Hollókő-világörökség: az élő (?) múzeumfalu

Válogatás a Magyar Múzeumok archívumából

Műemlékvédelmi szakemberek Hollókő népi építészeti értékeivel az 1950-es években találkoztak. Műemléki védelem pedig a hatvanas évektől indult a faluban, melyet európai jelentőségű népi építészeti együttesnek tartottak.

Cikk küldése

e-mail:

A helyszíni védelem a népi épületek esetében azért került előtérbe, mert a házak többsége vályogból épült, és szétszedésük, új helyen való felállításuk komoly nehézség elé állította volna a kivitelezőket. Majd több mint két évtizedes előkészítés után, Hollókő üdülő- és lakóövezetté nyilvánításával, az 1980-as évek elején a települési arculat olyan formálódását tették hivatalossá, ami az eredeti örökséglétesüléstől és -fenntartástól gyökeresen eltér, és amelynek - egyéb tényezőkkel együttes - eredménye ma már szembeötlően látható.

Idővel szárnyra kelt a hír, hogy veszélybe került Hollókő világörökségi rangja a település egyensúlyvesztése és elpiacosodása miatt. Hollókő 1987-ben került az UNESCO Világörökség-listájára, amikor a jelöléshez még nem kellett külön menedzsmentterv. Annak elkészítése a jelenben, a helyszín világörökségi felülvizsgálatának időszakára vált sürgetővé. Hollókő önkormányzata 2003-ban fogadta el a legújabb településrendezési tervet, és a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága is elkészíttette a tájvédelmi körzet természetvédelmi kezelési tervét, melynek hatósági egyeztetése folyamatban van. E tervek tartalmazzák azokat az építészeti, műszaki, illetve környezetvédelmi szabályozásokat és előírásokat, amelyeknek tartalmilag is egy menedzsmentterv részéül kell szolgálniuk. Ez utóbbi azonban több a két említett terv egymás mellé helyezésénél. Elsősorban ki kell jelölni azokat a stratégiai fejlődési, fenntartási irányokat, amelyeket a világörökség-falu fenntartása megkövetel.

Hollókő értékei

A jelen írás szerzője a menedzsmentterv elkészítése érdekében vállalkozott a hollókői hagyományok, hagyományőrzés helyzetének feltárására, bemutatására, a hagyományokban bekövetkezett változások jellemzőinek leírására, a turizmussal és "világörökség" címmel járó hatások elemzésére. A megbízó Hollókőért Közalapítvány ajánlásokat várt a hagyományőrzéssel kapcsolatos további feladatokra, és javaslatokat a hagyományok lehetséges felhasználására a település turisztikai programjaiban. Tisztázandó volt, hogy "melyek azok az értékek, amelyeket Hollókő hordoz, reprezentál". Ezért egy néprajzi tanulmány keretében először Hollókő népi kulturális örökségét foglaltuk össze, amely a jövőkép megalkotásához is alapul szolgált.

A mából szemlélve Hollókő hagyományos népi kultúrájának elemzésekor kiemelkedő jelentőségre tesznek szert az ökológiai viszonyok. A lokális életmód, a földművelés és állattartás, az erdőhasznosítás, a település és építkezés, de a vallásosság, a hitvilág, a szokások is mind ebbe az igen aktuális kontextusba ágyazódtak bele. Ezek mellett összefoglaltuk a helyi társadalom, a tradicionális család, a viselet, a népköltészet, a zenei és tánchagyományok, a szájhagyományozás és a hagyományelvűség kulturális területeit. Összegzően megállapítottuk, hogy a hagyományoknak, helyi népköltészetnek a világörökség teljessége, megőrzése-fenntartása szempontjából egyaránt jelentősége van. A világörökség ugyanis nyilvánvalóan nem csupán az építészeti együttes önmagában, hanem az azt létrehozó, használó-fenntartó közösség és kultúrája, a maga folklórjával.

Ebben a kontextusban Hollókő mint valami "kulturális génbank" jelenik meg, hasonló jelentőséggel és konzekvenciákkal, tennivalókkal és finanszírozással, mint egyéb génbankok.

