©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Múzeum 2.0

„You are ready in your country for a big change in museums.”

A fenti idézet a Múzeum 2.0 meghívott előadójának, Alicja Knastnak a konferenciára reflektáló leveléből származik. Ez a megállapítás azért lehet mérvadó, mert Alicja Knast óriási nemzetközi tapasztalat birtokában és kéretlenül mondott véleményt a rendezvényünkről. Ő a varsói, immár hétéves Chopin Múzeum és az új POLIN (magyar fordításban: a Lengyel Zsidóság Történetének Múzeuma) – elsősorban a digitális technológiák alkalmazásáról híressé vált – állandó kiállítási koncepciójának megalkotója, majd a minőségi megvalósítás szakmai felügyelője.

De nem kell megijedni: a továbbiakban nem a digitális technológiák mennybe menesztése következik, ez a konferencia céljától és szellemétől is távol állt. Az eredeti zenetudósi képzettségét külföldi múzeumi tanulmányokkal megfejelő meghívott előadó maga adta meg az alaphangot azzal, hogy nem a közönség számára a közelség ellenére is sajnálatosan ismeretlen, esetenként korszakalkotó digitális alkalmazásokat sorolta, hanem egy lépéssel továbbment, és használatukról, hasznukról beszélt.

Az egyes alkalmazások használatáról digitálisan rögzített adatok alapján készült grafikonok egy szempillantás alatt látni engedték, hogy az egyébként nagyon jól átgondolt és mértéktartó Chopin Múzeumban csupán a térbeli elhelyezés nagy különbségeket eredményez, míg a több mint 80, részben azonos zsánerű alkalmazást felvonultató POLIN óriási méretű kiállításán az egész labirintusszerű tér és a narratíva áttekinthetetlensége miatt már a második-harmadik teremtől érdektelenné válnak a látogatók, lecsökken az interaktív eszközökkel töltött idő. Ilyen vizsgálatokat ma még alig végeznek, vagy ha igen, nem osztják meg azokat az adatokat, amelyek arra engednek következtetni, hogy „mennyi pénzt dobtak ki” a látogatók által nem kedvelt alkalmazásokra.  Az előadó arra adott példát, hogy a szakmaiság, az eredmények mérése, tesztelése és a tapasztalatok megosztása felette áll a presztízs-, a PR- vagy éppen az üzleti szempontoknak. Az ilyen fajta (ön)kritikusság, tapasztalatcsere azért nagyon fontos, mert a digitális technológiák alkalmazása új, szűz terület mind a múzeumi, mind a kreatív és informatikai szakmának. Mindenki most tanulja.  Az nem kérdés, hogy remek lehetőségek előtt állunk – rajtunk múlik sikeres kiaknázásuk.

A konferencia ötlete éppen azért született, mert itthon még mindig sok a fenntartás, az ismeretlenségből adódó tévhit és félelem. A másik, esetenként a technológiát méltatlanul le is járató végletként túlzott elvárások, a kiállításba nem illeszkedő vagy szakmailag nem jól megvalósított, de trendi „kütyük” alkalmazása jellemzi a múzeumi világot, néhány üdítő kivételtől eltekintve. Egy olyan fórumot szerettem volna teremteni, ahol mindenki a saját gyakorlatáról, tapasztalatairól számol be, kérdez és válaszol, meghaladva a szélsőséges álláspontok hirdetését. Ugyancsak fontosnak tartottam, hogy ismerje meg jobban egymás gondolkodását, munkamódszerét a két világ: a múzeumi szcéna és a hazai kreatív/informatikai ipar. Nem készen átvehető, követendő példákat vagy technológiákat akartunk bemutatni, hanem a jó digitális alkalmazás iránti érzékenységet és nyitottságot növelni, annak mibenlétéhez támpontokat adni. A másik cél az volt, hogy a néhány ismert és jogosan ünnepelt múzeum mellett teret adjunk kisebb, speciális célú múzeumoknak, sőt nem múzeumi státuszú, de ismeretterjesztő, kulturális örökségközvetítő intézménynek, falakon kívüli alkalmazásoknak. Végül kézenfekvő volt, hogy a konferenciát befogadó házigazdánk, a Design Terminál és Liget Budapest City of Design-sorozatával összevonjuk a konferencia utolsó szekcióját, hiszen itt a bezárás vagy költözés „szerencséjében” részesülő múzeumok most egy eddig nem sok nyilvánosságot kapott szakmai kérdésről beszélhettek: miként újulnak meg a kiállításaik a megújult épületeken belül?

