©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Alfa program új néven


Háromszázmillió forintból újulhat meg több önkormányzati muzeális intézmény.

Szerző: Vágó Mercédesz | Forrás: | 2013-10-11 07:55:10

Ötvenhét pályázó között összesen 300 millió forintot osztanak szét idén a helyi önkormányzatok által működtetett muzeális intézmények szakmai támogatására. Az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága Múzeumfejlesztési Programjának köszönhetően a múzeumok állandó kiállításaik korszerűsítésére, valamint új tárlatok létrehozására költhetik az elnyert összeget.

 

A különböző korok sajátosan érnek össze a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum portáján. 
A sajtótájékoztatónak is otthont adó múzeum a pályázat második legnagyobb nyertese.
Fotó: Wikipedia

 

„Ebben az új múzeumi struktúrában ki kellett gondolni egy új típusú pályázatot” – célzott a Múzeumfejlesztési Program debreceni sajtótájékoztatóján Halász János kulturális államtitkár arra, hogy ebben az évben a múzeumok többsége a helyi önkormányzatok fenntartásába került.  A korábban Alfa programként futó pályázati lehetőség iránt idén nagy volt az érdeklődés, a beérkezett hatvannyolc pályázatból ötvenhétnek szavaztak meg támogatást.   A döntésnél szem előtt tartották, hogy minél több muzeális intézmény kapjon a szakmai munkájához forrást, a megvalósuló projektek hosszú távon is fenntarthatóak legyenek, és a korábbi tendenciával ellentétben ne csak a megyeközpontokban működő, nagy múzeumoknak jusson a pályázati keretből.

Most a rendelkezésre álló forrásból hatvan millió forintot különítettek el kisebb gyűjtemények, kiállítóhelyek, tájházak számára, ezeken a helyeken infrastrukturális fejlesztéseket is megvalósíthatnak a pénzből. Ez utóbbira példa a Hosszúhetényi Tájház vagy a dévaványai Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény, de a Gyömrői Tájházban a közösségi teret, a Buzsáki Népművészeti Tájházban az állandó kiállítást fejlesztik, a várpalotai Thury Várban pedig új állandó kiállítást hoznak létre például a pályázati pénz segítségével. A néhány napja az „Év Tájháza” díjjal elismert Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándi Falumúzeum infrastrukturális fejlesztésre és gasztronómiai programra nyert 2 és fél millió forintot. Kilenc megyei hatókörű és tizenöt területi múzeum elképzeléseit támogatták, közülük a legnagyobb pályázati forrást, 30 millió forintot, a szentendrei Ferenczy Múzeum nyerte el egy új - eddig hiányzó - állandó helytörténeti kiállítás megvalósításának első ütemére. A második legmagasabb összeget Debrecennek ítélték oda, hogy az országosan is nagy jelentőségű, jelenleg otthontalan irodalmi gyűjteménynek méltó helyet alakítsanak ki a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban.  Az elnyert támogatást még az idén megkapják a fenntartó önkormányzatok, a projekteknek 2014. július 30-ig kell megvalósulniuk.

Halász János a sajtótájékoztatón hangsúlyozta azt is, hogy a tárca múzeumfejlesztési célokra fordítható kerete a tavalyihoz képest csaknem a kétszeresére nőtt és 2014-ben várhatóan további 40 millió forinttal bővül. Változás jelent az is, hogy a következő évben már nem csupán az önkormányzati fenntartásban, de az önkormányzati támogatással működő muzeális intézmények is pályázhatnak majd. A tervek szerint 2014-től a pályázati anyagokat a környezettudatosság jegyében illetve a könnyebb kezelhetőség érdekében elektronikus formában kell benyújtani.

A múzeumfejlesztési programnak köszönhetően egyébként 2004 óta országszerte hetven állandó kiállítás jött létre vagy újult meg.

Kapcsolódó cikkek:
166 millió forint önkormányzati múzeumok kiállításaira
A kunok öröksége
A Ferenczy Múzeum Szentendrén

Cimkék:
kiállítás,Múzeumfejlesztési Program

    Muzeumok.hu Rss betöltése...