Változó hagyományok

A hagyományos kultúra megváltozásának és fölbomlásának számbavétele során arra mutattunk rá, hogy már az épített örökséggel fémjelzett időszak, a 20. század eleje sem jellemezhető statikus valóságként. Az 1848. évi jobbágyfelszabadítás és a kapitalizmus hatása - időbeli eltolódással ugyan, de - változást hozott Hollókő tradicionális gazdasági-társadalmi életében. A lokális életforma fokozatos fölbomlásával a falu néprajzi képe is jelentős változásnak indult. Az egyre fokozottabb társadalmi rétegződés a viseletben tükröződött legszembetűnőbben.
A "viselet elfordítása", azaz a kivetkőzés a hagyományos öltözetekből az 1940-es években kezdődött, azok között a zsellérlegények, házasemberek között, akik a zagyvavölgyi bányákban, ipari üzemekben kezdtek dolgozni.

A 20. század közepéig Hollókőn a családi gazdaságok többsége a családi munkaerő felhasználásával működtetett mezőgazdasági üzem volt. A család nemcsak az elosztás és a fogyasztás, hanem a termelés alapegysége is. A második világháború utáni hatalomváltással megváltoztak a paraszti gazdálkodás perspektívái és külső feltételei. Hatására elsősorban a munkaképes korú fiatalok egyre inkább elhagyták a mezőgazdaságot, és más jellegű munkát kerestek. Az egyik lényeges változás éppen a családi keretekben végzett mezőgazdasági termelés visszaszorulása volt, ami maga után vonta az életmód változását is. Ennek következtében meggyorsult az egykori hiedelmek, szokások háttérbe kerülése, és az élet minden vonatkozására kiterjedő vallásosság visszaszorulása. A téeszben már teljesen elmaradtak a gazdálkodásnak a hitéletre utaló mozzanatai.

Abbamaradt a kender termesztése, így megszűnt a fonó s a vele kapcsolatos népszokások, játékok, a fiatalok hagyományos ismerkedési alkalma is. A szocialista termelési viszonyok talaján létesült mezőgazdasági nagyüzem, megfosztva a helyi gazdákat termelőeszközeiktől, átalakította életvitelüket, gondolkodásukat.

A korábbi föld - állat - ház szerzésével szemben a fiatalabb nemzedék fő céljává a ház - kényelmi cikkek - járművek szerzése, továbbá a szórakozás vált. Mindezek folyományaként az ötvenes évekig az életerős, lélekszámban is gyarapodó falu az 1970-es évektől demográfiai apályba került, amely a század végére kritikussá vált. A tradicionális családmodellhez képest az 1950-1970-es években gazdasági, társadalmi, erkölcsi tekintetben modell- és ideálváltás következett be.

Apa helyett haver

Megváltozott a helyzet a hagyományozásban is. A "haver"-től tanulás, a kortársak közötti azonos tudásanyag elsődlegessége váltotta föl a korábban apáról fiúra szálló hagyományozási módot.
A jelzett folyamatok következtében a fiatalabb nemzedék a régi Hollókő szűk, zsúfolt portáinak világából kilépve tudott csak újat alkotni, és a határban parcellázott, szabad telkekhez jutva, az 1950-60-as években új településrészt hozott létre. De a korszellem az ófaluban is jelentkezett, és az általános törekvések helyi megvalósulásaként például nagy ablakot vágtak az utcai falba, fapadlózatot készítettek a mázolt-földes helyett. A tornácot, ha lehetett, beépítették, vagy L alakú bővítést alkalmaztak; sávos, színes kőporos homlokzatokat készítettek, de ha az anyagi mód és a telek méretei megengedték, akár a régi épületet lebontva, helyén az elképzeléseik szerinti modern, sátortetős épületet emeltek.

Jövőkép

Hollókő örökségmegtartó jövőképének fölvázolása, a szükséges feladatok meghatározása igen összetett, ugyanakkor a jelen folyamatokat tekintve alapvető és rendkívül sürgető munka. Ezzel kapcsolatban most csak néhány gondolatot emelhetünk ki. Az elindított műemlékes programnak az adott társadalmi-politikai körülményekből fakadó hibája az volt, hogy az örökséget eredetileg létrehozó és fenntartó paraszti népességet inkább akadálynak tekintette, nem pedig az épített környezethez társuló nélkülözhetetlen alappillérnek. Az 1960-1980-as évtizedekben még aligha volt világos, hogy a funkcionális váltás a paraszti településből üdülő- és pihenőfaluvá a "rezervátum" céljára kijelölt település építészeti hitelességét is csorbítja. A "rezervátum" kifejezés azt jelölte, hogy az általában kipusztulóban lévő paraszti épített örökséget adott területen, a maga természetes környezetében őrzik meg, és nem távoli skanzenben koncentrálják. A gazdasági épületek elhagyásával, a tervezett üdülőövezet új botanikai képével azonban a rezervátumjelleg azonnal sérülést szenvedett.

