Hatan még versenyben

ÉV KIÁLLÍTÁSA

A múzeumi szakemberekből, szakújságírókból, építészekből álló zsűri hat tárlatot emelt ki a pályázati kiírásra beérkezett 13 pályázatból, a kiállítási dokumentáció és a még álló tárlatok megtekintése után.

Veres Gábor 2015-05-05 10:18
Cikk küldése e-mail:

A miskolci Herman Ottó Múzeum „Elit alakulat” címet viselő kiállítása látványos térképekkel, makettekkel, grafikai munkával és egységes arculattal mutatja be a Karos település határában előkerült honfoglalás kori temetők különleges leleteit, felkínálva a látogatónak a tárlatban való közreműködést is.

A kecskeméti Katona József Múzeum „Hazatérnek…1914-2014” című kiállítása az I. világháború sok ezer magyar hősi halottjának állít emléket. A háború kitörésének századi évfordulója alkalmából az ország számos pontján rendezett tárlatok közül ez a kiállítás különleges belső építészeti megoldásaival, térhasználatával, jól strukturált témaköreivel és a magángyűjtőktől kölcsönzött, eddig kevésbé ismert tárgyak bemutatásával emelkedik ki.

A Magyar Természettudományi Múzeum „Múmiavilág” kiállítása minden korosztály számára közérthetően és befogadhatóan közelíti meg a halál kérdéskörét. Az öt kontinensről látható múmiák elemzésével, a 21. századi technika segítségével felhívja a figyelmet a természettudományos műveltség fontosságára is.

„A fáraók Egyiptomába” kalauzolta a látogatót a szegedi Móra Ferenc Múzeum tárlata. A témával „belakták a várost”, hiszen három egység három különböző helyszínen volt látható. Egy különleges kultúrával szokatlan módon való találkozásra invitálták az érdeklődőket a múzeum munkatársai. Az üzenet befogadókra talált, hiszen több mint száztízezer ember kereste fel a helyszíneket és a kapcsolódó programokat.

A Néprajzi Múzeum a „Kő kövön. Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájáról” tárlatát soha be nem mutatott gyűjteményi tárgyaira és fotóira alapozta. Nem a teljességre törekvő történeti feldolgozást, hanem „lokális esettanulmányokat” láthatunk. De a kép erről az elmúlt világról a töredékekből is összeállhat a látogatók gondolataiban. Figyelemre méltó a két saját fejlesztésű digitális installáció is.

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum „A bárányok nem hallgatnak. A juhtartás és a pásztorélet európai öröksége” kiállítása széleskörű nemzetközi kutatási programra támaszkodva valósult meg. Az archaikus téma 21. századi bemutatása számos multimédiás megoldással, a téma máig ható, aktuális kérdéseinek a fókuszba állításával teszi érdekessé és befogadhatóvá a gazdag szellemi és tárgyi kulturális örökséget.

Az „Év kiállítása 2014” pályázat győztesét, mely a fenti tárlatok közül fog kikerülni, 2015. május 16-án hirdetik ki. Ekkor, a Múzeumok Majálisán adják át a díjat is a rendező intézménynek a Magyar Nemzeti Múzeumban (akárcsak „Az év múzeuma 2014” pályázat díjazottjainak).

 

Megjelent az Élet és Tudomány LXX évf. 17. számának 515. oldalán.

Az első rosta: melyik kiállítás volt a legjobb?

Az Év kiállítása 2011

Már tudjuk, melyik az az öt múzeum, amelyik esélyes a kitüntetésre.

2012. május 05. Magyar Múzeumok Online

Egy várva várt pályázati felhívás: év kiállítása

FELHÍVÁS

A Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület idén is meghirdeti az Az év kiállítása 2014 pályázatot!

2014. október 10. Pulszky Társaság – MME

Erős mezőny az év versenyén

Az év Múzeuma 2011

A Pulszky Társaság idén is pályázatot hirdetett „Az év Múzeuma” kitüntető cím elnyerésére. A legutóbbi felhívásra 16 intézmény jelentkezett, ez több mint kétszerese az elmúlt évi számnak....

2012. április 04. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...