Eltűntnek hitt kincsek kerültek elő
Magyar Nemzeti Galéria
Hihetetlen milyen hatása lehet egy-egy életmű kiállításnak a kutatási eredmények, netalán a műtárgypiac szempontjából!
Bár Ferenczy Károly festményeinek túlnyomó többsége ismert és a művész legkiemelkedőbb alkotásainak jó része most a Magyar Nemzeti Galéria tárlatán látható, mégis – mint minden nagy alkotó esetében – vannak az életműnek fontos darabjai, olykor főművei, melyek jelenleg lappanganak: eltűntek a háborúban, külföldre kerültek vagy régóta ismeretlen helyen vannak.
A gyűjteményes kiállítások – egy-egy festői pályafutás reflektorfénybe állításával – alkalmat adnak arra, hogy újra felbukkanjanak korábban eltűntnek vélt remekművek, s elfoglalják az őket megillető helyüket az oeuvre-ben. A Ferenczy-tárlat előkészítése során, a felismerést segítő szándékkal vonultattuk fel a „wanted” művek sorát a múzeum honlapján, illetve egy válogatást
– felnagyított archív fotók sorát – a kiállításon is.
Nézd meg a kiállításról készült kisfilmet!
A Ferenczy-életmű két kiemelkedő darabja bukkant fel az utóbbi hetekben, ráadásul az egyik festményt május közepe óta a nagyközönség is megtekintheti a kiállításon. Ez a mű Ferenczy Károly Gyermekek pónikon című, 1905-ben született alkotása. A hosszú ideig, minden bizonnyal több mint száz évig kanadai magántulajdonban lévő kép mostani előkerülése igazi szenzációnak tekinthető. Olyan mű előtt állunk, amelyet a magyar közönség még soha nem láthatott, s amely még a szakma előtt is ismeretlen volt.
Petrovics Elek, a tudós barát és korai monográfus gyűjteményének 1908–1910 óta kitüntetett darabja volt egy 1905-ben Nagybányán készült, viszonylag kisméretű festmény. A kép Noémit és Bénit ábrázolja kis pónikon lovagolva, egy napsütötte erdei tisztáson. A mű Petrovics haláláig (1945) gyűjteményében volt, és 1943-as Ferenczy-monográfiájának köszönhetően színes képről ismerjük. Genthon István későbbi kutatásai szerint – tévesen – ennek a képnek a háború utáni tulajdonosa egy bizonyos John J. Seguier nevű kanadai gyűjtő lett.
Miközben a lappangó Petrovics-féle képet kerestük, a kanadai mű került elő, ami legnagyobb megdöbbenésünkre egy nem kevésbé kvalitásos variációja a Gyermekek ponnykon című alkotásnak. A ló lábtartása, a háttér fáinak levelei, a gyerekek ruháján megcsillanó napfény eltéréseket mutat ugyan, de mindkét festmény azonos minőségű és valószínűleg egy időben készült.
Jelenlegi kutatásaink szerint mindkét kép szerepelt 1910-ben a berlini Secession kiállításán,
a lappangó darab már Petrovics tulajdonaként, a most előkerült változat pedig még eladó műként. Valószínűnek tűnik, hogy itt, Berlinben került John J. Seguier birtokába a festmény, majd később vele együtt Kanadába, és ezáltal eltűnt mind a közönség, mind a Ferenczy-kutatók elől. Ez ad magyarázatot arra a problémára is, hogy hogyan lehetett a már az 1930-as évek óta Kanadában élő Seguier tulajdonában „ugyanaz” a kép, amely még 1945-ben is Petrovics Eleké volt.
Mit tudunk a gyűjtőről? Nem sokat, de igazolhatóan más magyar kapcsolatokkal is rendelkezett, találkozott Molnár Ferenccel, Szentágothay Jánossal, részt vett a háború után a magyar zsidó árvák megsegítésére tartott gyűjtésen. Külön kutatást érdemelne, hogy Genthon István honnan szerzett tudomást a képről, s azonosította – tévesen, de érthető módon – a Petrovics-féle változattal.
Nézd meg a kiállítás virtuális ajánlóját!
Az előző képhez hasonló jelentőségű alkotás az 1907-ben készült Séta című festmény, mely ugyancsak Ferenczy két kisebb gyermekét, Noémit és Bénit örökíti meg a Nagybánya közeli Izvorán. A művet először az 1908-as nemzeti szalonbeli MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) kiállításán mutatták be. A korabeli sajtó nagy elragadtatással fogadta a képet és a tárlat egyik legjelentősebb darabjának értékelte. Lengyel Géza a Nyugat hasábjain a tárlat „gyöngyszemé”-nek nevezte, kiemelve a kép szokatlan lila és vöröses-barna színeit. A festményt első tulajdonosa, Majovszky Pál, a kultusztárca vezetője, neves műgyűjtő egyenesen a tárlatról vásárolta meg, majd 1913-ban a Greiner-család tulajdonába került.
A kiállítás előkészítése során egy magyarországi gyűjtő szolgált izgalmas és megdöbbentő adatokkal a kép jelenlegi hollétére vonatkozóan. A Duna TV Fiam, a miniszterelnök (2005, rend.: Demian József, Józsa Erika) címen sugárzott dokumentumfilmjében figyelt fel Nick Greiner – Ausztrália máig egyetlen nem ausztrál születésű, 1988–1992 közötti miniszterelnöke – rezidenciájának falán lévő festményre. A filmből kiderült, hogy a család 1956-ban hagyta el Magyarországot és telepedett le Ausztráliában.
Ezt követően a Magyar Nemzeti Galéria felvette a kapcsolatot Nick Greiner úrral és neki köszönhető, hogy most egy jó minőségű színes felvételen a szakma és a közönség egyaránt megismerheti e páratlan képet.
A kiállítás megnyitása óta természetesen még jó néhány keresett, esetenként korábban ismeretlen műnek is nyomára akadtunk. A Lukács György filozófus testvérét, Lukács Máriát, azaz Lessner Richárdnét ábrázoló arckép (1905–1906) egy most kapott fotó alapján vált csak ismertté számunkra. A festményt információink szerint az 1980-as években a londoni Sotheby’s-nél árverezték el.
Szintén Ausztráliában bukkant fel az egykor a Fővárosi Képtár tulajdonában lévő Virágok parasztkorsóban (1911) című csendélet, melyet eddig a háborús veszteségek között tartottunk számon.
Természetesen a műkereskedelemben is rendre feltűnnek Ferenczy-képek. Legutóbb a Változat
a Madárdalhoz (1893) című festmény a Virág Judit Galéria 2012. májusi aukcióján került kalapács alá, és 28 millió Ft leütési áron kelt el.
Szöveg: Boros Judit, Plesznivy Edit, Pálinkás Réka
