Múzeumi szakmai pályázatok 2013

MUNKA

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület 1997 óta hirdeti meg „Az év múzeuma” pályázatot a hazai muzeális intézmények körében.

Magyar Múzeumok Online 2013-03-08 08:00
Cikk küldése e-mail:

 Ebben az esztendőben a Társaság és a társkiírók (EMMI Közgyűjteményi Főosztálya, ICOM MNB, OKSZ, MVMSZ, NKA Közgyűjtemények Kollégiuma, Magyar Nemzeti Múzeum) úgy hirdették meg, hogy a jelentkezőknek az első körben csak néhány adatot és egy motivációs anyagot kellett beküldeniük. A kiírók képviselőiből álló 10 tagú bíráló bizottság ezek alapján úgy döntött, hogy valamennyi pályázótól bekéri a részletesebb, az intézmény működésének minden területére kiterjedő dokumentációt, tagjai pedig személyesen is ellátogatnak a helyszínekre. Így április második felében az alábbi intézmények tevékenységéről fogalmazzák meg véleményüket: Aquincumi Múzeum, Atomenergetikai Múzeum (Paks), Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum, Villa Romana Baláca (Nemesvámos), Városi Múzeum (Nagyatád), Tiszazugi Földrajzi Múzeum (Tiszaföldvár), Zempléni Múzeum (Szerencs). Ezen az ülésen hozzák meg a díjakra vonatkozó döntésüket is.

Harmadik alkalommal hirdette meg a PT – MME „Az év kiállítása” pályázatot. Itt a bíráló bizottság, amelynek tagjait több évre kérték fel, az első találkozón megállapították, hogy az alábbi intézmények pályáztak 2012-ben megnyílt kiállításukkal az elismerésre: Déri Múzeum (Debrecen), Iparművészeti Múzeum, Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság, Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum (Budapest), Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Móra Ferenc Múzeum (Szeged), Petőfi Irodalmi Múzeum, Postamúzeum (Budapest), Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ – Emlékpont (Hódmezővásárhely). A testület a második körbe jutó pályázókról március második felében, a cím odaítéléséről pedig április közepén dönt.

Mindkét pályázat eredményhirdetésére a hagyományoknak megfelelően a Múzeumok Majálisa keretében kerül sor, május 11-én, szombaton.

Fotó: http://mttmuzeum.blog.hu

A Balaton, a Múzeum és az Igazgató

Beszélgetés Havasi Bálinttal

A keszthelyi Balatoni Múzeum munkatársai az elmúlt évek múzeumpedagógiai fejlesztéseiért és látogatóbarát megújításáért idén kiérdemelték „Az év múzeuma 2011” címet.

2012. május 05. Szigeti Éva

A kis nagy múzeum

Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár

AZ Év Múzeuma díj idén Budára került, egy olyan intézménybe, amely az elmúlt években kreatív újdonságokkal állt elő.

2011. május 05. Frazon Zsófia

A múzeum mint szellemi alkotás

„Év Múzeuma 2011” - jelölt

Szombaton, 2012. május 19-én a Múzeumok Majálisán adják az Év Múzeuma díjat. A jelöltek között szerepel a Magyar Természettudományi Múzeum is.

2012. május 05. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...