Örökségvédelem, igazgatás, kiállítás

BRITISH

British Museum: iraki örökségvédelmi szakemberek képzése és az igazgató utolsó kiállítása. SAJTÓFIGYELŐ.

Pallag Zoltán 2015-10-29 14:00
Cikk küldése e-mail:

A British Museum iraki örökségvédelmi szakembereket képez, ám ez a tény nincs közvetlen összefüggésben Egyiptom: hit a fáraók után című új kiállításukkal, viszont minden látogató levonhatja a saját következtetéseit, mondta az intézmény leköszönő igazgatója, Neil MacGregor.

 

Új örökségvédelmi program

A British Múzeum bejelentette, hogy kísérleti programot hoz létre iraki múzeumi kurátoroknak, restaurátoroknak és régészeknek a kulturális örökség védelmében. A projekt, amelyre 3 millió font kormányzati támogatást nyertek, segíthet kezelni az olyan katasztrófákat, mint amilyen a palmyrai ókori emlékek elpusztítása volt a közelmúltban. A British Museum munkatársai 2003 óta dolgoznak iraki szakemberekkel, amióta ókori lelőhelyeket – mint például Babilon – értek támadások, illetve múzeumok és régészeti lelőhelyek sérültek vagy lettek kifosztva. A képzésre azért van nagy szükség, mert olyan világhírű helyek lehetnek az Iszlám Állam szándékos rombolásainak áldozatai, mint Ninive, Nimrud és Hatra.

Dániel az oroszlánveremben, 5. századi elefántcsont pyxis

 

A múzeum közleményében azt írják, hogy a közvetlen beavatkozás lehetetlen, amíg az Iszlám Állam uralja a szóban forgó helyszíneket, de a képzés felkészít arra az időre, amikor lehetséges lesz majd a visszatérés. Két, a régióban legalább ötéves tapasztalattal rendelkező régészt keresnek, akik vezetik majd a hathónapos képzési programot, amelynek keretében a jelöltek három hónapot a British Museumban töltenek, három hónapot pedig Irakban, ahol a leletmentés és a lelőhelyek védelmének alapjait tanulják meg, illetve ásatásokon vesznek részt északon Kurdisztánban, és délen Baszrában. Ezek a területek viszonylag biztonságosnak számítanak most.

 

Egyiptom: hit a fáraók után

 A bejelentés egy időben történt a múzeum új kiállításának megnyitásával, amely Egyiptom hitvilágát és művészetét mutatja be a római birodalom bukása és a keresztes háborúk közötti időben, amikor Egyiptom hivatalos vallása előbb a kereszténység volt, majd az iszlám lett, és mindkét hit békésen megfért a harmadikkal, a judaizmussal. A kiállítás egyben a múzeum igazgatójának elköszönő kiállítása is. A hamarosan Berlinbe, a nagyszabású kulturális projektekkel foglalkozó Humboldtforum felügyelőtanácsába távozó Neil MacGregor szerint a kiállítás nem a kortárs párhuzamok felől olvasandó, de az értelmezést rábízza a látogatókra.

A kiállítás 2015. október 29. és 2016. február 7. között tekinthető meg.

2500 éves agyagtáblák

JERUZSÁLEM

A zsidók babiloni fogságát dokumentálják azok a 2500 éves akkád ékírásos agyagtáblák, amelyekből első alkalomból nyílt kiállítás a héten a Biblia Földjei Múzeumában.

2015. február 02. MTI

Békefenntartókat telepít világörökségi helyszínekre az ENSZ

ÖRÖKSÉGVÉDELEM

Olasz javaslatra békefenntartók vezénylését tervezi az ENSZ olyan veszélyeztetett világörökségi helyszínekre, mint az Iszlám Állam által sakkban tartott Palmyra.

2015. október 10. Pallag Zoltán

80 millió euró olasz műemlékekre és múzeumokra

FEJLESZTÉS

Több mint 80 millió eurót (24,7 milliárd forint) fordít az olasz kormány a jelentősebb itáliai műemlékek és múzeumok fejlesztésére és a látogatottság növelésére.

2015. augusztus 08. MTI
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...