©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Több ezer éves bronzkincsek bukkantak elő

Jutalomban részesült az a három megtaláló, aki tavaly ősszel egy 73 darabból álló bronzkincsleletet adott át a Göcseji Múzeumnak.

2014. szeptember 29-én Zala megyei lakosok egy fél évszázada ismert régészeti lelőhely közelében talált, több mint 3 ezer éves kincsleletről tájékoztatták a megyei hatókörű zalaegerszegi Göcseji Múzeumot. A múzeumba került ép- és töredékes leletek az Urnamezős kultúra (Kr. e. 14/13. – 9/8. század) emlékanyagát reprezentálják. A régészeti hagyaték a Kr. e. 2800 táján kezdődött és a Kr. e 900/800-ig tartott bronzkor záró szakaszához tartozik.

Sarlók a Bronzkincsek című tárlaton Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeumban 2015. január 31-én. 
Az megnyitón oklevelet és pénzjutalmat adtak át annak a három embernek, 
akik a 73 darabból álló bronzkincsleletet tavaly ősszel átadták a múzeumnak. 
A több mint háromezer éves, ékszereket, fegyvereket, használati tárgyakat tartalmazó leletegyüttest 
a tótszerdahelyi Virág István, a felsőrajki Szakál János és fia, Szakál Tamás - az ő nevében édesanyja vette át 
az elismerést - egy közelebbről meg nem nevezett zalai területen találta. 
MTI Fotó: Varga György

Az előkerült leletegyütteshez hasonlóakat a régészeti szakirodalom ún. depóleletnek nevezi. Hasonló korú együttes a Göcseji Múzeumba legutóbb 1967-ben került Pötréte határából, a tőzegbánya kitermelése során, míg hiteles feltárásból Zala megyében az elmúlt évtizedben a hatalmas kiterjedésű várvölgyi földvár területén került elő több mint egy tucat különböző összetételű depo. Bár a Kárpát-medencében európai viszonylatban is kiemelkedő mennyiségű bronzkinccsel számolhatunk, az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig a korabeli magaslati- és síkvidéki településekről ismert hasonló leletegyüttesek értelmezéséről mintegy 200 éve élénk szakmai vita folyik. A kutatók egy része a leletek földbe kerülését profán okokkal magyarázza, melyek raktározási/tezaurálási céllal kerültek volna elrejtésre, míg mások szerint inkább a szomszédos közösség közti konfliktusok, harcok késztethették egykori tulajdonosaikat azok gyors elrejtésére. Az elmúlt évtizedek hazai- és nemzetközi kutatásai azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a kincsek elásásának akár szakrális oka is lehetett. Az egyes leletegyüttesek összetételében felismerhető szabályosságok, vagy a területileg eltérő deponálási szokások ugyanis akár arra is utalhatnak, hogy azok rituális keretek közt egy egyén/család/közösség az isteneknek vagy a természetfeletti hatalmaknak szánt felajánlása, illetve fogadalmi ajándéka (pl. jó termésért, engesztelés betegség miatt, új szálláshely elfoglalása, annak újabb megerősítése, elhunytért, férfivá avatás alkalmával, stb.) is lehettek.

A Göcseji Múzeumba került több ezer éves leletek egy késő bronzkori előkelő tárgyi emlékeit reprezentálják. A leletegyüttes közel egy tucat sarlólelete a földművelésre, a gazdaság és ezzel a hatalom egyik elemére utal, csakúgy, mint a számos fegyverlelet (masszív rövidkard, harci balta, lándzsák és tőrök, valamint mellpáncél kúpos bronzkorongja).

A tárgyak közt nem hiányoznak az ékszerek, legalább három emberöltőnyi időszak ékszerdivatjának változása követhető nyomon a változatos formájú dísztűk, azaz a fibulák segítségével. A legkorábbi horizontot jelentő Vösendorf típusú drótfibula hozzávetőleg a Kr. e. 1300/1270 közé datálható, míg a legfiatalabb ún. paszományos fibula a Kr. e. 1230/1200-ra keltezhető. Az együttesben található több töredékes Röschitz-Sanislau típusú ún. pajzsos hátú fibula időben hozzávetőleg az előbbi két típus közé helyezhető.

Különösen nagy számban találni a leletegyüttesben különböző díszítésű és technikájú nyak- és karperecet, utóbbi közül néhánynak magas óntartalma csillogó hatást kölcsönöz. Ezzel kapcsolatban különösen figyelemre méltó darab egy megtévesztően ezüstös jellegű összehajtogatott szalag, aminek színe magas óntartalmával magyarázható. Az ilyen adalékanyagokkal ’acélosították’, vagyis keményítették a korabeli – istenként tisztelt – ötvös-kovácsok a réz és ón ötvözetet, azaz a bronzot. A lelet így egy nagyon fontos ötvöstechnikai-technológiai emlék. A magas óntartalmú, csillogó tárgyak egyúttal a szemfényvesztést is szolgálták, hiszen azok egykor különösen értékes ezüsttárgy benyomását keltették, ami több karperec esetében is megfigyelhető.

Ugyanígy érdekes összefüggésre utal a depo egy másik lelete. A vonalkötegekkel díszített tömör bronzkarika, vagy ún. értékmérő karika/karikapénz az urnamezős kori gazdaságban a csere és a kereskedelem fontos szereplője volt. A bronzkor kezdetétől a különböző területek társadalmának elitjei között kialakuló és általuk működtetett vízi- és szárazföldi kereskedelmi útvonalak – pl. Mykenetől a Brit-szigetekig, illetve Erdélyen át Skandináviáig – legfontosabb árui a nyersanyagok, azaz a fémek (arany, ezüst, réz, ón, bronz) és a só, valamint presztízs cikkek (az északi borostyánkő, a déli bor, üveg, textilek, díszruhák és fegyverek) voltak. Ezeknek súlya régiónként eltérő alapegységre vezethető vissza, aminek kutatásához a jövőben fontos adalékot szolgáltathat ez a látszólag kevésbé érdekesnek tűnő tárgy.

A zalaegerszegi múzeumba került kincslelet összsúlya megközelíti a 4 kilogrammot, mely a leletek mennyisége és minősége, valamint összetétele alapján egyaránt különleges érdeklődésre tarthat számot. A több mint 70 bronztárgyról már előzetesen megállapítható, hogy köztük számos összeillő töredéket találni, különösen a különböző fibularészletek esetében találni olyanokat, melyek egykor egyetlen darabot alkottak. A leletek restaurálását követően tudományos feldolgozásukra a Zalai Múzeum évkönyvében fog sor kerülni.