A művészet megosztó
ARTSY.NET
A különféle tartalommegosztó portálokon eddig is kereshettünk az érdeklődési körünknek megfelelő zenéket vagy képeket, kevésbé közismert ugyanakkor, hogy ugyanezt már képzőművészeti alkotásokkal is megtehetjük.
| Hermann Veronika |
2013-06-03 11:00 |
A portál neve artsy.net, az alapötlet pedig, ahogyan a fentiekből is kitűnik, eléggé egyszerű. Ha a Pinteresten képek, a Pandorán vagy a Last FM-en zenék, a Netflixen pedig televíziós tartalmak között böngészhetnek az érdeklődők, miért ne működhetne ugyanez a képzőművészettel? Az Artsy oldalán a felhasználók több ezer műalkotás közül válogathatnak, lájkolhatják, csoportokba rendezhetik, bizonyos esetekben pedig – a tulajdonoson vagy egy galérián keresztül – licitálhatnak is rájuk. Vagyis nem pusztán képzőművészeti archívumként, hanem katalógusként, újságként, shopként és közösségi oldalként is működik.
Része is, reagál is
Az artsy (vagy artsie) a városi szlengben több jelentéssel bír. Egyrészt olyasvalakit jelöl, aki nemcsak része a művészvilágnak, de előszeretettel reagál is a történésire. Artsy lehet az is, aki saját magát függetleníti a mások által elvárt követelményrendszertől, illetve tinédzser lányok is alkalmazzák a kifejezést olyan társukra, aki „művészkedő” képeket posztol a közösségi oldalakra. Látható tehát, hogy a névválasztás igazán frappánsra sikerült. Az Artsyt egy végzős egyetemista, Carter Cleveland találta ki 2010-ben. Szerencsés családi összeköttetései révén olyan támogatókat sikerült megnyernie, mint Rupert Murdoch médiacézár felesége, Wendi Murdoch, Eric Schmidt a Google-tól, vagy Jack Dorsey a Twittertől. Tanácsadóként vele dolgozik például John Elderfield, a New York-i MoMA egykori vezető festészeti és szobrászati kurátora. Hogy milyen címkék vonatkozzanak az egyes alkotásokra, egy művészettörténészekből álló csapat, az Art Genome Project felelős, melynek vezetője Matthew Israel, a New York-i Egyetem művészeti és régészeti PhD-hallgatója. Egyes címkék (amelyeket az Artsy genomoknak nevez, és amelyeknek száma napról napra növekszik) olyan objektív jellemzők jelölésére valók, mint például a mű elkészítésének történelmi vagy földrajzi körülményei, az, hogy figuratív vagy absztrakt, vagy milyen meghatározott művészettörténeti kategória képviselője.
A megfelelő csatorna
Az Artsy hitvallása szerint elérhetővé akarják tenni a művészetet mindenki számára, aki rendelkezik netkapcsolattal. Ez első látásra kizárónak tűnik – egy újabb csatorna, amely csak a világhálón létezik – valójában azonban a saját szempontjukból igazuk van. Az Artsy megcélzott közönsége pontosan az a réteg, amelynek tagjai biztosan mozognak a digitális platformok között, média-és kultúrafogyasztásában pedig tudatosságra törekednek. A felhasználók száma 2012 végére meghaladta a százezret. Bár Magyarországon a Pinterest képmegosztó oldal kevésbé népszerű, a Twitter és a Tumblr mikroblogoknak itthon is egyre több felhasználója van. Talán ez a két portál, amely leginkább hasonlít az Artsyra – vagyis az Artsy rájuk. A lényeg ugyanis nem a regisztráció, a bejelentkezés, vagy az ismerősök keresése, hanem a tartalom válogatása, csoportosítása és kiszűrése az adott felhasználó érdeklődés alapján. Az Artsy számos szűrőfunkcióval van ellátva, az általánostól egészen a kifejezetten specifikus címkékig. Típus szerint válogathatunk szobor, installáció, performansz, grafika, festmény, vagy akár dizájner alkotások között, de kereshetünk szín, méret, alkotó, vagy szimpatikus cím alapján is. Az Artsy egy idő után asszociációs lánccá válik, hiszen egy alkotás kiválasztása után a rendszer felajánl egy következő lehetőséget. Az alkotásokról ezen kívül rövid leírásokat is olvashatunk, információt kaphatunk a művészről és a műről. Az oldalon megjelentek szerkesztett szöveges tartalmak is, amelyek jellemzően rövid kiállítás-kritikák, vagy ismertetők. Ez a lépés majdnem felesleges volt, hiszen így éppen abba a kánonteremtési folyamatba csatlakoznak, amelyhez képest az asszociatív, felhasználó-központú tartalomszolgáltatás éppen, hogy újdonságot jelent.
A következő címke: probléma
Az Artsy adatbázisa jelenleg néhány ezer műalkotást tartalmaz. Ez természetesen számos problémát magában hordoz, mint ahogyan az algoritmikus kiválasztási elv is, amely bizonyos koordináták mentén egymás mellé rendeli a műveket. Az Artsyra fanyalgók legfőbb érve a technológiai determinizmus egyik kedvenc frázisa, vagyis: befolyásolhatja-e az ízlést egy digitális program? Csakhogy a technológiai determinizmus hívei jellemzően el szoktak feledkezni arról a tényről, hogy a technológiai fejlesztések legitimációja mindig egy adott társadalmi és kulturális kontextusban megy végbe. Ahogyan a lélegeztető-gép vagy klímaberendezés hasznosságát mára kevesen vitatják, úgy azt is el kellene fogadni, hogy az ehhez hasonló programok használói valószínűleg tisztában vannak azzal, hogy az adatbázisban nem szerepel a világ összes valaha volt művészeti alkotása. A másik gyakori kifogás, miszerint az Artsy archívumában sok a rossz mű, klasszikus elitista érvelés, amely saját maga kánonteremtő-és formáló szerepének kizárólagosságát igyekszik megerősíteni. Ezekkel a kritikákkal az a legnagyobb baj, hogy nem kezelik a helyén a programot. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy ilyen oldal nem helyettesíti sem az élő befogadást, sem a múzeumi teret, de egy művészettörténeti tanulmánykötetet sem. Csakhogy ezeket nem is állítja magáról. A címkék nem helyettesítik az ízlést, de ügyesen kihasználhatják annak sajátosságait. Az Artsy egy digitális játszótér, ahol a felhasználók több ezer műalkotás között bóklászhatnak. Egy algoritmus továbbvezetheti őket más művekhez, de akár maguk is lépegethetnek a kategóriák között. Azoknak, akik szerint ez haszontalan időtöltés, egy, az előbb idézettekhez hasonlóan működő érvrendszer kedvenc kérdését lehetne idézni: nézzenek ezek a gyerekek inkább pornót?
Fotó: fineartamerica.com, Tracy Roos
