A kis nagy múzeum

Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár

AZ Év Múzeuma díj idén Budára került, egy olyan intézménybe, amely az elmúlt években kreatív újdonságokkal állt elő.

Cikk küldése

e-mail:

A Tabán parkja alatt, nem messze Antall József mellszobrától, a szűk járdáról egy üvegajtón léphetünk be a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba, amely az elmúlt néhány évben alapvetően fogalmazta újra szerepét a magyar és a nemzetközi tudományos közéletben, illetve látogatóik körében. Mára evidens: érdekes és izgalmas olyan múzeumba bemenni, ahol nemcsak fogókat és más orvosi eszközöket, esetleg kultúrtörténeti érdekességeket láthatunk, hanem például provokatív, felpiszkáló kérdések megfogalmazására is lehetőség nyílik, új, elgondolkodtató perspektívából nézhetünk az orvostudományra és tárgyára.

Kicsi, de erős

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum a legkisebb országos múzeum, és ez nemcsak alapterületére, hanem a munkatársak létszámára is igaz. Ennek ellenére a múzeumi palettán egyre szembeszökőbb. A látogatók számára sokszor láthatatlan tudományos munka (mint a digitalizálás, a restaurálás, a megelőző műtárgyvédelem) mellett a leglátványosabb, ezért a legerősebb múzeumi tényező a kiállítás. A SOM progresszív időszaki kiállítási stratégiával, máshol is bemutatható, utaztatható kiállításokkal, megújult múzeumpedagógiai sorozattal ugrott neki a feladatnak, amelynek eredménye a látogatólétszámban és a sajtóvisszhangban egyaránt érzékelhető.

A jól feltett kérdés

Ha visszatekintünk az elmúlt egy-másfél év orvostörténetis kiállításaira, egy nagyon fontos tanulságot egész biztosan levonhatunk: a látogatók szeretik azt a receptet, amikor látszólag egyszerű kérdésből bomlik ki egy meglehetősen komplex, elágazó kultúrtörténeti szál. Egyetlen jól feltett kérdés, vagy akár egy kiindulóponthoz rendelt tárgy ugyanis tartalmaz annyi izgalmas részletet, amelyek összerakása nemcsak a történész, orvostörténész kutatónak, hanem a kiállítás nézőinek is élvezetes időtöltést nyújt: akárcsak egy fordulatos, mozaikosan építkező krimi olvasása. Valójában nem is értem, miért nem használja ezt a stratégiát minden múzeum. A Démoni ragály: a pestis (2008), az Eleven tanulság. A kórbonctantól a patológiáig (2009), Az erényöv titkos történetei. Mítosz és valóság (2010–2011) és a most is megtekinthető A sebesült Görgei című kiállítások meggyőzően tudósítanak arról, hogy a múzeum kiváló gyűjteménnyel, kreatív csapattal és közönségorientált gondolkodásmóddal rendelkezik. A feldolgozott témák azonban nemcsak népszerűek, hanem autentikus módon képviselnek egy tudományágat, kultúrtörténeti vonatkozásaival együtt. A múzeum vezetése pedig az utaztatás segítségével a témát hozzáférhetővé teszi a Tabán kívül is – ami az intézmény ismertségére is visszahat.

Összetett válasz

A kiállítások iránti széles közönségérdeklődés kialakításában láthatóan fontos szempont, hogy nemcsak kvalitásos esztétikai minőségű tárgyakat és műalkotásokat tárnak a látogatók elé, hanem a tartalom összetettsége is meghatározó szerephez jut. Ez egészül ki az üzenet átadását segítő új eszközök felsorakoztatásával, új módszertani fogások alkalmazásával, továbbá a vizuális megformálás finomságaival. Amikor kiállításrendezésről beszélünk, ezek a szempontok első látásra evidenciának tűnhetnek, de magyarországi viszonylatban azért pontosan látnunk kell, hogy nem magától értetődő részei sem a forgatókönyv-készítésnek, sem pedig a tartalom térre és vizuális nyelvre fordításának. Van történet, amelyre felfűzhető a mondanivaló, lényeges a reflexió, az önreflexió és az interpretáció, és a kurátorok a kevesebb többet mond elvet is hatékonyan alkalmazzák a kiállítások felépítésében, amelyek a modern médiumokat sem nélkülözik.

