Újítás a régiben
A Bode Museum építész szemmel
A Bode Museum alapítást III. Frigyes német császár kezdeményezte, művészeti koncepcióját Wilhelm von Bode, a kor jelentős művészettörténésze alapozta meg, aki a Museumsinsel koncepciójának kialakítója is volt. Nézzük a mai múzeumot - építészszemmel.
| Varga Piroska |
2011-07-10 18:00 |
A mai Bode Musemot 1904-ben Kaiser-Friedrich-Museum (Frigyes Császár Múzeum) néven nyílt meg Berlinben, majd 1999-ben Világörökségi listára került, a berlini Museumsinsel (Múzeumsziget) részeként. Az alapítást III. Frigyes német császár kezdeményezte, művészeti koncepcióját mai névadója Wilhelm von Bode (1845-1929), a kor jelentős művészettörténésze alapozta meg, aki a Museumsinsel koncepciójának kialakítója is volt. A múzeumot 1904. október 18-án, az akkorra már elhunyt III. Frigyes születésnapján nyitották meg.
A szimmetria látszata és a történelem vihara
Az épület terveit Ernst von Ihne udvari építész dolgozta ki, aki 1897 és 1904 között az építkezést is vezette. A neobarokk, ún. Vilmos-barokk stílusú épület a Museumsinsel északnyugati csúcsán helyezkedik el. Bár a telek szabálytalan, a kor szellemének megfelelően az építésznek sikerült elérnie, hogy az épület tökéletes szimmetriát sugározzon. Központi része félkör alapú, kupolával fedett bejárati csarnok, amelyhez híd vezet a Spree két ágán keresztül, a további épületszárnyakat víz veszi körül. Az ablakokkal tagolt talapzat és a ráépülő, korinthoszi fél oszlopokkal és rizalitokkal díszített két emelet olyan hatást kelt, mintha a folyóból nőne ki. Az épület alaprajza első látásra bonyolult, mivel a két épületszárnyat összekötő részeket öt belső udvar tagolja. Az épület külső részét Lengyelországból szállított homokkő borítja. Az attikát a művészetek és a művészetükről híres városok allegóriái, August Vogel és Wilhelm Widemann szobrászok alkotása díszítik.
A múzeum szobor- és festménygyűjteményét, a korábbi brandenburgi választófejedelem műkincsgyűjteményére alapozták. Bode a kor szokásainak megfelelően sűrűn helyezte el a szobrokat, festményeket és az iparművészeti tárgyakat. Koncepciója szerint az egymást követő termek különböző korszakokat mutattak be. Az úgynevezett „stílushelyiségek” múzeumpedagógiai koncepciója fedezhető fel benne. A kiállítótermekben páratlan szobrok, festmények, bútorok és textilek egyedi gyűjteményét mutatta be. Ezt egészítették ki olyan Olaszországból hozatott belsőépítészeti elemek, mint a márványpadlók, ajtók, a kazettás mennyezet, a kandallók és az oltárok. Mindezek tökéletesen harmonizáltak egymással, és egy-egy korszakba, illetve stílsuba varázsolták a látogatót (ugyanez a koncepciót követte Ludwig Hoffmann is a berlini Märkisches Museum kialakításakor).
A mai Bode Múzeum súlyosan megsérült a második világháború során, de a helyreállítása nem vált lehetetlenné – bár a negyvenes években csak civil összefogás mentette meg a lebontástól. 1945 után a Museum am Kupfergraben nevet kapta, majd 1956-ban nevezték át, ekkor kapta alapítója (és első igazgatója) nevét. Ideiglenesen itt helyezték el a Museumsinsel többi, nagyobb kárt szenvedett épületeinek gyűjteményrészeit: az Egyiptomi Múzeum papirusz gyűjteményét, és a szinte teljesen elpusztult Neues Museum gyűjteményeit. A múzeum működése fokozatosan állt helyre, az első gyűjtemények az ötvenes és a hatvanas években nyíltak meg, a belső terek renoválását 1987-re, Berlin 750 éves jubileumára fejezték be.
Az akkori helyreállítások mai szemmel nézve sok problémát vetettek fel, így felmerült a szakszerű felújítás igénye is. Erre a komplex renoválásra a német újraegyesítés után nyílt lehetőség, a múzeum szerepének és a kiállítási koncepciójának teljes átgondolásával együtt. A terv illeszkedett a tejes Museumsinsel felújítási koncepciójába.
Új koncepciók, új tervek
A felújítási munkálatokat – amely végül 152 milliós eurós projektté nőtte ki magát – Heinz Tesar és Christoph Fischer osztrák építészek vezették. 1998-2005 között zajlott a tervezés és a rekonstrukció. A fő kihívást a védett épület megmaradt értékeinek megőrzése jelentette, mely óvatos, az épület lényegét nem sértő, de a jelenkor elvárásaihoz igazodó betoldásokkal készült.
