©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Egy legendás múzeumigazgató emlékére

Kuzsinszky Bálint születésének 150. évfordulója alkalmából az Aquincumi Múzeum 2014. november 6-án megemlékezést tart.

Mégis ki volt ő?

Kuzsinszky Bálint Szabadkán született 1864. november 6-án lengyel nemzetiségű iparoscsaládban. Tanár, régész, ókortörténész, epigráfus, múzeumigazgató. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az MTA régészeti bizottságának előadója, majd 1933-tól 1937-ig elnöke.

1894-től 1937-ig az Aquincumi Múzeum, 1899-től 1912-ig, majd 1921-től 1934-ig pedig a Fővárosi Múzeum (ma Budapesti Történeti Múzeum) alapító igazgatója volt. 1901-ben véglegesítették a fővárosi egyetemen, az ókori egyetemes történelem nyilvános rendkívüli, 1911-től nyilvános rendes tanára lett. 1914-ben – Hampel József halála után – az összevont régészeti tanszék élére került, s az érem- és régiségtan nyilvános rendes tanáraként oktatott 1930-as nyugdíjba vonulásáig. 1919-től az Országos Magyar Régészeti Társulat elnöke. 1923–1924-ben a bölcsészettudományi kar dékáni feladatait is ellátta.

Érdeklődése első sorban a római kori emlékekhez kötötte, tevékenysége azonban kiterjedt más korszakok emlékeinek megőrzésére is. Behatóan foglalkozott a pannoniai limes- és castrumrendszerrel, a római kori feliratokkal és edényművességgel. Jelentős munkásságot fejtett ki a görög és római kori érmék numizmatikai kutatása terén is.

Bölcsészdoktori diplomáját 1888-ban szerezte “A legújabb aquincumi ásatások” c. disszertációjával. Torma Károly mellett dolgozott az aquincumi ásatásokon, majd 1888-ban megbízást kapott az ásatások vezetésére. A feltáró munka mellett aktívan dolgozott az előkerült emlékek helyszíni bemutatásán, megőrzésén, kiállításán is.

Tevékenysége eredményeként 1894. május 10-én megnyílt az Aquincumi Múzeum, amelynek egészen nyugállományba vonulásáig igazgatója volt. Tudományos munkája középpontjában Aquincum emlékeinek rendszeres feltárása, tudományos közzététele és múzeumba foglalása állt. Ásatási tevékenysége mintegy fél évszázadon keresztül Aquincumhoz kötötte. Nevéhez fűződik az aquincumi polgárváros ma is látható, központi részének feltárása, s a romok valódi jelentőségének (annak, hogy polgárváros és nem katonai tábor) felismerése. A polgárváros emlékeinek bemutatására készítette el romkerti és kiállítási vezetőjét (Aquincum. Ausgrabungen und Funde. Budapest, 1934.). Gondoskodott az előkerült emlékek felszíni megőrzéséről is. Megtette az első lépéseket az építkezések által veszélyeztetett fővárosi régészeti emlékek megmentése érdekében. A vezetése alatt álló múzeum 1926-tól kezdődően, a fővárosi kerületi elöljáróságok bejelentései alapján, már rendszeresen felügyelte a nagyobb földmunkákkal járó építkezéseket. Az e tevékenység következtében megszaporodott leletmentésekről a Budapest Régiségei c. kiadvány rendszeresen közölt értesítéseket. Aquincummal kapcsolatos tudományos munkái mellett, annak tapasztalatain haladva, a hazai provinciális régészet tágabb területein is eredményesen működött.

Saját kötetei mellett publikált az Egyetemes Philologiai Közlönyben, az Archaeologiai Értesítőben, amelynek szerkesztőbizottsági tagja is volt. Több tudományos magyar és külföldi bizottság munkájában vett részt, mint például a Német Régészeti Intézetében (Deutsches Archäologisches Institut), az Osztrák Régészeti Intézetében (Österreichisches Archäologisches Institut) és a belgrádi Régészeti Intézetében (Arheološki institut).

1888-tól Budapest Főváros Tanácsa régészeti, majd múzeum- és könyvtárügyi állandó bizottságának tagja volt. 1905-től haláláig rendes tagja volt a Műemlékek Országos Bizottságának, 1935-től tiszteletbeli tagja a Budapesti Filológiai Társaságnak. 1913-tól ugyancsak haláláig részt vett a római Magyar Történeti Intézet tudományos bizottságának munkájában.

1941-ben a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társaság Kuzsinszky Bálint-emlékérmet alapított, amellyel évente díjazzák a kiemelkedő tudományos eredményeket elérő fiatal régészeket.