©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Kitart követelése mellett az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport


Szerző: MTI | Forrás: | 2013-05-13 14:30:40

Az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport kitart követelése mellett, hogy a Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tegye átláthatóvá a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) igazgatói pályázatát és nem fogadja el a minisztérium pénteki levelét, amelyben zárt ajtók mögötti egyeztetésre hívja a csoport vezetőit. Az Emmi közlemény útján fejezte ki sajnálatát, hogy a csoport tagjai a hétfőre tervezett minisztériumi egyeztetésen nem jelentek meg.

A művészeket, művészettörténészeket, egyetemi hallgatókat, kurátorokat, galeristákat, műgyűjtőket és civil kultúrafogyasztókat tömörítő fórum hétfői sajtótájékoztatóján Karas Dávid, a csoport egyik szóvivője olvasta fel azt a levelet, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának pénteki levelére reagál.


A minisztérium pénteken hangsúlyozta, hogy mindenben a törvény szerint járt el a Lumú igazgatói pályázatával kapcsolatban, és ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a Lumú igazgatójának öt évre szóló megbízatása 2013. február 28-án lejárt, emiatt a tárca a jogszabályi előírásoknak megfelelően az intézmény igazgatói posztjára pályázatot írt ki, és a Lumú következő igazgatóját törvényes és demokratikus úton fogja kinevezni az emberi erőforrások minisztere – minden ezzel ellentétes kijelentés téves – írta a minisztérium.

A kép forrása: Facebook

Az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport hétfői válasza szerint követelésük a Lumú igazgatói pályázatának átláthatósága, ezért múlt csütörtöktől a sajtó bevonásával nyilvános párbeszédet kezdeményeztek, amelyre továbbra is várják a múzeumba az emberi erőforrások miniszterét.
Karas Dávid azt is elmondta, hogy a tárcának írt válaszlevelet a Sikeres kézbesítés, sikertelen tájékoztatás című művészeti akció keretében a csoport aktivistái hétfő délelőtt juttatták el a minisztérium Szalay utcai épületéhez. Az óriás méretben kinyomtatott reagálást egy ember nagyságú nyílvesszőre rögzítették.


„A művészeti akció reakció az Emmi szakmai meghívásának ellentmondásosságaira és arra a tapasztalatra, hogy jelenleg Magyarországon a hatalom minden ágazatban autoriter módon és egyoldalúan kommunikál a civil szakértőkkel” - hangsúlyozta. Kiemelte, hogy továbbra is kitartanak, és valódi szakmai párbeszédet követelnek.


Az Emmi hétfőn az MTI-vel azt közölte, hogy a tárca által délelőttre kezdeményezett találkozón a Ludwig Múzeum lépcsőin napok óta demonstráló Összefogás a Kortárs Művészetért csoport képviselői nem jelentek meg.


„A minisztérium sajnálattal állapítja meg, hogy a demokráciát és átláthatóságot követelő tüntetők eszerint nem hajlandóak a párbeszédre, és nem kívánják megismerni az igazgatói pályázat törvényes kereteit és menetrendjét” - olvasható a közleményben, amely kitér arra is: a tárca továbbra is fontosnak tartja, hogy tényleges párbeszédet folytasson az igazgatóválasztás ügyében.
A dokumentum felidézi, hogy az Összefogás a Kortárs Művészetért csoportosulás aktivistái múlt pénteken sajtótájékoztatón jelentették be, hogy „addig tartják jogellenesen birtokukban a Ludwig Múzeum bejáratát, amíg az Emmi nem bocsátkozik velük érdemi egyeztetésbe”.


A minisztérium már aznap levélben jelezte a szervezetnek, hogy hétfőn délelőtt konzultációra hívja a demonstrálók képviselőit, akik azonban az egyeztetésen nem jelentek meg.


„A minisztérium sajnálatát fejezi ki, hogy a szervezet tagjai nem kíváncsiak a tényekre és arra, hogy a hosszú évek óta érvényben lévő jogszabályok hogyan rendelkeznek egy magyar múzeum igazgatójának kinevezéséről” - fogalmazott közleményében a tárca.

Kapcsolódó cikkek:
Múzeumigazgatók a legbefolyásosabbak
A Szabad Művészek vitaindító javaslatai
Nyomatékos kérés

Cimkék:

    Muzeumok.hu Rss betöltése...