Suba subához, guba gubához

A cívisvilág emlékezete - debreceni viseletek

Ugyan nem a ruha teszi az embert, de az ember jobban teszi, ha ügyel öltözködésére. Ezt tették a debreceni paraszt- és iparos polgárok, a cívisek. Csokonai atyjától tudjuk, hogy az általa áttekinthető száz év alatt négyszer is változott a divat...

Cikk küldése

e-mail:

A cívisek öltözködését – akár más tevékenységüket is – a célszerűség irányította. Az állattartás, állatokkal való foglalkozás olyan öltözetet kívánt, amelyik nem akadályozta a szabad mozgást. Ilyen volt a puha anyagból készült gyolcs gatya, amely elé a férfiak is kötény kötöttek. Ez utóbbit – azon kívül, hogy védte az alatta lévő ruhadarabot: kék színén nem látszott meg olyan hamar a szennyeződés, mint a gatyán – számos célra lehetett használni, takarmányt lehetett benne vinni az aprójószágnak, vetőmagot rakni a sarkába, ha vetésre került sor. A szegény nép a munkán kívül is ezt hordta. Még díszítette is, gyolcsgatyán és vászoningen gyakran fordult elő színes hímzés.A gazdagok inkább posztónadrágot viseltek. A posztó világos- vagy sötétkék, később fekete volt, a ruhákat dús zsinórozással, kötött vagy fém (ezüst, ón) gombokkal látták el. De megmaradt a gatya is, fehérneműnek télire, a nadrág alá. Hogy a szárán ne lopózzék fel a hideg, télvíz idején a térd alatt elkötötték a gatyamadzaggal. A posztónadrágok elkészítéséhez külföldről hozták a kelmét, de a ruházatot többnyire a helyben megtermett anyagokból, lenből, kenderből, gyapjúból és állatbőrökből állították elő. A nadrágot bőr vagy egyéb tüszők, később bőrövek fogták össze. Előbbiek zsebek gyanánt is szolgáltak, hogy apróságokat tegyenek beléjük. A nadrág színe világos, sötétkék vagy fekete volt, a tüsző szintén, az öv pedig barna. Fejrevalónak süveget, majd kalapot és posztósapkát tartottak. Az ingre ujjatlan ködmönt, ujjas mellényt vettek fel, színes vagy fehér nyakravalót kötöttek dísznek, illetve a nyak melegen tartására.

Fekete kaskétli, homloknál és hátul felkunkorodó sűrű fodorral

„A hölgyek ruházata jóval díszesebb volt. A lányok hajukat középen elválasztották, hátul lelógó fonatot készítettek, a tövén is és a végén is színes szalagcsokorral. A gazdagabb lányok feje tetején abroncspárta ékeskedett. Dísze igazgyöngyökből, ezüst- és aranyszálas sodratokból kialakított 5, később több dudor volt. Hátul széles fémszálas szalag lógott a pártán. Az asszonyok 1-2 fonatból készült kontyot viseltek, főkötővel teljesen elfedték hajukat” – írta Zoltai Lajos, Debrecen nagy muzeológusa az Ethnographia folyóiratban. Ismertetése szerint a korábbi arany-ezüst főkötők után elterjedt a gazdagok körében a fekete selyem vagy bársony kaskétli, homloknál és hátul felkunkorodó sűrű fodorral. Fekete fátylat vagy színes hosszúkás kendőt kötöttek e fölé, a nyak körül megcsavarva; régebben gyöngyös
tűkkel is megerősítették. Helyette többféle hímzett gyolcs- vagy selyemkendő is kerülhetett a fejükre. Hosszú alsóingüknek nagy nyakkivágása volt, pendelyt (ingalja) is vettek fel hozzá. Tüllszerű felső ingválluk általában csak fodros nyakrészből és rövid, húzott ujjakból állt, amelyeket belevarrtak a halcsontos-fűzős, világos selyempruszlikba.

