ott is élt a mintázás idején. Judit asszony nagynénjétől, Máriától hallotta, hogy az akkor 6-8 éves lányt nagyapja többször felvitte Budapestre, amikor modellt ült a mesternek. A visszaemlékezés szerint hónapokig tartott, amíg kialakították végleges frizuráját és meghatározták, hogy milyen formára növessze a bajuszát. A családi szájhagyományban lehet valami, de írásos bizonyítékot egyelőre nem találtunk rá.

 

A szoboravató ünnepség

 

Az Arany szobor végül 1893 tavaszán készült el. Még ez év február 15-én sor került a Schickedanz Albert által tervezett talpazat műszaki átvételére. Eötvös Loránd felkérésére ezt a feladatot a Megbízó részéről nem kisebb nagyságok végezték, mint Hauszmann Alajos, aki ekkor elsősorban a királyi vár építésvezetőjeként tevékenykedett és Krenner József akadémikus, a Nemzeti Múzeum Ásvány- és Őslénytárának vezetője. Utóbbi szakmai ajánlását megfogadva döntött a bizottság a talpazat anyaga esetében a haraszti mészkő mellett. A talpazat műszaki átvétele után egy hónappal készen állt a szoborcsoport minden (immár patinázott) alakja is az elhelyezésre. Ezeket a munkálatokat április 12-én kezdték meg és hamarosan be is fejezték. A szoboravató ünnepséget nagy érdeklődés mellett 1893. május 14-én tartották meg.

Az Arany szobor közvetlenül leleplezése előtt (Vasárnapi Ujság, 1893. május 21.)

A Fővárosi Lapok tudósítója többek közt így számolt be a külsőségekről: „Ott volt mindenki, a kinek áthatja szivét nemzeti irodalmunknak az a nagysága, melyet Arany költészete képvisel nekünk, s meg is tart jövendő nemzedékek gyönyörüségére az idők végeiglen. Az ünnepélyt óriási nemzeti zászló hirdette a muzeum ormáról, s köröskörül a tágas muzeum-köruton és a szomszédos utcákban minden ház fel volt díszítve lobogókkal, szőnyegekkel, disznövényekkel. A muzeumkert bejáratai fölött drapériák függtek. A szobor négy sarkán négy árbocra volt akasztva az egészet eltakaró vitorlavászon. Kisebb oszlopokon Viktoria-szobrok nyugodtak, babérkoszorut tartva. A muzeumkertbe, mely el volt zárva, csak a jegygyel bíró közönséget bocsátották be, jóllehet már déltájt megindult a népvándorlás. Az oszlopcsarnok és a főlépcsőzet, mely a hölgyek számára volt fentartva, egészen megtelt elegáns női közönséggel. A szobor környéke délben már hemzsegett az emberektől. A szomszédos házak ablakai és erkélyei tömve voltak.” (Fővárosi Lapok 1893. máj. 15. 133.sz. 2041.)

 

Izsó Miklós Arany szobra a Nemzeti Múzeum díszlépcsőházában, 1874
(Rosta József felvétele)

(09. kép) Hétezer jegyet nyomtattak és még kétszer történt utánnyomás (500-500 db), de a kerítésen kívül is még sok ezer ember állt. A kormány Wekerle Sándor miniszterelnök vezetésével számos taggal képviseltette magát, közülük a vallás és közoktatásügyi miniszter, Csáky Albin gróf mondott ünnepi beszédet. Az első szónok azonban nem ő volt, hanem Eötvös Loránd báró, a Magyar Tudományos Akadémia (és a Szoborbizottság) elnöke, majd Csáky után Gerlóczy Károly alpolgármester szólt az egybegyűltekhez, végül Szász Károly, a barát és pályatárs méltatta Aranyt.

Arany János szobra az avatás után, 1893 május (Klösz György felvétele, Fortepan)

 

Persze, mint minden történetet, ezt is lehetne folytatni. Például azzal, hogy Eötvös Loránd az ünnepség után úgy intézkedett, hogy a felavatott Arany szoborra elhelyezett koszorúkat vigyék a költő Kerepesi úti temetőben található sírjához és a koszorúszalagokat pedig Nagyszalontára, a Csonka-toronyba. Az Arany Szoborbizottság utolsó döntése hasonlóan szimbolikus volt: a szoboralapban megmaradt összegből 3 ezer Ft-ot a nagyszalontai Arany-emléktárnak adott azzal, hogy annak tárgyait a Csonka-toronyban helyezzék el. Tehát a történet akár Nagyszalonta irányába is folytatható, ahol Arany János 200 évvel ezelőtt meglátta a napvilágot.

Arany szobra a nagyszalontai Csonka-torony kapuzatán (a szerző felvétele)