©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A 100 éves régész


Patay Pál régészt köszöntötték 100. születésnapján hétfőn a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM), ahol a tudós életművét bemutató kiállítás is nyílt.

Szerző: MOKK - MMO | Forrás: | 2014-12-09 19:05:25

Patay Pált kollégái, barátai, ismerősei és családja köszöntötte a születésnapi rendezvényen. Cseri Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte: a szakmának szüksége van olyan emberekre, akiket követni lehet, akik példát adnak, hogy egy életművet hogyan kell felépíteni. Hozzáfűzte: Patay Pál jeleket, nyomokat tett le, amelyek életútjának stációi is egyben.

 

 

Csorba László, az MNM főigazgatója arról szólt, hogy a több mint 200 éves intézmény történetében nem történt még olyan, hogy 100 esztendős munkatársukat köszönthették volna. "Az alkalom a különleges életútnak, életműnek is szól" - hangsúlyozta. Mint mondta, egy ilyen eseményt részben a kivételes emberi teljesítmény hozza létre, részben pedig azok a különös és furcsa véletlenek, amelyek az emberi életet és sorsot körbeszövik.

A 100 esztendős tudós az ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy "a 100 év nem érdem, hanem kegyelem." Visszaemlékezésében elmondta: "amikor  megszülettem, még Ferenc József volt a király, aztán jött az első világháború, az 1919. évi forradalom, a második világháború, építettük a szocializmust, jött az 1956-os forradalom, a gulyáskommunizmus, a rendszerváltás és még további 25 év."

A huszadik század sok ember életében idézett elő változást, mint mondta, az övében is: "voltam jómódú földbirtokos, megtűrt osztályidegen, tartalékos királyi magyar tüzérhadnagy, a szovjet hadsereg hadifoglya, tartottam előadásokat tudományos konferenciákon külföldön, és jártam idehaza ideológiai kongresszusokra."

Kiemelte: "a 100 év arra késztet, hogy elgondolkozzam, hogyan is jutottam ide." Mint mondta, nem készült régésznek, az élet hozta, hogy azzá vált, vagy talán a gének vitték erre a hivatásra. "Amikor 1929-ben szembe kerültem egy földből kiásott bronzkori urnával, az élmény nem hagyott nyugodni, és a kedvező körülmények vittek oda, hogy most itt ülhetek."

A tudóst mások mellett Raczky Pál egyetemi tanár az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Régészettudományi Intézet képviseletében, Benkő Elek, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet igazgatója és Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere is köszöntötte.

A Patay 100 - A magyar régészet élő történelme című, 2015. február 15-ig látogatható kiállítás az őskőkor korai szakaszától az őskor változatos periódusain keresztül a történeti korokig mutatja be az életművet leletek, fotók és dokumentumok segítségével.

Kapcsolódó cikkek:
Újabb öt évig Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
Nevükön szólítottak
250 éves a szentpétervári Ermitázs

Cimkék:
születésnap,Patay

    Muzeumok.hu Rss betöltése...