Felvidékre került az Év tájházvezetője díj!

DÍJ

Májusi éves közgyűlésén a Magyarországi Tájházak Szövetsége ünnepélyes keretek között átadta az Év tájházvezetője elismerést.

Bereczki Ibolya 2014-05-14 11:00
Cikk küldése e-mail:

2014. május 10-én tartotta éves közgyűlését Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban a Magyarországi Tájházak Szövetsége. A közgyűlésen ünnepélyes keretek között díjazták az Év tájházvezetőjét. Idén Duba Ernőné, a garamszentgyörgyi Duba Tájház irányítója érdemelte ki a címet, akit magas színvonalú tájházvezetői, hagyományőrző és közösségteremtő munkája elismeréseként egyöntetűen javasolt a szervezet elnöksége a szakmai elismerésre.

A díjat dr. Bereczki Ibolya elnök, dr. Füzes Endre tiszteletbeli elnök és Hegedűsné Majnár Márta ügyvezető elnök adta át. A díjátadáson és a közgyűlésen részt vett a Duba család és Helena Valentová, Garamszentgyörgy polgármestere is. A díjazottat Danter Izabella, a Galántai Múzeum muzeológusa, a Tájházszövetség elnökségi tagja köszöntötte a felvidéki magyar tájházak nevében.

 

Duba Ernőné születésétől a felvidéki Garamszentgyörgyön él, ahol csaknem négy évtizeden át pedagógusként, majd iskolaigazgatóként dolgozott. Sebestyén Gyula díjas önkéntes néprajzi gyűjtő. Férje szülői házában a családtagok segítségével rendezték be és 1996-ban nyitották meg a tájházukat. A Duba Tájházat jelenleg a Verőce Polgári Társulás működteti.

 A

19. század közepén épült lakóház első átépítése 1919-ben, a második 1955-ben történt. A soros udvaron álló több osztatú, hosszúház első helyiségeiben egy 20. század eleji garamszentgyörgyi középparaszti sorban élő család lakáskultúrát bemutató enteriőrök láthatóak. A tájház gyűjteményének az alapját a család eredeti lakberendezési, ill. a mindennapi élethez szükséges használati tárgyai képezik, kiegészítve a községből és a környező falvakból származó emlékekkel. A tájházban kapott helyet a Tóth Gáspár Emlékszoba, amelyben az 1945-ig működő református népiskola berendezése, tárgyi és írásbeli dokumentációja kerül kiállításra. A portán a kisebb gazdasági épületek mellett található a földművelés, az állattartás és a szőlőművelés eszközeinek kiállítása. Az udvaron áll a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak helyet adó fedett kiállítási tér és egy újonnan épített kemence.

Díjazottunk a tájházban folyó tevékenység lelke. Állandó segítségei a férje, Duba Ernő és a lánya Szalayné Duba Ottília, aki édesanyjával a gyűjtemény szakszerű feldolgozását végzi és a programok megvalósítását irányítja. A tájház a község kulturális élettérének biztos pontja. Erről tanúskodnak a 2013-as évi rendezvények is. A rendszeres programok keretén belül valósult meg a húsvéti kavalkád, a néptánc oktatás óvodásoknak, a gyermeknapi program, kenyérsütés a biciklitúrázóknak, a nyári kézműves tábor, a tökparádé, a karácsonyi kavalkád. A Tájházak napján rendezték meg a Kisbúcsú a Duba Tájházban című programot. 2013. május 30-án Szúdy Nándor, elfelejtett festő, egykori garamszentgyörgyi református lelkész emléktábláját avatták fel a tájházban.

Éves tevékenységük során rendszeres kapcsolatot tartanak fenn testvér tájházukkal, a Felpéci Tájházzal.

Duba Gizella a 2013-as év második felében bekapcsolódott a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum- A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a Magyar Néprajzi Társaság által meghirdetett gyűjtőpályázatba, ennek keretében összegyűjtötte és feldolgozta a szülőfalujában fennmaradt első világháborúval kapcsolatos élettörténeteket.

Szerényen úgy fogalmaz, hogy a tájházban folyó munka - melynek célja másoknak örömet szerezni az elődök örökségének összegyűjtésével, megőrzésével és bemutatásával - a Duba család tökéletes együttműködése nélkül nem valósulhatna meg.

Az „Év tájháza” díj 2013-as jelöltjei

DÍJ

Idén a Bodrogközben lévő Cigánd, a sárközi Decs, a Bódva-völgyében található Edelény és a Sokorói-dombsághoz tartozó Felpéc tájházai versengenek a díjért.

2013. október 10. Kajári Gabriella

A tájházak az oktatás kiemelt helyszínei lehetnek

Konferencia

A tájházak gyszerre nyújtják a lokális kötődés és a közösséghez tartozás, valamint a gyökereink, akár a személyes múltunk megismerésének élményét.

2013. március 03. Magyar Múzeumok Online

Tájházak és emlékházak – frissítve

Közel 200 tájház és több, mint 70 irodalmi emlékház szerepel a NeFMI Kultúráért Felelős Államtitkársága által márciusban közzétett, aktualizált listán.

2012. április 04. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...