Alapkoncepció volt a térrendszer eredeti jelentőségének visszaállítása. Az épület teljes felújítása után a főtengely mentén felsorakozó nagyszabású terekből az első, ahova érkezik a látogató, egy kétszintes nagy kupolacsarnok, széles ívű lépcsőfeljáratokkal, központjában Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem lovas szobrával (Andreas Schlüter szobrának galvanoplasztikus másolata áll jelenleg itt). A rekonstukció során a tér visszanyerte jelentőségét, és bár mai szemmel szokatlan az üressége, a teljes térrendszer monumentalitása mindenképpen megállásra késztető és lenyűgöző. A térsor következő eleme, a Kamecke-csarnok, amely az elpusztult Kamecke-villa tetejét díszítő szobroknak ad helyet. Ezt követi a bazilika tér, amely az olasz reneszánsz stílusában épült, az oldalkápolnákban vallási témákat feldolgozó, terrakottákból készült szobrok állnak (Luca della Robbia művei, a firenzei feltámadási oltárról). A bazilika tere is tökéletes eredeti állapotában látható, viszont az eredeti bútorok és a képek a természetes fény és klíma hiánya miatt, állagvédelmi okokból nem kerülhettek vissza. Tágas, napfényes múzeumi tér jött létre, amely továbbra is beleillik a Bode egy évszázaddal ezelőtt megtervezett múzeum-koncepciójába.
Az épület fő tengelyét zárja a kis kupolacsarnok, egy rokokó lépcsőházzal és Nagy Frigyes és öt tábornokának szobrával. A pompás építészeti terek ezen sora a maga korában alkalmas volt udvari rendezvények és a nagypolgári mecénások összejöveteleinek céljára is. Ma szokatlan egy ilyen térsoron átmenni, talán lassúnak és üresnek érezzük, kevés inger él minket. Amikor viszont sikerül a múzeumra áthangolódni, elfog bennünket a nosztalgiával vegyített új térélmény.
Az egykor és a most harmóniája
A múzeum megfelel a mai kor elvárásainak, és ez a kiállítás megvalósítására is igaz. Ott jártamkor több gyerekcsoportot vezettek múzeumpedagógusok, akik mosolyogva alkottak a hideg kőre leterített hatalmas papírlapokon. A bővítés és a látogatóbarát program része a gyereknek szánt galéria is. A mai igényekhez igazodik a tájékoztatás megoldása is: nem feltűnően, a padoknál elhelyezett guide-ok találhatóak minden teremben. Azervezett látogatásokkal, lehetőségekkel és foglalkozásokkal próbálják megismertetni az épületet, és belakni a tereket.
A modernizálás érzékeny, szinte észrevehetetlen pontjai – ami az építészek számára mindenképp példaértékű – az akadálymentesítési megoldások. Legjobb példa talán, amikor a járda egy része rámpaként megemelkedi, a lépcsőfokok eltűnnek, így vezeti be közvetlenül a látogatót az épület bejáratához. Az épület másik szükséges bővítése, az uniós szabványoknak megfelelő új füstmentes és akadálymentes lépcsőház, amelyet az egyik belső udvarban rejtenek el a tervezők. A látogató csak akkor találkozik szembe ezzel a kortárs alkotással, ha belép annak terébe. Az elegánsan megformált tömb belső terei, a mai minimál építészeti eszközökkel és anyaghasználattal – beton és acél – vállalja kortárs létét, de egy percig sem vetekszik a régi épület impozáns hangulatával.
A felújítással letisztult, és eredeti hangulatukat visszanyerő kiállítótermek részleteikben is nagyon finomak. A szükségszerűen bekerült új elemek – mint például útvonaljelzők, vészkijárat jelzők, szellőzőcsonkok, világítástechnikai rendszerek – ebben a letisztultságban, részleteikben kidolgozva jelennek meg.
Építészeti szempontból ez a fejlesztési gondolat akkor válik teljes mértékben konzekvenssé és őszintévé, amikor az új igényeket kiszolgáló funkciók – mint például a kávézó, a múzeumi bolt, a ruhatár és a pénztár – elhelyezésekor és méretezéskor eltekintettek a tervezők a gazdasági szempontból fontos látogatóátvezető igénytől/kényszertől és a hatalmas méretektől. Nem erőszakolták meg a régi épület alaprajzi rendszerét, és nem is helyeztek bele ideiglenes építményt, hanem az épület már meglévő térszerkezetében kerestek helyet ezen funkciók számára. Így a kávézót és a múzeumboltot, egymástól függetlenül, a második emeleten helyezték el, akárcsak a múzeumpedagógiai galériát is. Ritka példa, hogy a gazdasági érdekek fölé emelkedett a tervezői koncepció.
A szemmel látható és a használatkor funkcionálisan érzékelhető változások mellett szerkezeti és állagvédelmi felújításokat is végeztek. A mai kor követelményeinek megfelelő tűzvédelmi- és riasztórendszert építettek ki, a restaurátorműhelyeket új eszközökkel szerelték fel, megszüntették a vizesedés miatti penészesedést és kicserélték az acélgerenda szerkezet korrodálódott részeit.
