Ahol a világ borkultúrái összeérnek

MÚZEUMÉPÍTÉS

A több ezer éves egyetemes borkultúrát bemutató múzeum épül Bordeaux-ban. A 2016-ban nyíló múzeum nem korlátozódik majd a francia borkultúrára: a világ fontos borvidékei jelennek majd meg. Így Tokaj-hegyalja is.

Szathmáry-Király Ágnes 2014-12-04 08:00
Cikk küldése e-mail:

Egy pohárba belepottyanó vízcseppre emlékeztet a futurisztikus kinézetű Cité des civilisations du Vin épülete, amelynek nevét legtalálóbban talán úgy lehetne fordítani, hogy a borkultúrák városa. A hatalmasra tervezett tematikus kiállítóhely egyedülálló a maga nemében: nem kereskedelmi irányultságú – bár étterem és borbár természetesen lesz benne -, hanem múzeum, kulturális központ és közösségi tér egyszerre, amely a világ borvidékein keresztül mutatja be a bor és az emberi civilizáció kapcsolatát.

A várostól északra, a Garonne folyó partján felépülő múzeum 14 négyzetméteren egyfajta körutazásra csábítják majd a látogatókat, amely az összes érzékszervükre és érzelmeikre is hat. A multimédiás eszközökkel felszerelt útvonal végigjárása mintegy három órát vesz majd igénybe. A centrumban nem az egyes országok jelennek majd meg, hanem témakörök szerint történik az anyag felosztása, csoportosítása: a tájak, a termőhelyek, a bor kapcsolata a vallással, az ünnepekkel, a mesterségekkel, valamint a borkereskedelem fejlődése. Így a múzeumban, amely a bordói borvidék jelképévé válhat majd, nem kevesebbre vállalkoznak, mint a legmodernebb technikák segítségével bemutatni sokezer éves történelmet, hagyományokat, ízeket; a látogatók megismerhetik majd a bor mögött rejlő valódi kulturális tartalmakat és mélységeket, amelyek valamilyen módon mindig is áthatották, és áthatják ma is az emberi civilizációt.

 Minden, ami helyet kap majd a múzeumban, arra lesz hivatott, hogy kifejezze: a bor nemcsak egy ital, egy termék, hanem valami olyan kivételes dolog, aminek hosszú történelme van; kapcsolódik hozzá mitológia és szinte valamennyi tudomány. Az attrakciók középpontjában mégis az emberek állnak, akik a borokat készítik, akik eladják, akik megisszák.

„Amikor a világ másik tájáról származó bort kóstolsz, akkor nem csak iszol valamit, ami jó. A boron keresztül kapcsolatba kerülsz azokkal az emberekkel, akik azt készítették, és akik elhozták azt az asztalodra. Ez a nedű kapocs azokhoz az emberekhez is, akik ott ülnek az asztal körül. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezt bemutassuk, érzékeltessük. És ezért beszélünk bor-civilizációkról; mert szerintünk ez az egész nemcsak a borkészítésről szól, hanem a bor megosztásáról is, és a borral való együttélésről, a sok-sok különböző, mégis hasonló életformáról. Továbbá a bor az valami kivételes dolog, mert egyfajta kapocs a Föld és az Istenek között. És a mi társadalmainkban mostanában nincs túl sok dolog, ami összekapcsolna minket innen lentről az Istenekkel.”mesél szenvedélyesen a tervekről Véronique Lemoine, a Cité des civilisations du vin tudományos főmunkatársa a Zemplén Televíziónak adott interjújában.

