©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Mesélő ásványok krónikása

Papp Gábor, az Ásvány- és Kőzettár igazgatója huszonöt éve foglalkozik a Kárpát-övezet ásványainak tudománytörténetével. A kutatás mellett fontosnak tartja a kiállítások létrehozását és a tudományos ismeretterjesztést is.

Hogyan vezetett az útja az Ásványtárba, mikor kezdett a természettudományok iránt érdeklődni?

Gimnazista koromban sokat látogattam a Nemzeti Múzeum történeti kiállítását, és amikor „végeztem vele”, megnéztem, mi van a másik oldalon. Nos, a Természettudományi Múzeum ásványtani kiállítása volt ott, és annyira megtetszett, hogy elcsábított a történelemtől. Elkezdtem ásványokat gyűjteni, aztán a földrajztanárom javaslatára eljártam a Magyarhoni Földtani Társulat Ifjú Geológus Szakkörébe, és ott a kirándulások alkalmával fiatal egyetemi oktatóktól megismerhettem a szakma alapjait. A múzeum és a szakkör hatására jelentkeztem földtudomány szakra. Az ELTE Ásványtani Tanszékén írtam a szakdolgozatomat, utána ott doktoráltam. Másodéves egyetemista koromtól a tanszéki ásványgyűjteményben is dolgoztam, így már voltak bizonyos múzeumi tapasztalataim, amikor félállásban az Ásvány- és Kőzettárba kerültem, Harangi Szabolccsal egyszerre. Később útjaink elváltak, ő visszament az egyetemre, én pedig átjöttem teljes állásba a múzeumba. Ő most az ELTE Kőzettan-geokémiai Tanszékének a vezetője, én pedig az MTM Ásvány- és Kőzettáráé.

Mivel foglalkozik? Meséljen kutatási területéről!

Az egyetemen a szerpentinásványok vizsgálatával foglalkoztam, mind klasszikus, mind úgynevezett nagyműszeres módszerekkel (röntgendiffrakció, elektronmikroszkópia). A múzeumban a kutatási infrastruktúra igen szerény, a méréseket ezért általában pályázatokon keresztül vagy „baráti alapon” végezzük más intézményekben. A szerpentinásványok átfogó összehasonlító vizsgálatát a körülmények miatt nem tudtam folytatni, de kisebb volumenű ásványtani kutatásokat azóta is végzek. Emellett a tág értelemben vett ásványtan tudomány- és kultúrtörténetének hazai vonatkozásaival foglalkozom. A Kárpát-övezetben régebben leírt ásványfajok történetének kutatására, illetve közülük egyesek újravizsgálatára az indíttatást talán az adta, hogy már az egyetemen vizsgáltam több hazai típuslelőhelyű, pontosabb meghatározásra szoruló szerpentinfajt, illetve a régi gyűjteményekben folytatott munka során több ilyesféle bizonytalan státuszú ásvány példányaival találkoztam. Ez igazán muzeológusnak való kutatás, hiszen a több mint 100 éve leírt ásványok lelőhelyei az egykori bányákkal együtt mára eltűntek a szemünk elől, és csak a gyűjteményi példányok segítségével tudjuk a nyitott kérdéseket megválaszolni.

Miért tartja fontosnak ezt a tevékenységet?

Talán kijelenthető, hogy ez nemzetközileg is úttörő tevékenység, külföldön is csak az utóbbi egy-két évtizedben kezdtek napvilágot látni ilyesféle tudománytörténeti összefoglalások. A két kezemen meg tudom számolni, hogy hány országnak van átfogó leírása a típusásványairól. E téren a megfelelő tudománytörténeti ismeret az aktuális kutatások előfeltétele, hiszen valamely ásvány státuszának eldöntéséhez az eredeti leíráshoz használt példányok újravizsgálata szükséges, ami olykor komoly nyomozást követel meg.
Nem szokták megkérdőjelezni a történelem kutatásának fontosságát, és a kultúra, ezen belül a tudomány története ennek szerves része. Az én konkrét kutatásaim kiindulási pontját egyébként igen gyakran valamely kiállításunk vagy egy gyűjteményi tárgyunk jelenti. A Kárpát-medence területére hullott meteoritok történetével például a millecentenáriumi kiállításunk óta foglalkozom. Amikor a kiállítás meteoritikai részét előkészítettem, alaposan utánanéztem a témának a szakirodalomban. Kiderült, mekkora lyukak tátonganak az ismereteinkben, és a bizonytalanságoktól, tévedésektől a leghíresebb nemzetközi kézikönyv sem mentes.
Érdemes aprólékosan, a legelső forrásig visszakövetni a történetet, ilyenkor kerülnek elő az érdekességek. Egy példa a közelmúltból: szlovák kollégák a múzeumunkban őrzött nagydivényi meteoritnak szerettek volna emlékművet állítani a hullás helyén. Ehhez 3D-nyomtatással készítettünk másolatot a meteoritról. Amikor utánanéztem a példány történetének, feltűnt, hogy mostani alakja eltér az 1838-as, legelső rajzon láthatótól: azóta egy másfél tyúktojásnyi darabot letörtek belőle. Mivel 1956-ban a katalógusok és a tári iratok elégtek, csak alapos nyomozás után derült ki, hogy a hiányzó részt az 1860-as években választhatták le róla, és a külföldi múzeumokban őrzött darabok zöme e mintavételből származik.
Még egy friss példa a tudománytörténeti ismeretek hasznosítására. A tavaly év végén jelent meg Born Ignác 1770-es ásványtani és bányászati útleírásának első magyar kiadása, ehhez a fordítás lektorálását, illetve a jegyzetek és a mutatók elkészítését végeztem. Ez egy kétnyelvű kiadás, a magyar fordítás mellett az eredeti német szöveg átírását is tartalmazza, hiszen az eredeti fraktúr („gót”) betűs szedés a mai németek jó részének is fejtörést okozna.