A közelmúltban fölerősödött folyamatok legdrámaibb fejleménye, hogy a település demográfiai helyzete, a népességfogyás kritikussá vált. Az emberi élet rendje szerint tíz éven belül annak a nemzedéknek megmaradt tagjai is a temetőbe kerülnek, amelynek saját tapasztalatai vannak a világörökség-rang alapjául szolgáló paraszti életmódról. E tény peremfeltételt jelent Hollókő jövőképe és a világörökség megőrzéséhez, fenntartásához szükséges tennivalók szempontjából. Ma a "turizmus színpadán" szereplő községbeliek még túlnyomórészt saját korábbi élményanyagukból táplálkozva tartják bemutatóikat, amelyek néprajzi szempontból - magukra hagyottságukhoz és az adott szituációhoz képest - jobbára korrektnek tekinthetők. Az, hogy például nem leány- és nem dolgozónapi öltözetben végzik a fonásbemutatót, hogy eredetileg a fiatalabb korosztályra illő viseletben szerepelnek, s hogy van, aki festett haján hordja a főkötőt, nem olyan jelenségsor, amely veszélyeztetné a világörökség minőséget, és nem oka, de nem is tünete a helyi társadalom egyensúlyvesztésének.

A hollókői turizmus vendéglátó intézményei ugyanakkor nem alakítottak ki olyan együttműködést, mindenki számára célszerű szövetséget, amelyben - létrehozva a résztvevők érdekeltségi egyensúlyát - nem önmagukban, hanem önmagukat részegységként tekintve, a település egészére kiterjedően alakítanának ki közös munkamegosztást, egymásra épülő programkínálatot. Az ajándék- és emléktárgy-vásárlási kínálatban alig jelenik meg helyi előállítású áru. Lényegében nem épült ki az e téren megvalósítható tevékenységek együttesének egymást és a helyi életet segítő szerves rendszere: a tárgyalkotás (lehetőleg helyi alapanyagokból) mint idegenforgalmi látnivaló, kipróbálnivaló, és a készáru helyi értékesítése. Nagyrészt nem hollókői tulajdonosok nem helyi portékái kínálják magukat.

Boszorkánybolt

Az újonnan megnyílt boszorkánybolt Hollókő mai helyzete jellemzéséhez paradigmatikus példának tekinthető. A "boszorkányszakralitás" terjesztése teljesen idegen, sőt ellentétes Hollókő mibenlétével. Az a tény, hogy ennek az üzletnek a helyhatóság zöld utat engedett, hogy a megnyitó ünnepségéhez - mint bármely más turistáknak szóló programban - a Boszorkány Szövetség honlapja szerint a helyi hagyományőrző csoport jelenlétével és műsorával járult hozzá, jelzi a világörökségi ranggal elismert identitás és kultúra agóniáját.

Mintha a "kulturális génbank" minőség és jelentőség helyett a helyi műveltség már csak a turizmusban megjelenő idegen érdekeltségű hollókői kapitalizmus alávetettje, kicsi haszonért is bárhol, bármikor megformált külsősége lenne. Ez már nem éltető forrása, hanem apasztója annak az örökségnek, amit az UNESCO elismert. A boszorkányüzlet befogadása e folyamat végső stádiumát jelzi, amely az akkulturáció folyamatát szembetűnően reprezentálja.
Rávilágít arra, hogy a pusztán turizmuscélú hagyományőrzés éles ellentétben áll az eredeti, a közösség életének sikeréért megélt hagyománnyal. Ezért kell a természet munkaadó jelentőségének újra fölismerése, ezért kell a helyi plébánia revitalizálása, hogy az élet elevensége és az értékrend fennmaradjon.

A hollókőiek Hollókőjéhez, tehát a néhány évtizeddel ezelőtti állapothoz képest szembeötlő a teljes porták hiánya. Nagyrészt hiányoznak a hadas településmódból és a népesség vitalitásából, termékenységéből adódó "rakásra", azaz zsúfoltan beépített porták, és hiányoznak az istállók, ólak, tehát a gazdasági épületek. Még a falumúzeumban vagy a tájházban sem találkozhatunk ezekkel, nemhogy a "rezervátumi" jószágtartó eleven funkciójában. Az épített örökség létalapjával kapcsolatban az 1981-es rendezési terv már megállapítja: "az egyik legfontosabb feladatunknak a gazdálkodási forma - mely egyben tájformáló erő is - védelmét, fenntartását tartjuk." Ekkoriban azonban a szabad paraszti gazdálkodás rehabilitálására még aligha lehetett gondolni, de a rendszerváltozással sem történtek ez irányú hathatós gyakorlati lépések. A hagyományos gazdálkodási alapok újraélesztése azért is fontos, mert ma Hollókő nem képes munkát és perspektívát kínálni a helyi fiataloknak. Ennek az alapnak az erősítésére, revitalizálására azonban nem látszanak intézkedések, sőt az ingatlanállomány tulajdonosi struktúrájának a kulturális örökség megtartását célzó szabályozása is mindmáig hiányos.

