©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Csemegés készlet a Fischer-gyárból

Múzeumok a kertben - kertek és múzeumok, ez a 22. Múzeumok Majálisának témája, az apropót pedig a Múzeumkert rekonstrukciója adta. Hányféleképp jelenhet meg a múzeumok gyűjteményében a kert? Kiválogattunk néhány beszédes tárgyat...

Ha feltesszük a kérdést, mi az, ami minden más kulturális intézménytől megkülönbözteti a múzeumokat, vitán felül áll a válasz: műtárgyakat őriznek és mutatnak be. A 22. Múzeumok Majálisán több mint 40 múzeum fogott össze, hogy 2017-ben ne csak a Múzeumkertet, hanem a Magyar Nemzeti Múzeum belső tereit is behálózhassák az ország különböző településeiről érkező intézmények. Az 50 tárgy együttese, párbeszéde látványosan tárja fel, hányféleképp jelenhet meg a múzeumok gyűjteményében a kert, legyen szó művészetről, gazdálkodásról, utazásról, szórakozásról, tudományról vagy épp a mindennapokról.

A 22. Múzeumok Majálisa témaválasztásának apropója a Múzeumkert rekonstrukciója, annál is inkább, mert a múzeumok munkája sosem volt független a természeti környezettől. A természettudományos kutatásokon, gyűjtéseken, tematikus programokon túl számos múzeum élen jár a természeti örökség megismertetésében, védelmében, illetve a környezettudatos szemlélet elmélyítésében. Gyűjteményeikben műtárgyak sokasága beszél arról a változatos viszonyról, amely az embert és környezetét összekapcsolja.

1 (pontosabban a második) tárgy az 50-ből

Csemegés készlet (talpas tál kistányérokkal)

Kőedény, Tata, Fischer Károly-féle gyár, 1860-1870 k.

a Kuny Domokos Múzeumból, Tatáról

A kertábrázolások körében – a Paradicsomkert képei, Árkádia ligetei között – talán nem is gondolunk arra a kertre, amely bár gazdasági tevékenységként is fontos, egyben jelentős irodalmi, művészeti nyersanyag: a szőlőskertről van szó. Pedig Bacchus kertjeinek kulisszája ez, jelenléte folyamatos a kultúrtörténetben, amint darabunk tanúsítja, még a kerámiaművességben is. A szőlőindákkal díszített gyümölcsöstál és a hozzá tartozó tányérok a tatai Fischer-gyárban készültek.

A tatai kőedénygyár működését 1824-ben indította el Fischer Wolfgang és Fischer Mózes Áron. Rokonuk, Fischer Mór az ő sikereiken felbuzdulva bérelte ki a pápai kőedénygyárat, majd lett a herendi porcelángyár tulajdonosa. Fischer Mózes Áron két fia szintén kerámiagyártással foglalkozott: Károly a tatai gyárat vette át apjától, Ignác Pesten alapított ütemet. A „Fischer” név eggyé forrott a magyar kerámia történetével.

A kőedénygyár az első világháborúig állt fenn. Tevékenységük nagyon széles körű volt: díszedényeket, asztali készleteket és egyszerű házikerámiát gyártottak. Emellett a 19. század derekától kályhagyártással majd épületkerámiával is foglalkoztak. A korszak historizáló ízlése jelenik meg a tárgyakon, az antikizáló díszkancsókon, a keleties dekorú dísztálakon, a porcelánt, vagy a pesti Fischer-gyár termékeinek stílusát utánzó darabokon.

A plasztikus dekor a díszedények mellett gyakran tér vissza a tatai csemegés készleteken, tálakon is – azokon a darabokon alkalmazták, amelyeken a feltálalt étel ezt lehetővé tette. Az edények felületén szalagok, rácsok, fantáziaszülte, groteszk motívumok jelentek meg, a legelképesztőbb színezésben. Az itt bemutatott készlet valóságos, naturalisztikus motívumot mutat, amely talán a korábbi fajanszgyár termékeinek továbbéléséről tanúskodik. A 18. századi európai fajansz rajongott ugyanis a naturalisztikus ábrázolásokért, a megtévesztően élethűre formált, a terített asztalon csendéletként megjelenő edényekért, legyen az káposztafej, kotlóstyúk vagy spárgaköteg. A Fischer-gyár kedvelt dekorja, a plasztikus szőlőindás minta eredete akár a helyben látott fajanszedényekre is visszanyúlhat. A mintakép bizonytalan, de a dekor hatása nagyon is nyilvánvaló, amikor a tatai fazekasok edényein köszön vissza. A tatai fazekasságra valóban jelentékeny befolyást gyakorolt az úri és polgári réteg igényeire dolgozó kőedénygyár. A domború szőlőfürtös-szőlőleveles megoldás például a tatai fazekas cég 1863-ban készült boroskancsóján látható, mint a címert körülfogó koszorú. A datálást a mi készletünkre nézve is elfogadhatónak tartjuk.

A korszak, az 1860-as évek a nemzeti ellenállás kora volt. Ebben az időszakban számos új jelkép született, amely a nemzeti érzést fejezte ki, a kiegyezés előtti történelmi helyzetet szimbolizálta. Ezek közé tartozik a betyár, a csárda és a borfogyasztás ábrázolása is. Ismerjük például a Fischer-gyár csutoráját, amely csárdajelenetet és betyáralakot ábrázol, egy-egy Munkácsy-, illetve Jankó János-festmény után, és ismerjük boroskancsójukat a szőlőhegyek ábrázolásával. Ebben a tárgyban is a kor kedvelt, ismétlődő témájának, a bornak és a szőlőskertnek az ábrázolása köszön vissza, talán konkrétan a tatai szőlőskertek által inspiráltan.

A tárgy története kalandos. A Mogyoróssy-család tulajdonában volt a készlet, akiknek patikájuk volt Tatán, s akik a második világháború után hagyták el az országot. Ausztráliából hozta haza magával 2014-ben hiánytalanul a tálat és a tányérokat, méghozzá két hibátlan széria (összesen 12 darab) kistányért Mogyoróssy Margit. Ezzel a gesztussal szeretett volna családjának emléket állítani, szerette volna idetartozásukat kifejezni az ajándékozó.