 Alain Juppé bordeaux-i polgármester, volt francia miniszterelnök ötletének megvalósítását egy 35 tagú tudományos bizottság és további 250 borszakértő segíti. A város vezetése úgy gondolta, hogy azért is talál méltó helyre éppen ezen a szőlőtermő vidéken a múzeum, mert Bordeaux-ban a civilizációnak, az életmódnak, a kultúránknak, szóval az itt élők mindennapjainak valóban meghatározója a bor. A kiállításokat és a kísérő attrakciókat előkészítő kurátorok azt szeretnék elérni, hogy akiknek semmilyen kapcsolata nincs egyébként a borral, és nem is vonzza őket ez a téma különösebben, azok is elgondolkodjanak arról, hogy a bor tényleg valami igazán különleges dolog. Ezért a múzeumi túra alkalmával a látogatók valamennyi fontosabb borvidék jellegzetességeit megismerhetik, úgy, hogy közben azt is átérzik majd, hogy mit is jelent a bor a világ különböző tájain élőknek; sőt, akár végig is kóstolhatják a borokat, így a Magyarországhoz kötődő aszút is. Az, hogy Tokaj-hegyalja teret kap a Bordeaux-i kulturális központban, jelentősen növelheti a Tokaji márkanév ismertségét, és a nemzetközi kapcsolatok szempontjából igen jelentős.

„A tokaji borvidék az egyik nagy bemutatandó témakörünk lesz – meg akarjuk mutatni ezt az igazán különleges, egyedi tájat, amely hozzátartozik a világnak ahhoz a maroknyi szőlőrégiójához – a németországi Mittelrheinhez hasonlóan -, amely rajta van a UNESCO világörökségi listán.” Ezek nagyon-nagyon különleges vidékek, ahol a borkészítés és a szőlőnevelés módja, mindezek nagyon érdekesek és egyediek”  – érvelt a döntés mellett Véronique Lemoine. „A központban számos összefüggésben jelenik majd meg a Tokaji, szólunk majd az ottani borkészítésről, a különleges szőlőfajtákról, és persze beszélünk Magyarországról is. A most még épülő centrumban az egyik fő attrakciónak számító kulturális és történelmi körutazás mellett lesznek időszaki kiállítások, kóstoltatások, szemináriumok, filmvetítések, szóval Magyarországnak többféle eseményen, számos oldala lesz bemutatható a következő években.”

 A 14 ezer négyzetméteren belül 3500 négyzetmétert kap majd az állandó tárlat, és további 750 négyzetmétert biztosítanak az időszaki kiállítások számára, amelyek mellett - ezek kiegészítésképpen - lesznek éttermek, könyvtárak, helyek, ahol lehet vásárolni, és ahol meg is lehet ízlelni a borokat. Az épület 55 méter magas tornyából remek kilátás nyílik a városra és a borvidékre; éppen ezért álmodták meg ennek hetedik szintjére azt a kiállítóhelyet, amely egy panorámaéttermet is magába foglal. A tervek szerint itt kap majd helyet egy egyedi, több mint háromezer borosüvegből készült óriáscsillár, ami önmagában is attrakciónak számít.

A Bordeaux-ban épülő komplexum váratóan 2016-ban készül el, az építkezés összköltsége elérheti a 63 millió eurót. A várakozások szerint 425 ezer látogató keresi majd fel évente, és a tervek évi 40 millió euró bevételt termel majd.

2M - múzeumépület mint mediátor

ARoS Aarhus, Kortárs Művészeti Múzeum, Dánia

A múzeumokat a látogatók teszik élővé, akik a múzeum terében kapcsolatba lépnek az alkotásokkal. A múzeumok egyik legfontosabb - és talán legnehezebb - feladata, hogy megszólítsák a közönséget. Képes lehet-e...

2011. június 06. Bódai Zsuzsanna

A tárgy neve Tilda

Tilda Swinton kiállítja magát New Yorkban

Alig egy héttel azután, hogy egy szabadvers-szerű beszéddel megnyitotta jóbarátja, David Bowie életműkiállítását Londonban, Tilda Swinton mint afféle posztmodern Hófehérke, üvegkoporsóba feküdt a világ...

2013. április 04. Hermann Veronika

Fehér elefánt a legyezőn

FIUME

Hogy kerül a fehér elefánt erre a Fiumében gyártott legyezőre?

2014. augusztus 08. Savaria Múzeum
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...