©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Nemzeti emlékhely lehet a vár


Az egri vár nemzeti emlékhellyé történő minősítését kezdeményezi két országgyűlési képviselő, Nyitrai Zsolt és Habis László, utóbbi politikus Eger polgármestere is.

Szerző: MTI | Forrás: | 2014-02-13 07:01:21

A képviselők szándékukat a vár turisztikai attrakcióinak fejlesztését célzó, csaknem 1,8 milliárd forintos projekt szerdai sajtótájékoztatóján jelentették be. Nyitrai Zsolt elmondta: az erről szóló törvény módosítása már a következő Országgyűlés feladata lesz. Ismertetése szerint jelenleg tizenkét nemzeti emlékhely van az országban, köztük a budai Várnegyed, a Hősök tere vagy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Ha a majdani Országgyűlés megszavazza, a jelenleg történelmi emlékhely státussal bíró egri vár lehet a tizenharmadik nemzeti emlékhely.


Habis László polgármester közölte, hogy az egri várban működik a leglátogatottabb vidéki múzeum. A most indult projekt célja ugyanakkor a látogatottság további növelése. Ennek első, várhatóan ősszel záruló ütemében egyebek mellett megújul és látogathatóvá válik az egykor Kálvária domb, azaz a jelenlegi Szép-bástya, a Törökkert, kiépül a kis Dobó tértől az északi kapuig tartó, majdnem 400 méter hosszú várfalsétány és rekonstruálják a fegyvertár épületét is. A polgármester hozzátette, hogy az Új Széchenyi Terv keretében zajló beruházás keretében mintegy tízezer négyzetméteren megújulnak a közművek is, emellett környezetrendezési munkákat is végeznek. A várhatóan az év végére záruló második ütemben egyebek mellett az ostrom eseményeit, eszközeit, fegyvereit bemutató Titkos földalatti világ elnevezésű projektelem valósul meg. Emellett a kiállítások színvonalát emelő, a látogatók kényelmét szolgáló fejlesztéseket is végrehajtanak.


Habis László az MTI kérdésére elmondta: a város a 2014-2020 közötti uniós pénzügyi ciklusban tovább akarja folytatni a várbeli fejlesztéseket, ez Eger három legfontosabb prioritása között szerepel. Ennek egyik hangsúlyos eleme a kazamata fejlesztése, funkciójának újragondolása lesz, de az elképzelések között van a székesegyház homlokzatának részbeni helyreállítása, az egykori provizori palota rekonstrukciója és a püspöki palota eredeti funkciójához illeszkedő kiállítóhely kialakítása is.


Gutyán Gergely, a NORDA Észak-Magyarországi Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője az elmúlt hétéves uniós pénzügyi ciklust mérlegre téve elmondta: szervezetük több mint 290 milliárd forint támogatást juttatott el a kedvezményezettekhez. Ebből Heves megyébe több mint 58 milliárd forint jutott. Az egy főre eső 255 ezer forintnyi támogatással így Heves az ország – a fővárost és Pest megyét leszámítva – második legsikeresebb megyéje volt.

Kapcsolódó cikkek:
Biológiai támadás után vegyifegyver
Új haditerv az egri várban
Egri vár: ki lesz a vezér?

Cimkék:
Eger, emlékhely

    Muzeumok.hu Rss betöltése...