„Csak 1-2 alsószoknyát viseltek. Felső szoknyájuk harang alakúra szabott, földig érő volt. Bő alját gyakran abroncs merevítette, ünnepre posztó vagy selyem szegélydíszekkel - magyarázta a muzeológus. Jellegzetes a karcsú derék és a hosszú szoknya, a báránybőr kisbunda és a lányok pártája. Legkedveltebbek voltak a kék és zöld színű ruhadarabok arany- és ezüstdíszítéssel. A 19. században könnyű karton ujjast, penclit is viseltek hasonló anyagú szoknyával. Ujjas fölé is vettek patyolat vagy színes selyem vállkendőt. A végei elöl lógtak le a kék, a fekete vagy a színes selyemkötény fölé, mely korábban aranycsipkés volt. Nyakukon szorosan 5-10 sor apró szemű gyöngyöt viseltek. Kedvelték az arany és zománcos, köves gyűrűket. Nők is viseltek subát, ködmönt, mentét, posztóköpenyt, ujjatlan, kerek fekete posztógallért, ún. palástot. Jellegzetes volt a csípőig érő, barnára festett kisbunda, melynek fekete gallérja vagy egész báránybőrből készült, vagy kerekre szabott volt. Színes irharátét mellett kazettás elrendezésű, többszínű selyemhímzés díszítette (később lett egyszínű zöld). Válltányérja alatt vízszintesen zöld selyemrojt futott körbe. A tehetősebbek lábbelije fekete cipő volt, a szegényebbek piros, sárga vagy fekete, a férfiakéhoz hasonló csizmát viseltek.”

A subának jó hasznát vette a pásztor

Természetes, hogy a pásztorkodó népességnek az időjárás viszontagságai ellen védő felsőruházata a gyapjas állatok, a birkák bőréből állt össze. A subához több jószág bőre is szükségeltetett, ezekből állították össze az iparosok. Sokszor semmilyen komolyabb tisztítás alá nem vetették a lenyúzott és megszáradt birkabőrt, amelynek penetráns szaga lehetett, de tovább tartott, mint amelyiket különböző anyagokkal kezelték. Sebaj, a pásztorok mondása úgy tartotta, hogy az az igazi bunda, amit megszagol a kos... A subának jó hasznát vette a pásztor, ráülhetett, ráfekhetett. Télen szőrével kifelé fordították, tartotta a meleget, esőben ellenkező irányba: a bőrön lepergett az eső. Ha nagy meleg volt, a fákban nem bővelkedő pusztán a juhász leszúrt botjára akasztotta, és az árnyékában hűsölt. A tehetősebbek külön bundát tartottak a szekerezéshez: a kocsisbundát. Ez különösen meleg volt, hiszen a hideg télben csak ilyenben lehetett órákon át szekéren utazni. Hasonló, csak díszesebb felsőruha volt a szűr, amely nemezelt gyapjúból készült. Erre már díszítéseket is fel lehetett vinni, ha ezt mértéken felül tették, akkor keletkezett az ünnepi viselet, a cifraszűr. Egyszerűbb felsőruha volt a guba, amelyet gyapjúszálból fontak úgy, hogy három szál után egy fürtös gyapjúszállal díszítették. A guba inkább a szegény emberek kabátja volt, közmondás is őrzi nevét, arra intve a fiatalságot, hogy minden lány és legény elsősorban a saját vagyoni osztályába tartozóval házasodjék. Suba subához, guba gubához – mondták.

Az öltözékek javát április 12-ig a debreceni Tímárházban is megtekinthetik a látogatók, akik fellapozhatnak egy 19. századbeli divatlapot is.  "A cívisvilág emlékezete II.” – Debreceni viseletek címet viselő kiállítás anyaga festményeken és tárgyakon keresztül mutatja be a debreceni öltözeteket a 17. századtól kezdve.