Új intézményvezető az Emlékpontban

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Januártól Miklós Péter az Emlékpont intézményvezetője.

Magyar Múzeumok Online 2014-12-19 10:07
Cikk küldése e-mail:

Dr. Miklós Péter történész-muzeológus vezeti 2015. január 1-jétől a Emlékpontot. A teológus végzettséggel is rendelkező tudományos szakember vezetői megbízatása a következő év végéig szól a kommunizmus évtizedeit feldolgozó és bemutató intézmény élén. Árva László ‑ vezetői megbízatásának lejártát követően ‑ oktatási tanácsadóként segíti a közgyűjtemény tudományátadási feladatait.

 

 

Miklós Péter 1980-ban született Szegeden. Középiskolai tanulmányait a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban végezte, majd a Szegedi Hittudományi Főiskolán tanult teológiát, ahol 2002-ben vehette át hittanári diplomáját. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2004 nyarán szerzett történelem szakos bölcsész és középiskolai tanári oklevelet. 2012 óta a történettudományok doktora. Az elmúlt évtizedben a Móra Ferenc Múzeum tudományos munkatársaként, a SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. vezetőjeként dolgozott; jelenleg a szegedi egyetemen oktat, valamint a Kodolányi János Főiskola címzetes docense. A püspöki székhelyen működő egyháztörténeti kutatócsoport tagja. Kutatási területe a magyar katolicizmus 19–20. századi története, a koalíciós évek párttörténete és politikai élete, valamint Szeged és a dél-alföldi települések hely-, művelődés- és társadalomtörténete. Több mint féltucatnyi könyv, másfél száz publikáció szerzője és tudományos konferenciák rendszeres előadója. Történészi hivatása egyben hobbija is, sokat olvas, és fontosnak tartja, hogy a múltat és a keresztény-nemzeti értékrend alapjait ismeretterjesztő előadások, cikkek segítségével tárja a nyilvánosság elé. Nős, felesége tanár, két gyermek édesapja.

 

 

 

Miklós Péter az Emlékpont megnyitása óta rendszeresen tartott előadásokat és vett részt tudományos konferenciákon a közgyűjteményben. Legfontosabb céljának a hódmezővásárhelyi intézmény országos tudományos diskurzusba történő beemelését nevezte meg. Vezetésével az Emlékpont önálló kutatási témák szerint dolgozza fel a jövőben a 20. század második felének helyi történetét, valamint konferenciákat szerveznek, melyek eredményeit rendszeres és alkalmi kiadványokban kívánja megjelentetni.

Légi háborúk Magyaroroszágon

A BOMBÁK FÖLDJE

A második világháború alatt Magyarországon lezuhant angolszász, német és magyar repülőgépek roncsaiból, valamint az 1944-1945. évi légi háború történetéről nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi...

2014. október 10. Magyar Múzeumok Online

Nézelődünk vagy szembenézünk?

Körkérdés a múzeumok emlékezetpolitikai gyakorlatáról

Társadalmi emlékezet, emlékhely, emlékezettörténet, emlékezetpolitikai konszenzus. Fogalmak, amelyek hol felbukkannak a hazai múzeumi gyakorlatban, hol szóba sem kerülnek. Feladatuk-e a múzeumoknak,...

2011. június 06. Berényi Marianna

Ötvenhat emlékezete az Emlékpontban

EMLÉKEZET

Hétfőn kezdődik az Emlékpont őszi rendezvénysorozata, a Nemzeti Emlékezet Hete.

2013. október 10. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...