Erre utal a Boszorkány Szövetség ingatlanvásárlása és az üdülő-, pihenőfalu-funkció további térnyerése. Hollókő a községeknek mára egy sajátos típusát képviseli. E típus nevezhető örökségőrző falunak, amely három fő összetevő szerint határozható meg:

1. az egyetemes kulturális örökség értékes tényezője;
2. kulturális vonzásközpont, idegenforgalmi látványosság;
3. települési élettér.

E tényezők életképes típus esetén egymással szoros összefüggésben állnak: a település csak úgy lehet kulturális örökség hordozója, ha megőrzi településiélettér-minőségét, különben skanzenné, múzeummá válik. De az ilyen típusú település funkcionális módon csak olyan élet számára nyújthat teret, amely nem rombolja, hanem fenntartja a kulturális örökséget. A kulturális örökség fenntartásának egyik célja, hogy mintákat, forrást és élményt nyújtson az adott örökségtípus iránt érdeklődőknek, legyenek azok akár turisták, akár a tudomány képviselői, vagy a társadalmi élet irányítói. A turizmus olyan kezelése, menedzselése szükséges, hogy az idegenforgalom szimbolikus és anyagi motivációt, jövedelmet nyújtson az örökség fenntartásához, valamint a települési közösség örökségfenntartó életviteléhez. A vezetés viszont minden közigazgatási-politikai szinten - alkalmas ösztönző rendszerrel - biztosítsa, hogy a faluközösség ne váljon a turizmus kiszolgáltatottjává. Ne a turizmus legyen a fő vagy egyedüli jövedelemforrás, mert az önmagában, a hagyományos paraszti gazdálkodás nélkül elapasztja a falusiak örökségfenntartó vitalitását. Világörökség-falu esetében a hitelesség nem egyszerűen külső forma, nem szimpla látvány, vagy holt, tárgyiasult produktum. Bármely produkció, folklórprogram, "népművészeti" alkotás az alkotó közeget tükrözi vissza. Ha az nem áll szoros rokonságban a falu építészeti örökségét létrehozó és fenntartó települési közösség életmódjával, ha nem a hitélet, lokalitás, falu- és családközösség, gazdálkodási alap (földművelés, állattartás, kézművesség) hagyományos műveltséget meghatározó autentikus forrásaiból fakad, akkor csak elidegenedett erőlködés lehet, hogy a produkciók a paraszti kultúra hiteles formáiba rendeződjenek. A kultúra vallásos összetevőjének és a hagyomány generáló erejének érvényesülése Hollókő örökségmegtartó jövőjének egyik kulcsa. A mai szekularizált körülmények között kihívás és hivatás az egyház számára, hogy a parasztság által is megélt, történelmi kincsestárából merítve, egy frekventált településen tevékenyen hozzájáruljon az élet hagyományos lelkiséget mozgósító megújításához, a családnélküliség, az elvándorlás, elöregedés, elfogyás, a szellemi-lelki elsivárosodás, gazdasági inaktivitás negatív trendjének megfordításához.

E feladatvállalás nem csak egy településről szól, jelentősége össznemzeti léptékű. Az egyházi szerepvállalásra egy olyan összetett újraélesztési (revitalizációs), életmód-rehabilitációs program keretében van szükség, amelynek megvalósításához az államnak is kiemelt figyelmet és jogszabályalkotással megfelelő anyagi és szervezeti támogatást kell biztosítania. Ezeken túl a tennivalókhoz szükséges a kulcsfogalmak - a Hollókői Nemzeti (Magyar) Hagyomány Központ, iskola, hollókői életpályamodell, ökogazdálkodás, biotechnológia, Hollókői Néprajzi Tanösvény, ingatlan-elővásárlási jog, közintézmény-elhelyezés, lakosságtelepítés, jogszabályalkotás - azok, amelyek elvezethetnek a helyi paraszti gazdálkodáson alapuló életmód sikeres, örökségmegtartó és turizmusban kamatozó megvalósításához.