©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Az ébredő erő

Új Balkáni Nők Múzeuma néven nyitnak kiállítóteret a Pussy Riot tagjai Montenegróban.

A Pussy Riot formáció nem akkor lett világszerte ismert, amikor vagány, profán, vagy éppen ironikus akciókkal hekkelték meg a keleti lejtőn erősen lefelé csúszó putyini rémállamot, hanem akkor, amikor nevezett rémállam – gyakorlatilag egy koncepciós per keretében – három tagjukat bebörtönözte. A magukat punknak nevező csoport ezután világszerte az ellenállás és az undergorund társadalmi mozgalmak egyik szimbóluma lett.

Van egy nő

Nem újdonság, hogy a világ vezető kulturális intézményei továbbra is férfiközpontúak. A múzeumok történeti kiállításaiból szinte alig tudunk meg valamit a társadalom egyik felének a történetéről, mindennapi életéről. A Gerilla Girls már-már közhellyé vált megállapítása szerint a nőknek meztelennek kell lenniük, hogy bekerülhessenek a Metropolitan Museumba. (Ez nem légből kapott kijelentés volt, 1985-ös számításaik szerint a múzeumban kiállító alkotóknak mindössze öt százaléka volt nő, viszont a modern művészeti gyűjteményben található képeken az aktok mintegy nyolcvanöt százaléka nőket ábrázolt). Szerencsés kivételt képeznek a néprajzi gyűjtemények, ahol az ünnepek, az emberi élet fordulói, a sütés-főzés, a textilmunkák kapcsán a női sors inkább megelevenedik. A történeti és művészeti múzeumokban azonban a his-storyból túlnyomó többségében világszerte kimarad a her-story: a nők a múlt foglyaivá váltak. Hiányoznak a kutatások, a gyűjteménygyarapítás ebből a szempontból sokszor véletlenszerű, épp úgy ahogy a női témákat, női sorsokat, életműveket feldolgozó kiállítások is estlegesen jelennek meg egy-egy intézmény kiállításpolitikájában.  A statisztikák szerint a világ nagyobb múzeumaiban a női művészek aránya (figyelem, most már 2016-ot írunk) 15 és 25 százalék között mozog, és ez csak a világ nyugati, azon belül is liberálisabb felére vonatkozik. A magyarországi múzeumi helyzetről egyszer már írtunk egy nőnapi akció kapcsán, de persze nem árt mindig elismételni, hogy hihetetlenül rossz a helyzet, és ameddig nem teszünk aktívan semmit, valószínűleg így is marad.

A Pussy Riot tagjai – saját bevallásuk szerint – punk-rock bandából általános ellenállási mozgalommá nőtték ki magukat, és mindenkit arra biztatnak, hogy tegyenek hasonlóan, vagyis: vegyenek álarcot és menjenek tüntetni. Hasonlít ez a klasszikus New York-i feminista formáció, a Guerrilla Girls alapgondolatához, azzal a különbséggel, hogy ők a művészeti, kulturális és akadémiai szcénában tapasztalható, egyébként vérlázító egyenlőtlenségekre próbálták meg felhívni a figyelmet. És itt el is érkezünk az egyik fő kérdéshez: vajon a Pussy Riot női múzeuma is beleesik a fogyasztói kultúra csapdájába, és ha igen, az szükségképpen el is törli az eredeti célkitűzést?

Szexisták bárhol, szevasztok

Mivel a múzeum ötlete új, és egyelőre kevés konkrétumot tartalmaz, nem marad más hátra, mint hipotetikusan okoskodni a lehetséges kimenetelekről, csapdákról és előnyökről. A fogyasztói kultúra a Guerrilla Girls látványos plakátjait a kapitalista világ egyik fővárosában nyilván könnyebben elérte, mint a Pussy Riot tagjait egy kevéssé ismert balkáni országban. Az is bizonyos, hogy hiába áll a Guerrilla Girls szórólapjaiból készült hűtőmágnes és képeslap halmokban a világ nagy múzeumainak boltjaiban, akcióikkal valódi eredményeket, valódi fejlődést is képesek voltak elérni. Hatásosan, egyszerűen és könnyen értelmezhető jelek mentén mutattak rá a hétköznapi szexizmusra, rasszizmusra, a kirekesztés, az elfojtás és a kizárás megannyi bevett gyakorlatára. Vagyis, hasonlóan a klasszikus punk mozgalmakhoz, miközben magukat kiszorították az ellenkultúra közegéből, és bekapcsolódtak a tömegkultúra szimbolikus rendjébe, képesek voltak az ellen- és szubkulturális struktúrán belül társadalmi hatást kifejteni. És persze az sem biztos, hogy a Pussy Riot Montenegróból valaha ilyen intézményes láthatóságot tud majd létrehozni. Ez ugyanis talán az intézményteremtés egyik legfőbb tétje.

Új kánon a Balkánon

A másik kérdés, ami felmerül, hogy milyen lesz a női múzeum, nőktől, nőkről, nőknek – ahogyan az a leírásban is olvasható. Nem vitás, hogy szükség van női nézőpontokat megmutató, vagy ha úgy tetszik, a normatív maszkulin tekintetet felülbíráló intézményre, kérdés azonban, hogy mindezt milyen szempontból, és milyen szakmai koncepció alapján fogja megtenni. A nőiség biológiai, társadalmi, fenomenológiai, koncepcionális, vagy reprezentációs stratégiáit és elgondolásait helyezi majd előtérbe? Kulturális, gazdasági, ideológiai vagy politikai szempontok alapján találja meg a női szubjektumok elbeszélhetőségének kereteit? Ennyiben egyébként a cím sem csupán ócska hatásvadászat, hiszen a Csillagok háborúja legújabb részében nemcsak a történet folytatását láthatjuk, hanem azt is, hogyan lesz a főszereplő – egyben az Erő legfőbb hordozója – egy fiatal nő.

A Rolling Stone Magazinban és a Dazed Digitalban eddig megjelent, meglehetősen szűkszavú leírás alapján a hangsúly leginkább a reprezentáció politikáján és annak technológiáján lesz. Ahogyan Marija Aljokina, a Pussy Riot egyik ki-be szálló tagja nyilatkozta, nemcsak női művészek munkáit fogják kiállítani, hanem minden kurátor és adminisztratív alkalmazott is nő lesz. Ha megvalósul, ez a tér jó alkalmat adhat a lokális és globális problémák összevetésére. Megmutathatná, hogyan lehet egy alapvetően helyi formációból általános ellenállási mozgalmat létrehozni, és hogyan lehet mindezt általános társadalmi és politikai aktivizmus keretei közé illeszteni. Azt is megmutathatná, amire Kelet-Európában pedig bőven szükség lenne, hogy a feminizmus nem valami (család, gyerek, férfiak, társadalom, stb.) ellen, hanem valami mellett áll ki. Nevezetesen amellett, hogy nemtől, születési helyzettől, szexuális orientációtól és társadalmi identitástól függetlenül mindenkinek ugyanolyan joga van értelmes, alkotó, boldog életre.

Képek forrása: The Atlantic, Gender Across Borders