Hátrányokból előnyt: Csornai Muzeális Kiállítóhely
ELISMERÉS
A csornai múzeum az „Év múzeuma 2015” bírálóbizottságának külön díját vehette át a Múzeumok Majálisán. A nehéz helyzetben lévő múzeumról a bizottság egyik tagja ír!
| Végh Katalin |
2016-05-23 12:00 |
A Csornai Muzeális Kiállítóhelyet Csornai Múzeumként ismerhettük meg korábban. A kiállítóhellyé visszaminősített intézmény kitartóan küzd, hogy visszaszerezze korábbi rangját. Az ezért folytatott elhivatott munka az egyik oka, amiért a Premontrei Apátsággal közös épületet használó kiállítóhely elnyerhette „Az év múzeuma 2015” pályázat bírálóbizottságának elismerését.
Egy múzeumpedagógiai foglalkozás közepébe csöppentem a látogatáskor, ami meghatározta az intézményről kialakított véleményemet, a látogatás hangulatát. A foglalkozást a régész végzettségű, az utóbbi hetekig teremőr munkakörben(!) foglalkoztatott kolléga vezette értelmi és testi fogyatékkal élő felnőtteknek. Kiváló, szakértelemmel és empátiával vezetett foglalkozásnak lehettem tanúja. A pénztáros munkakörű korábbi könyvelő fogadott engem, a látogatókat és az épület másik szárnyába hirdetett rendezvényekre érkezőket. A történelem tanár végzettségű múzeumpedagógus pedig igyekezett mindenhol ott lenni, segíteni. Mindeközben kutatók is éreztek. A kollégák minden perce be volt osztva. Az összevont intézmény igazgatója közművelődési szakember, aki szívén viseli a múzeum ügyét, azzal együtt, hogy nem múzeumi területen dolgozott korábban.
Ez az első 5 perc nyilvánvalóvá tette, milyen hátrányokkal kell nap mint nap megküzdenie a kollégáknak. Státuszhiány, múzeumból visszaminősített kiállítóhely, alacsony költségvetés, több funkciós munkatársak egy nem kifejezetten turista célpontként számon tartott városban. A legfőbb érdeme ennek a maroknyi csapatnak a küzdés, az akarás, a közösségi gondolkodás.
Maga az épület az általában jellemző kisvárosi múzeumokhoz hasonló: felújításra vár. A közönségforgalmi terek adottak, jól használják. A földszinti kézműves szoba és az emeleti reprezentatív tér kielégíti a különböző igényeket. A fogyatékkal élők pl. a földszintet tudják könnyen megközelíteni.
Ott jártamkor nem is igen figyeltem fel a komfortnövelő szolgáltatásokra, mert a munkatársak aktivitása kötötte le a figyelmem (másnapra vártak, nem is számítottak rám). Parkoló, járda megoldott (belvárosi széles utcában), mozgássérült rámpa nincs, mert a földszintet meg tudják közelíteni a kerekes székes emberek is. A kert a szerzetesrenddel közös használatában van, amelyet a programokon az intézmény ötletesen kihasznál.
A raktározási, nyilvántartási, műtárgyvédelmi területekbe ugyan bepillanthattam, de sajnos a raktárhiány, restaurátor hiány a jellemző.
Pályázati lehetőségeik szűkebbek kiállítóhely besorolásuk miatt, de lehetőség szerint igyekeznek pályázatokat írni. Kérdés, a 3 főtől elvárható-e, hogy leterhelten, a szakmai munkába szívüket-lelküket beleadva, pályázatíró ismeretek és ebben jártas csapat (pl. a fenntartónál vagy megbízással) támogatása nélkül erejükön felül ezt is végezzék? A digitalizált tartalmak esetén szintén jellemző vidéki múzeum eset, hogy az adatok technikai okok miatt „eltűntek”, a gépállomány nem elégséges, illetve a 3 fő kevés ahhoz, hogy ezt a feladatot is teljes körűen ellássa.
A társadalmi hasznosulás tekintetében az intézmény teljesítménye kimagasló. A környék és a város ifjúságának igényeit kielégíti, élő kapcsolatot ápol az oktatási intézményekkel és példamutató munkát végez a fogyatékos emberek életminőségének javításában. Az innovatív szemlélet itt nem a multimédia kiemelt használatában vagy a 21. századi látványban mutatkozik meg. Az állandó kiállítás sok évvel ezelőtt készült, technikai megoldásait meghaladta az idő. Az innováció elsősorban az új célcsoportok bevonásában, a közösségépítésben rejlik, amire egyébként a munkatársak rendkívül büszkék.
Nos, így tovább Csornai Kiállítóhely, hajrá Csornai Önkormányzat a továbbfejlődésért, a magasabb jogi szakmai besorolás eléréséért!