Mely kutatásait tartja a legjelentősebbeknek?

A szűkebb értelemben vett ásványtani kutatómunkámból a szerpentinásványokról szóló egy-két korai publikációm váltott ki némi nemzetközi érdeklődést, illetve néhány, a Kárpát-övezetből leírt, bizonytalanul ismert ásványokra vonatkozó cikkem, ezek nagyrészt a Londonban ösztöndíjasként végzett vizsgálatokon alapultak. A legnagyobb hazai elismerést A Kárpát-övezetben felfedezett ásványok, kőzetek és fosszilis gyanták története című könyvem vívta ki, ezt a Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) Szabó József-emlékéremmel, a Magyar Tudományos Akadémia pedig Akadémiai Díjjal tüntette ki. A múzeum támogatásával a munka angol nyelven is megjelent, és a nemzetközi szaksajtóban nemcsak elismerő hangú recenziókat kaptam, hanem több hivatkozást is. Úgy vélem, hogy a másik nagyobb munkám, A magyar topografikus és leíró ásványtan története című könyv is jól használható összefoglalás, persze ez csak hazai érdeklődésre tarthat számot. Az egyedi tudománytörténeti tanulmányaim közt is vannak számomra különösen kedvesek, ilyenek a Kitaibelnek a tellúr felfedezésében játszott szerepéről írt cikkeim. Fontosnak tartom még a tudománytörténeti kutatásaim egyik „melléktermékét”, a Kárpát-medencei ásványlelőhelyeknek a honlapunkról elérhető on-line kereshető névtárát. Ebben megkereshető a rengeteg hivatalos és nem hivatalos, sőt sajtóhibás névváltozatnak megfelelő mai elnevezés és a koordináták alapján meg is található az adott lelőhely.

Kutatási területén kívül milyen egyéb területek érdeklik?

A „szűkebb szakmámon”, az ásványtanon belül is sok mindennel foglalkozom a kutatás mellett, sőt az évek előrehaladtával a kutatásra marad a legkevesebb időm. Több mint húsz évig voltam az MFT Ásványtan-geokémiai Szakosztályának titkára, illetve elnöke, szakfolyóiratok szerkesztőbizottságaiban vagyok tag, számos kisebb-nagyobb konferencia szervezésében vettem és veszek részt. Amióta itt vagyok, az összes ásványtani témát is érintő kiállításban benne voltam a forgatókönyvírástól a tárgyválogatáson át a berendezésig. Több mint hatvan tudományos ismeretterjesztő cikket írtam, újabban pedig a Facebookra és a múzeumi blogba is írok.

-

Amikor 1987-ben idekerültem, a tárban a segéderőkkel együtt 8 órára számolva nyolcan voltunk állományban. Most négyen vagyunk, miközben a gyűjtemény sem lett kisebb, a munka sem lett kevesebb. Amikor a feladatok táranként és nem létszámarányosan oszlanak meg, egy ilyen kis tárnak, mint a miénk, különösen nehéz a dolga. Tárigazgatóként tehát egyrészt meg kell szerveznem és felügyelnem a tár munkáját, és emellett természetesen magamnak is részt kell vennem ebben a munkában, nem üldögélhetek nyugodtan a főnöki szobámban – már csak azért sem, mert jelenleg mindannyian egy szobában dolgozunk. Amibe aránylag kevéssé igyekszem beleszólni, az a munkatársak egyéni kutatási témája.