Elmélyítés

A kultúrtörténeti múzeumok nagy lehetősége, hogy a legkülönfélébb tudományágak összekapcsolását teszik lehetővé, ami viszont már nemcsak a befogadás sokrétűségét, hanem mind az orvostörténetnek, mind pedig az orvostörténeti muzeológiának az oktatási rendszerhez való hatékony kapcsolódását is segítheti. Ezért az intézmény a múzeumpedagógia megújulásának ugyanolyan fontos szerepet szán, mint a kiállítások formai és tartalmi jegyei illesztésének. A megközelítés jól integrálja az általános műveltségbe az első látásra speciális tudást. Ez újra csak egy evidenciának tetsző, ámbár korántsem elterjedt gyakorlat Magyarországon. Szerencsére elmozdulás, módszeresség azért egyre több múzeumi műhelyben tapasztalható.

A Mikrokozmonauták. Utazások a test mélyére (2009–2010) című és az Életmódszertár című (2010–2011) TÁMOP-pályázatokban hirdetett múzeumi tanórák sikere és látogatottsága is mutatja, hogy erre a megközelítésre, a tudás felszabadítására ebben a kontextusban is abszolút van lehetőség.

Megőrzés

A szakmai munkát erősíti a műtárgyak közvetlen és közvetett védelme, amiben nemcsak a restaurátori munkának, hanem a megfelelő tárolásnak is meghatározó szerep jutott a SOM-ban – ez újra csak olyan szempont, amely nemcsak egyetlen kérdésre, hanem egy komplex jelenségre és az intézményi működésre reflektál. A korszerű tárolás és folyamatos monitorozás a megelőzés egyik leghatékonyabb módszere – vallják a múzeum vezetői.

Társadalmi hasznosítás

A látogatók és a kutatók számára is egyaránt fontos, hogy az intézmény (amely könyvtár és levéltár is egyben) páratlan, 16–19. századi természettudományos anyaga is biztonságos formában váljon hozzáférhetővé, ami a digitalizálás felgyorsításával és módszerességével érhető el. A SOM esetében ehhez kapcsolódott még az online hozzáférhetőség megteremtése is, ami így már nemcsak a valós, hanem a virtuális térben is láthatóvá tette az intézményt, és a könyvtár hasznosíthatóságát is jelentősen növelte. Ugyancsak gyorsabb tempóra kapcsolták a múzeumi műtárgyállomány és a fotódokumentáció munkálatait; ez messziről apró lépésnek tűnik, de rengeteg szisztematikus munkát és ellenőrzést igényel, az eredmény pedig újra csak a hozzáférhetővé tétel, ezen keresztül pedig a társadalmi hasznosítás – melyek korunk kedvelt kifejezései. És talán ez nem véletlen.

De a SOM a nemzetközi tudományos porondon való megjelenést is zászlajára tűzte: közösen megvalósított nemzetközi projektek (EU Grundtvig), nemzetközi konferenciák szervezésével és megvalósításával, workshopok és nyilvános viták kezdeményezésével.

Mindezek alapján jól látható, hogy a SOM munkatársai roppant komplex módon gondolkodnak egyfelől a tudományszakról, amelyben tevékenykednek, másfelől a múzeumról mint a kulturális örökség védelmének kitüntetett helyéről, továbbá mint professzionális és kortárs médiumról. Mindezt egy kicsit eldugott helyen, kis csapattal és szervezett összefogással.

Gratulálunk az Év Múzeum díjhoz!