Öröm volt már maga a program összeállítása is, hiszen a bőség zavarával szembesültünk: mind a múzeumok, mind a kreatív ipar oldaláról. A gondolatébresztőnek szánt rövid és velős előadások mellett fontos volt, hogy jusson idő az eszmecserére – ez két panel keretében sikerült is.  A szünetek rövidségét remélhetőleg ellensúlyozta az a sokféle gondolat, új meglátás, ami terítékre került. A múzeumi szakmában talán sokaknak újdonságként hatott, hogy „a kreatívok” nemegyszer „a kevesebb több” elvét hirdették. Ezzel szorosan összefügg, ami a saját gyakorlatunkból is jól ismert gond, sőt a konferencián elkapott beszélgetésekben is visszatért: sokan azt gondolják, a múzeumi szakember feladata, hogy kitalálja, hova és milyen digitális alkalmazás kerüljön egy-egy kiállításba, a kreatívok majd kivitelezik. Ezzel szemben egy kurátor, muzeológus csak üzenetet, célokat kell hogy megfogalmazzon – a konkrét, sokszor alternatív és merőben új ötletek felvázolása a kreatív tervezők kompetenciájába tartozik. A javaslatokat aztán a múzeum sokféle – kurátor, múzeumpedagógus, művészettörténész, restaurátor, gazdaságis, marketinges – képviselőjével közösen csiszolják tovább. Ilyen, többféle szakmaiságot egy ügy érdekébe állító együttműködés eredményei lehetnek az eredeti, a kiállítás koncepciójába illő és a látogatókat megszólító alkalmazások.

A Balatoni Múzeum először analóg helyzetekben tesztelte a célcsoport igényeit, kapacitását, kedvelt tevékenységeket, és ennek tapasztalatai alapján javasolt digitális játékokat. A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum előadásából pedig az derült ki, hogy még egyetlen új technológia – esetükben a belső lokatív helymeghatározás alkalmazása –  is kiállítási időket átívelő és tanulságokkal teli, iteratív folyamat. Ugyanakkor a kreatív szekcióban az általános múzeumi feladatokon és helyzeteken túlmutató, egyedi alkalmazásokkal vívtak ki fiatal alkotók elismerést. A kölcsönös nyitottság eredménye lehet az is, hogy egy-egy „helybéli spektákulumnak” induló ötlet tovább nő, új, transzmediális funkciókkal bővül. Erre az Iparművészeti Múzeumban látható SzínTükör jó példa, melynek révén a közösségi médián megjelenő nagy PR-hatásfokú (saját és műtárgy) képmegosztás, valamint látogatói és társadalmi tükörképnek is felfogható adatvizualizációk is megvalósulnak. Azaz egy, a kiállítótérben használható alkalmazás túlmutat téren és időn – amelynek az elvéről és gyakorlatáról sokat lehetett volna még beszélni.

Ezzel el is jutottunk oda, hogy mi minden maradt ki, részben az első alkalommal megrendezett esemény koncepciója, részben az óriási érdeklődés következtében beálló idő szűke miatt. Például – akár pozitívumnak is tekinthető módon – az első panel résztvevői elegánsan és önmegtartóztatón nem is vették fel az odadobott „pénz” kesztyűt, helyette viszont kiderülhetett, hogy a hazai múzeumlátogatottság növekvő tendenciájú. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a digitális technológiák a múzeumok szemszögéből nézve óriási összegeket jelentenek.  Mind a finanszírozási lehetőségek, a múzeumi digitális stratégiaalkotás kritériumai és ösztönzése, mind a múzeumi saját – eszközbeli és szakemberi – infrastruktúra kiépítése, mind a „szolgáltatók” nyílt versenyeztetése, az egyes „termékek” minőségének összehasonlítása többórás eszmecserét töltene ki. Ugyancsak többször, de csak melléktémaként bukkant fel az újfajta szakemberek iránti igény, képzésük, továbbképzésük megoldatlansága.

Szintén továbbgondolásra lenne érdemes, hogy meddig menjünk el a közönség igényeinek kiszolgálásában, illetve hogyan kell a szakmaiságot megőrizni a legújabb digitális technológiák adta virtuális világokban. A várrekonstrukciók kapcsán például az akadémiai hátterű előadó javasolta a (vélt, nem hiteles) realisztikus rekonstrukcióval szemben a fikciót érzékeltető vizuális 3D megjelenítési megoldásokat. Ezek szükségessége a kreatív ipar berkeiben nem mindig magától értetődő, sőt igazi szellemi kihívást jelent.

A konferencia iránti érdeklődés minden várakozásunkat felülmúlta. A múzeumi fórumokon propagált eseményre háromszáznál többen szerettek volna eljönni, végül százötven körül volt a résztvevők száma, sokan állva hallgattak végig teljes szekciókat. Örültünk, hogy vidékről, sőt a határokon túlról is érkeztek résztvevők. Ahogyan annak is, hogy a sok fiatal kreatív szakember (és egyetemi hallgató) mellett fenntartók, döntéshozók is képviseltették magukat. Sokak kérésének eleget téve, az előadások máris elérhetők online, a videófelvételek megosztása folyamatban van – érdemes visszalátogatni a konferencia honlapjára. Így fel lehet idézni a beszámolóból szükségszerűen kimaradt gondolatokat, fotókkal dokumentált pillanatokat. Ugyancsak ott olvasható a szervezők teljes stáblistája is. Nekik, valamint minden előadónak, panel-közreműködőnek, és a kitartó és figyelmes közönségnek ezúton is köszönöm hozzájárulásukat a Múzeum 2.0 sikeréhez. Valóban azzal az érzéssel mentünk haza, hogy együtt és nyitottan, „készen állunk a nagy változásra hazai múzeumi világban”.

A szerző a MOME TechLab vezetője, a Múzeum 2.0 konferencia főszervezője.

(s)