Feltárul a balkáni szál
Egy újrafelfedezett római sírkő Debrecenben
A Déri Múzeum birtokában van egy római kori sírkő. Dokumentációja hiányos, eredete eddig ismeretlen volt. Most kiderült, szülőhelye az ókori Albánia.
| Dr. Nemes Zoltán |
2012-06-12 11:54 |
A Déri Múzeum raktárát bejárva akadt meg a szemem egy görög feliratot tartalmazó sírsztélén. (1. kép.) Alakjának és kivitelezésének különlegessége, a rajta található ábrázolások és díszítőelemek szépsége miatt kezdtem el foglalkozni vele, és nem várt, izgalmas eredményekre jutottam.
Sokáig hiába kutattam, a róla szóló dokumentumok (műtárgykarton, katalógus, publikációk) vagy hiányosak, vagy csak hipotéziseket fogalmaztak meg eredetéről, lelőhelyéről. Egyedül a vásárlás tényéről tudtam meg biztos információt. Alföldi András, aki egy rövid ideig Déri Frigyes tudományos titkára volt a 20. század elején, egy 1920. november 7-én Bécsben kelt, nemrég publikált levelében így írt: „Legutóbb egy provinciális (jobb kivitelű) görög sírkövet és egy henger alakú római oltárt vett, (bukraion-guirlanddal a felső részén); a kettő ára 42 000 K. volt.” Mivel a Déri-gyűjteményben nincsen másik görög [nyelvű feliratos] sírkő, a levélben csak a vizsgált sztéléről lehet szó.
Internet és tudomány
Végül a világhálón elérhető nemzetközi kutatói nyilvánosság segített a sírkő eredetének meghatározásában. A Packard Humanities Institut (PHI) görög feliratokkal foglalkozó adatbázisának 181517 sorszámú tétele foglalkozik a sztélén található szöveggel. A bejegyzés egy közös albán–francia feliratgyűjteményre utal, melyben az ókori Apollóniához köthető kőemlékek feliratos anyagát publikálták. A munkában 212-es sorszám alatt található a Déri Múzeum sztéléjén található felirat.
A szöveg megegyezése nem hagy kétséget az azonosság felől. Ugyanakkor a feliratot hordozó sztélét a publikáció elveszettnek jelzi.
A PHI-adatbázis bibliográfiájában megtalálható még a felirat egyik legkorábbi, Magyarországon is elérhető publikációja, Carl Patsch Das Sandschak Berat in Albanien (1904) című kötete. Átnézve kiderült, hogy a Déri Múzeumban található sztélét – sok más, hasonló típusú és vele rokonítható darabbal együtt – Patsch 1903-as kutatóútja során az akkor török uralom alatt álló albániai Pojaniban (az ókori Apollónia területén), a Szűz Mária-kolostor falában látta, és le is írta. A kötetben rajzot is közölt róla, ami egyértelműen a debreceni sztélét ábrázolja (2. kép.). A kör bezárult. Az elveszett sztélé megkerült, a Déri Múzeumban található.
Ködös utazás
Az eredet kiderítése után megválaszolásra várt az a kérdés, hogyan jutott el a sztélé Albániából a debreceni múzeumba? Erre vonatkozólag sűrű a homály. Két lehetőség merült fel, mindkettőnek közös a gyökere, és ugyanolyan problémás a megítélése. A sírkő 1903-ban még kétségtelenül a helyén volt a Pojani falu mellett található kolostor falában. Ha az az információ helytálló, hogy J. Banko 1908-ban már az osztrák főváros egyik gyűjteményének részeként írt róla, akkor a kő Bécsbe kerülésében eleve gyanúba kerülhet Patsch, az Albániában régészeti terepbejárást végző és a tárgyat közlő régész, vagy valamelyik munkatársa az expedícióból. Természetesen nincs kizárva hogy a sztélé legális úton, vásárlás útján került birtokukba, és így hagyta el Albániát. Ennek a korábbi Ausztriába kerülésnek viszont ellentmond, hogy Banko nem írhatta le 1908-ban a bécsi Déri-gyűjtemény részeként a sztélét, ha azt a múzeumalapító 1920-ban vásárolta meg. Marad tehát a második verzió. Amikor az első világháború idején 1916-ban az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai bevonultak Albániába, velük együtt Patsch és régésztársai ismét megérkeztek az országba, és 1916–1918 között kutatásokat, leletmentő ásatásokat folytattak az ókori Apollónia területén is. Az ásatásokról Patsch nem írt beszámolót, de kétségtelennek tűnik, hogy 1903-as terepbejárásának színtereit ismét meglátogatta. A Monarchia katonai veresége a kutatóexpedíció végét is jelentette, a régészcsapat 1918-ban hazautazott. Rá két évre a sírkő feltűnt Bécsben, ahol – amint azt Alföldi András levelében fentebb olvashattuk – igen nagy összegért gazdát cserélt, Déri Frigyes egy ismeretlen eladótól megvásárolta, és a magyar államnak adományozott gyűjteménye darabjaként került a nevét viselő debreceni múzeum tulajdonába.
