©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Kényes kérdés?!

Kulturális wellness vagy tudományos műhely? Tudományos jelleg vs. szórakoztatás, kutatási eredmények vs. látogatószám. A Déri Múzeum konferenciát szervezett 2 hete ebben a témában.

Erre a mérlegre minden múzeumban pakolnak napi szinten. Hol az egyik, hol a másik serpenyőjébe. Helyi szinten, az intézménye falai között minden szakma megvívja a maga kis harcát, mert nincs általános állásfoglalás arról, hogy mi a fő feladat, hol vannak a hangsúlyok vagy éppen a határok. Pedig azt mindenki érzi, hogy egyre sürgetőbb lenne egyensúlyt teremteni a tudományos feldolgozás és a legszélesebb értelemben vett bemutatás között. Ezért is fordult a Déri Múzeum konferenciája felé a múzeumi szakma – muzeológus, múzeumpedagógus, közművelődési munkatárs – nagy érdeklődéssel. Neves szakmai előadók (teljesség igénye nélkül: Bereczki Ibolya, Pusztai Tamás, Varga Benedek, Wilhelm Gábor, stb.) jelentkeztek izgalmas szinopszisú előadásokkal.

Abban mindenki egyetértett, hogy az elmúlt évtizedben a múzeumi munka szerkezete teljesen átalakult: nyugat-európai mintára olyan elvárásoknak kell megfelelni, amelyek nem hagynak időt és kellő megmutatkozási lehetőséget a múzeumokban zajló tudományos tevékenységeknek. Helyette olyan új kulcsfogalmaknak kell megfelelni, mint a látogatóbarát intézmény, a társadalmi felelősségvállalás, a legszélesebben értelmezett társadalmi szerepvállalás és a hasznosság igazolása. A minisztériumi éves munkatervben és beszámolóban is ezek kerültek az élre, háttérbe szorítva a sorban a gyűjteményezés és kutatás kérdését, melyek a múzeumi jelleg alappillérei (persze lehet, hogy ez a sorrend csak a véletlen műve).

Az intézményi bemutató szerep fontosságát mindenki elfogadta. Ahogy Pusztai Tamás fogalmazott: „a múzeumok fő kommunikációs csatornája a kiállítás”, amely kutatási eredményeket mutat be, de ezzel a mögöttes tudományos munkával az átlagos látogatók általában sajnos nincsenek tisztában. A Déri Múzeum azért érezte a téma megvitatását aktuálisnak, mert az egyik legjelentősebb szépirodalmi folyóirat, a Tiszatáj, a nyilvánosság elé tárta a problémát egy Fogas Ottóval készített interjú kapcsán. (Fogas Ottóval a témáról készített interjúnk március végén jelenik meg a Magyar Múzeumok Online oldalon. A szerk. megjegyzése)

A Móra Ferenc Múzeum igazgatója válaszaiban sarkalatosan foglal állást, amivel a tanácskozás résztvevői közül sokan nem tudtak azonosulni: „A múzeumnak a kulturális missziót kell képviselnie. A tudományos kutatás mára visszaszorul az egyetemekre, a múzeumokra más feladatok várnak, miközben a két intézmény között persze van átjárás.” Fogas Ottó személyesen nem tudott részt venni a konferencián, de a vele készült interjút a szervezők minden résztvevőhöz eljuttatták. Ebben a régész a „kulturális wellness” fogalmát is tisztázza: olyan közösségi térként emlegeti a múzeumokat, ahova – például dán mintára – az emberek a fárasztó munka után feltöltődni mennek; ami nem zárja ki a komoly tudományos munkát, de az nem a nagyközönségnek szól. A konferencia résztvevői közül többek nem értettek egyet ezzel a szemlélettel, szerintük a múzeumoknak továbbra is a hagyományos alapfeladatainak ellátására, a gyűjteményekre és a tudományos feldolgozásra kell koncentrálniuk. Nem lehet engedni a nyomásnak, amit a szórakozva tanítás, élménynyújtás kényszerít az intézményekre.

Ratkó Lujza szerint, ha a kiegészítő feladatok ellátása kapja a hangsúlyt a múzeumokban, akkor nem felemelő kultúra jellemzi majd őket, hanem kiszolgáló. Bereczki Ilona, bár közel sem látta ilyen borúsan a helyzetet, azzal egyetértett, hogy a modern múzeumi kihívások miatt a muzeológusnak sokféle szerepvállalással kell szembesülnie munkája során: kutatók, feldolgozók, közreadók egyszerre, ami rengeteg idő, energia és figyelemráfordítással jár. Fontos, hogy továbbra is olyan tárlatok készüljenek, amelyek az új tudományos eredmények publikálásával társadalmi párbeszédet generálnak.

Az újságcikk kapcsán felmerült a kérdés: Mi lenne az a tudományos kutatási rendszer, ahol a múzeumi kutatók eséllyel indulhatnának az egyetemi, akadémiai kutatóintézetek mellett?

Wilhelm Gábor alaposan körüljárta a témát, kitérve arra, hogyan hasznosíthatók a múzeumi kutatások, hogyan jutnak el a lehetséges felhasználókhoz. Illetve az MTMT használatával hogyan lehetnek a múzeumi szakma képviselői egymás segítségére.

A „tudományos műhely vagy kulturális wellness” dilemmájában a többség azon az állásponton volt, amit Varga Benedek (a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatója) is képviselt: „A múzeum közművelődési és kulturális szempontból metszéspontban áll: a tudomány és a közvélekedés, az emlékezet és a felejtés metszéspontjában. A létrehozott mondanivaló ezért mindig két pilléren nyugszik: a friss tudományos eredményeken és a közvélemény, közgondolkodás számára releváns tudás megfogalmazásán, amelynek eszközei igen gazdagok lehetnek.”

Erre jó példa volt Kelevéz Ágnes előadása a Petőfi Irodalmi Múzeum „Ez bejött!” című kiállítása kapcsán. A tárlat a gyűjtemény bemutatása mellett rálátást ad a múzeumban zajló csapatmunka eredményességére, amelyben szem előtt van az információéhes közönség és a kutató (irodalomtörténész, művészettörténész). Utóbbiaknak teremt lehetőséget a múzeumi apparátus arra, hogy az új tudományos eredményeiket „kívánatos, mai köntösben” közreadhassák. Két hozzászólás is összefoglalta röviden, hogyan neveznék a metszéspontot, ahol a tudományos jelleg és a szórakoztatás találkozik: selfnessnek (Bereczki Ibolya) – amely a testen túl a lélekkel és szellemmel is foglalkozik, valamint hiteles forrásra alapozott élményt nyújt, illetve a médiából ismert infotainmentnek (Deme Péter).

Számos, egymást fedő vélemény felszínre került, megoldandó kérdések merültek fel. Ami hiányzott, az összegzés, amely alapján az egyes szakterületek képviselői meghúzhatnák saját határaikat, vagy meghatározhatnának egy találkozási pontot: erre koncentrálva indulhatna meg az egymásra figyelő csapatmunka, amely kellő tisztelettel fordul a tudomány felé, mégis érdekesen reprezentálható a közönség igényeit figyelembe véve. A múzeumi-szakmai állásfoglalás arról, hogy hol van az optimális egyensúly, amelyben „házon belül” mindenki hasznosnak, elismertnek érzi magát, munkáját, szakterületét.

(s)