Ismét konferencia a digitalizációról!

FELHÍVÁS

A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központja idén harmadik alkalommal rendezi meg a MUZEUM@DIGIT Konferenciát. Jelentkezési határidő: október 26.

Magyar Múzeumok Online 2015-10-21 08:23
Cikk küldése e-mail:

A múzeumi és más közgyűjteményi területen dolgozó kollégák számára szervezett kétnapos rendezvény célja, hogy nemzetközi kitekintéssel bemutassuk és megvitassuk a digitális múzeum, a múzeumi digitalizálás újdonságait, jelenlegi trendjeit és perspektíváit, valamint az internet alapú (webes) megjelenési formákat. 2015-ben nagy hangsúlyt fektetünk a területet érintő aktuális kérdésekre és a múzeumokban alkalmazható innovatív technológiákra, így tervezett témáink között megtalálhatóak a múzeumok társadalommal való együttműködésének lehetőségei, a felhő alapú szolgáltatások jogi vonatkozásai, az adatvizualizáció, valamint a digitális technológia által nyújtott lehetőségek (pl. gamification a múzeumokban).

Fotó: juliettebourdier.net

 

A rendezvény két napja során magyar és külföldi előadóktól közel húsz előadást hallgathatnak meg az érdeklődők, az idegennyelvű prezentációkhoz – természetesen – tolmácsolást biztosítunk.

Idén új nemzetközi programmal bővül a rendezvény, 2015-ben a konferenciához kapcsolódóan kerül megrendezésre az ICOM Új Múzeumi Audiovizuális, Kép- és Hangtechnológiák Nemzetközi Bizottságának (AVICOM) éves fesztiválja, a F@IMP Fesztivál 2015 díjkiosztó gálája is, melynek során az elmúlt év legsikeresebb projektjeit díjazzák. A konferencia ideje alatt a díjazott produkciók egy kiállítás keretében megtekinthetők lesznek, valamint a fesztivál versenyzői közül több audiovizuális, digitális projekt is bemutatkozik majd a két nap során.

A konferencián a hivatalos program mellett idén is lehetőség nyílik a múzeumi digitalizálás és informatika területéhez kapcsolódó piaci szereplők tevékenységének megismerésére.

A konferencia regisztrációs díja 6000 Ft/fő, amely tartalmazza az előadásokon való részvétel mellett mindkét napra a menüebédet és az első esti állófogadást. Főiskolai, egyetemi hallgatók számára diákigazolvány bemutatása ellenében kedvezményes belépőt biztosítunk 3000 Ft-ért, amely azonban nem tartalmazza az ebédet és az állófogadást. A hallgatók számára lehetőség van egynapos részvételre is szintén 3000 Ft-ért, melyhez a konferencia anyagai mellett az aznapi ebédet is biztosítjuk.

Kérjük, hallgatói jelentkezés esetén a regisztráció után vegyék fel velünk a kapcsolatot az ommik@hnm.hu címen!

Jelentkezési határidő: október 26.

A konferencia helyszíne: Magyar Nemzeti Múzeum, Díszterem

1088 Budapest, Múzeum krt. 14–16.

A konferencia időpontja: 2015. november 3–4./

A mindent átölelő digitalizáció

MUZEUM@DIGIT

A MUZEUM@DIGIT konferencia: milyen folyamatok érzékelhetők itthon és a nagyvilágban a digitalizáció területén?

2013. június 06. Molnár Dániel

Múzeumi Digitalizálási Konferencia újra

MUZEUM@DIGIT

A 2013-ban rendezett MUZEUM@DIGIT Múzeumi Digitalizálási Konferencia nagy sikerére való tekintettel a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központja 2014-ben is megrendezi a...

2014. október 10. MNM OMMIK

Digitalizálás a múzeumokban

KÉPZÉS

A Petőfi Irodalmi Múzeum 2015-ben is elindítja akkreditált múzeum informatikai tanfolyamát muzeológusok és múzeumi informatikusok számára.

2015. szeptember 09. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...