©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

„Úgy éreztem, szükség van egy még izgalmasabb foglalatosságra”

Beszélgetés Török Róberttel, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum megbízott igazgatóhelyettesével, akit idén Pulszky Károly-díjjal tüntettek ki.

- Engedd meg, hogy mint kollégád és jó barátod először is gratuláljak a Pulszky Károly-díjhoz! Mikor tudtad meg, hogy te kapod idén a díjat?

- Köszönöm szépen! Közvetlenül díjátadás előtt tudtam meg. Különösen örültem annak, hogy idén egy másik kolléga is megkapta érdemeiért a rangos kitüntetést.

- Ki terjesztett fel az elismerésre?

- Közvetlen főnököm Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója terjesztett fel, szorgalmas, kitartó sokoldalú szervezőmunkámért, amit ezúton is köszönök neki, és hálás vagyok az intézményemnek, kenyéradó gazdámnak, mestereimnek, kollégáimnak is, hogy lehetőséget adtak a szakma elsajátítására és gyakorlására. Bár meg kell jegyeznem, hogy még nagyon sok tapasztalat és tanulnivaló áll előttem is. Ezt a szakmát nagyon sok tapasztalat alapján és rengeteg gyakorlat elsajátításával lehet kiválóan végezni.

- Történészként mi vezetett a muzeológiához és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumhoz?

- Az egyetem első éve után választottam a történelem szak mellé az új- és legújabbkori történeti muzeológia szakot, amelyet nagyon kedveltem, s mind a mai napig örülök, hogy az, amit csinálok, ha lehet így fogalmazni, a hobbim is. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy azzal foglalkozhatom, amit szeretek, és amihez talán értek is. A történelem szak mellé úgy éreztem, szükség van egy gyakorlatiasabb, még izgalmasabb foglalatosságra, na, ez volt a muzeológia, ahol a tudományos kutatás, a gyűjteményi munka mellett a kreativitás, az emberi kapcsolatok és sok más egyéb is hasznosul. Közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, és az egyetem végén a történelem szakdolgozatomat a legnagyobb fiókhálózatos kávékereskedelmi cégről (Meinl Gyula Kávébehozatali Rt.) írtam. Így kerültem kapcsolatba a múzeummal a 2000-es évek közepén. Akkor költözött először a várból a múzeum, így kutatásaimat hellyel-közzel tudtam csak elvégezni, de már akkor lenyűgözött az intézmény sokszínű, látványos gyűjteménye. Mindeközben a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgoztam gyakornokként a Történeti Fényképtárban, és akkor még fotómuzeológusnak készültem. Ott is szerettem lenni. Kiváló kollégák tanítottak a mesterségre, és azt is elmondhatom, hogy volt szerencsém a szakma nagyjaitól tanulni, velük együtt dolgozni.

Riporter és riportalany a Múzeumok Majálisán

- Mi a kutatási és szakterületed?

- Alapvetően 19–20. század történetével foglalkozó történész-muzeológus vagyok. Szakterületem elsősorban a kereskedelem és ipartörténet, de a történelem egyéb segédtudományaival, így főként a genealógiával vagy fotótörténettel is foglalkozom.
A kereskedelem történetének feltárása nagyon hálás, látványos, ugyanakkor a források feltárása miatt rendkívül nehéz feladat. Ennek ellenére e tekintetben számos részével foglalkoztam a kereskedelemnek: cég- és családtörténettel, játék, hangszer, gyarmatáru, reklám, kirakattörténet, áruismeret, szocialista kori kereskedelem stb. témáival foglalkoztam kiállításrendezői és egyéb tudományos-ismeretterjesztői szinteken is.

- Beszélnél jövőbeli terveidről?

- Számos tervem és kiállítási ötletem van, érdekesebbnél érdekesebb témák sorakoznak előttünk. Tudományos szinten is sok a feltáratlan terület a kereskedelem, reklám és ipartörténet területén. Ezeket a hiányokat igyekszem pótolni. Különleges igényem és vágyaim egyébként nincsenek. Hivatásként teszem a dolgomat. Most leginkább a doktori dolgozatom megírásával foglalkozom. Emellett azonban mindig talál magának az ember új- és új témákat, amelyeket vagy kötelező feladatként, vagy kedvtelésből csinál. Ezek eredményét, hasznát pedig a nagyérdemű közönség vagy a látogatók fogják megítélni.

- Neked mit jelent ez a díj, miben ösztönöz a pályádon?

- Nagyon sokat jelent, szakmai elismerést, a kollégák elismerését és támogatását. Ez a díj nem csak az én érdemem, a családomé, a mestereimé is és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumé is. A legnagyobb elismerést azonban mi, muzeológusok a látogatóktól és olvasóinktól, kutatóinktól kapjuk, hiszen ők élvezik és „használják” munkánk eredményét. A díj azonban kötelességgel is jár, ezt viselni is kell, és valóban arra sarkall, hogy ugyanígy, de inkább még jobban csináljam a dolgomat. Arra is ösztönöz, hogy kitartsak a szakma és a pálya mellett, hiszen jelenleg olykor-olykor igen nehéz helyzetbe kerül a szakmánk és a szakmaiságunk.

A Pulszky-Ferenc-díj a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület által adományozott szakmai elismerés a 40 évet be nem töltött muzeológusoknak, restaurátoroknak vagy közművelődési szakembereknek. A Pulszky Társaság múzeumi munkatársak vagy közösségek által javasolt szakembereknek, egy öttagú kuratórium döntése alapján határoz a díjak odaítéléséről. A díjak átadására az éves közgyűlésükön kerül sor.