Bezárnak a kismúzeumok Szentendrén

Finanszírozás

Költségtakarékossági okok miatt egy hónapra bezár szerdától Szentendre hét nemzetközileg is ismert kiállítóhelye.

MTI 2013-02-12 22:24
Cikk küldése e-mail:

Időlegesen lakat kerül a Vajda Lajos Emlékmúzeum, a Czóbel Béla Kiállítás, az Ilosvai Varga István Állandó Kiállítás, a Népművészetek Háza, az Ámos Imre - Anna Margit Kiállítás, a Kmetty János és Kerényi Jenő Kiállítás, valamint a Barcsay Múzeum kapujára - mondta az intézményeket irányító Ferenczy Múzeum vezetője. Kálnoki-Gyöngyössy Márton hangsúlyozta: a bezárás ideje alatt valamennyi szakmai szabályt betartanak, így például temperált hőmérsékletet biztosítanak a műtárgyaknak.

 

A döntés hátteréről az igazgató elmondta: a kismúzeumi rendszer sajátos eleme a magyarországi múzeumi struktúrának. Döntő többségük ajándékozás vagy hagyaték útján került az államhoz, amely cserében vállalta annak gondozását és működtetését. "Ezek finanszírozása ma nem megoldott, Szentendre - valamint a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága (PMMI) utódjaként a Ferenczy Múzeum - pedig különösen nehéz helyzetben van, mert a fenntartó nem megyei jogú város, annak pénzügyi lehetőségeivel" - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a múzeum és az önkormányzat írásban jelezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális Államtitkárságának, hogy az úgynevezett kismúzeumok működtetése nagy terhet ró a fenntartóra.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton hangsúlyozta: a város és a múzeum vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy Szentendre a megye kulturális fővárosaként méltó módon tudja fogadni a művészetek és a festészet szerelmeseit, ezért is fájó, hogy a kiállítóhelyeket egy hónapig zárva kell tartani, a nehéz anyagi körülmények miatt pedig további korlátozásokra is szükség lehet az érintett intézmények esetében. "A Ferenczy Múzeum jelentősen csökkentette a dologi és személyi kiadásait, a drasztikus létszámleépítés és a költségek lefaragása után azonban már nincs további tartalék a rendszerben" - mondta. Mint fogalmazott, azt szeretnék elérni, hogy az állam járuljon hozzá ezeknek a kismúzeumoknak a fenntartásához.

"Bízunk abban, hogy a kulturális kormányzat a helyzet súlyosságát átérezve támogatást tud adni a hét nemzetközi hírű kiállítóhely működtetésének hosszú távú rendezéséhez" - fűzte hozzá az igazgató.

Az intézmények február 13. és március 12. között tartanak zárva.

Fotó:Wikimedia

Egyre többen lépnek be

Az MVMSZ rendkívüli közgyűlése

A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének (MVMSZ) elnöksége a január 16-án tartott ülésén döntött rendkívüli közgyűlés összehívásáról 2013. február elsejei időponttal.

2013. február 02. Basics Beatrix

Kormányhatározat a múzeumok fenntartásáról

Megyei múzeumok

A Kormány 1311/2012. (VIII. 23.) Korm. határozata a megyei múzeumok, könyvtárak és közművelődési intézmények fenntartásáról.

2012. augusztus 08. Magyar Múzeumok Online

Milliós beruházások Szentendrén

Ferenczy Múzeum és Művésztelep

Szentendrén 2013 júniusában két nagy kulturális beruházás is elkészül.

2013. január 01. Berényi Marianna
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...