A sztélén ábrázolt személyek
A sztélén található felirat szerint (3. kép) görög nyelven beszélő romanizált illyr személyek sírkövével állunk szemben. A közös Claudius nomen jelzi romanizáltságukat. A Genthios, latinos alakban Gentius név a független Illyria utolsó királyának volt neve. A Pisté a latin pistor, pistoris (molnár, pék) foglalkozásnévvel állhat kapcsolatban, mint görögösített nőnemű verziója. Így a sztélé maga is etnikumok, kultúrák együttélésének bizonyítéka, akárcsak lelőhelye, az ókori Apollónia is. A város illyr területén jött létre görögök, korinthosi és kerkyrai telepesek által a Kr. e. VI. század elején. A későbbiekben a Római Birodalom fennhatósága alá került, majd az együttélés folyamatában a hellén és római kultúra legjobb hagyományainak folytatójává, kiteljesítőjévé vált.
A sztélével foglalkozó eddigi publikációk szerint férj és feleség alakja látható a kövön. Az alaposabb vizsgálat ezt megkérdőjelezheti. A két alak testarányai nem felelnek meg a közel azonos korú, legalább azonos nemzedékbe tartozó személyekének. A nő nemcsak testesebb, de magasabb is a nála láthatóan alacsonyabb férfialaknál. A magasságra utaló testrészek, például a lábszár hosszúsága nagyobb a nőnél, és ugyanezt találjuk alkarjuk esetében is, a nőé érzékelhetően hosszabb, egyben teltebb. A testarányok életkorra mutató jeleit vizsgálva megállapítható, hogy a férfi testének középpontja még nem a szeméremtájék, a testközép inkább a köldökre esik, mint a genitáliákra. Ennek alapján úgy tűnik, a személy még nem érett férfi, legfeljebb késő kamaszkorú, a nagykorúságot éppen elért fiatalember. Ugyanakkor a nő ábrázolása az érettebb, megfáradtabb asszonyokra jellemző, korosabb, testesebb nőalak. Mindezek alapján felvetődik az a lehetőség, hogy a sírkövön a korábbi elképzelésekkel szemben nem férj és feleség, hanem anya és fia szerepel.
Múlt és jövő
A halottak igen gazdag személyek lehettek, erre vall, hogy a sírkő gondosan tervezett, igényesen kivitelezett, gazdagon ellátott (mára már elveszett) fémapplikációkkal. A méretadatok elemzése
alapján minden bizonnyal sírtemplom falába helyezett sztéléről van szó, mely fedett helyen vészelte át az évszázadok viszontagságait. Ennek következménye, hogy felületén igen jó állapotban található meg az eredeti festés nyoma: a díszítményeken, az ábrázolt alakokon és az elhunytak neveit tartalmazó felirat betűiben is találtunk alapozásra utaló nyomokat és színező pigmentet egyaránt. A vizsgálat folyamatában alkalmaztam UV-megvilágítást is (4. kép.), ennek során nagy gazdagsággal tűntek fel a sztélé színezésének részletei. A sírkő további kutatása folyamatában a Debreceni Egyetem és a Déri Múzeum kutatóiból összeállt team a felületek vizsgálatára több eljárást fog alkalmazni: röntgenfluoreszenciás adatfelvételezést, induktív csatolású plazmaemissziós (ICP) elemzést, további UV-spektroszkópiát, valamint pirolízis tömegspektrométert. Reményeink szerint a maradványok elemzésével pontosabb választ kapunk a következő kérdésekre és problémákra:
– a sírkő anyagának összetételéből, a felületi anyag- és festéknyomokból még pontosabb lelőhely- és kormeghatározás;
– az eredeti díszítések rekonstrukciója a lyukakban és másutt talált maradványok és művészettörténeti párhuzamok alapján;
– a felhasznált festékek számának és összetételének meghatározása után kísérletet tehetünk a sírkő eredeti színeinek rekonstrukciójára és a sztélé egészének digitális megjelenítésére.
Szöveg és képek: dr. Nemes Zoltán. © Minden jog fenntartva, beleértve az utánközlés jogát is!