A teljesség
A tervezők feladata nemcsak az épület felújítása és akadálymentesítéssel járó átalakítása volt, hanem a múzeum beleillesztése a Museumsinsel átfogó, új koncepciójába. A tervek szerint a Museumsinsel öt múzeumán egy Archeológiai Promenade fogja terepszinten összekötni, melynek egyik végpontja a Bode-Museum. Ez az új tengely erősen átírja a múzeum főtengelyre felfűzött térrendszerét, továbbá a hídról való megközelítést is másodlagossá, de mindenkép egyenrangúvá teszi. Az átalakítás egyik legfontosabb eleméve a belső térrendszer kiegészítése a tervezett bejárat felé. A leendő átkötés helye a kis kupolacsarnok lépcsőháza alatti tér. A terek jelenlegi központi eleme a szarkofágtér, ahol már most is szarkofágokat állítottak ki. A jövőben elkészülő összekötés miatt, jelenleg zsákutcaként működő térbővítés nehezen felfedezhető, és kiállítási rejtett és misztikus. Kovács Péter szavait idézve, túlvilági, transzcendens hangulatot idéz a tér. Az anyaghasználat és a színválasztás is – fehér és szürke, erős sárgás fényekkel – a földfeletti és földalatti világ átmenetét jeleníti meg. A tér jelenlegi kihaltsága és szakrális hangulata miatt nehezen elképzelhető, hogy a későbbi átkötés megváltoztatja a szerepét, átjáróvá alakul, megtelik emberekkel, ezáltal a térrendszer szerves részévé válik. A újraértelmezett tér hatása már most lenyűgöző, szürreális és egyértelműen kortárs építészeti térben járunk.
Amíg a többi térben Tesar és munkatársai óvatosan, szinte láthatatlanul, gyakran csak belsőépítészeti elemekkel – szobor posztamensekkel, új térvilágítással – építkezik, a kiskupola alatti lépcső használja a régi szerkezeteket, mégis teljesen átértelmezett, új építészeti terekhez vezet, jelezve az új megnyitásokból származó közlekedési irányokat és jelentőségüket. A tervezés tudatos eszköze volt az új és a régi elemek kölcsönös kapcsolata, alá-fölé rendelése, ami kifejezi az egymásra épülő korok és rétegek kapcsolatát és folytonosságát. Az építészeti kompozíció érzékenysége és elve a Scarpa munkáiban látott egyensúlyt idézi, az illeszkedés és újítás összefüggésében.
Múzeum és kiállítás
A múzeum tárgyainak egy része a háborúban megsemmisült, de a jelenlegi gyűjtemény így is óriási értéket képvisel. A műtárgyak gondos rendezése egy évig tartott, a múzeum építészetei felújításával összefüggésben. A Museumsinsel projekt keretében minden múzeum funkcióját újragondolják. A Bode Museum 66 kiállítótermében ma a szoborgyűjtemény,[1] a bizánci gyűjtemény[2] és az „érmekabinet” (numizmatikai gyűjtemény)[3] látható. A szoborgyűjtemény kiállításban a szobrok nem vitrinekben láthatóak, térbeliségük intenzív élményt ad a látogatónak. A hagyományos múzeumi termekben intim mégis eleven formában láthatóak a műtárgyak. Az archív fotókkal összevetve feltűnő, hogy sokkal szellősebb, mégis térben gazdagabb az „új” múzeum.
A Bode Museum 2006 októberében nyílt meg újra, megnyitása óta számos pozitív kritikát kapott. „A Bode-Museum csodája a reneszánsz és a barokk hatásos formanyelvét megjelenítő grandiózus építészet, a termek nagyszerű egymásutánjával, az eredeti beépítésekkel, a változó szín- és anyagbenyomásokkal, az újra kiállított, gazdagon díszített falakkal, padlókkal, lépcsőkkel és portálokkal – az épület mindezzel olyan pompásan és elegánsan mutatkozik, mint 1904-ben” – fogalmazott Klaus-Dieter Lehmann, a porosz Kulturális Örökség Alapítvány elnöke 2005-ös megnyitóbeszédében.
A részletes építészettörténeti leírásra azért volt szükség, mert az építészeti, a kiállítási és a gyűjteményi koncepció egyaránt a régi rendszerre alapoz, annak felújítása, mai elemekkel való kiegészítésére. Ennek a munkának köszönhetően a múzeum lenyűgöző teljes felújításon ment át a legapróbb részletekig, az épület alaprendszerébe illeszkedve. Ez a döntés az épület történetét megismerve teljesen adekvát volt, még akkor is, ha néhol a látogató ma már idegennek és ridegnek érezheti. Az épület visszanyerte impozáns hangulatát, ennek ellenére nem fojtogató, bár a monumentalitása helyenként letaglózó. Az eredeti Bode kiállítás rendszert követi a kiállítás installáció is, kronologikus rend és mai muzeológiára nem jellemző kevés eszközzel.
A Bode Museum építészeti bemutatása – szövegajánló:
Verebics Petra: A Múzeumsziget éke: a Bode-Museum. Építészfórum 2009. június 3.
A Bode Museum épületéről, belső tereiről Varga Piroska képgalériája itt nézhetó meg!
