©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

Varga Benedek a Nemzeti Múzeum élén


A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) feladata, hogy a hazai muzeológiának minél több szempontból központja legyen – mondta az MTI-nek adott interjújában az intézmény új főigazgatója.

Szerző: MTI | Forrás: | 2016-07-05 10:05:06

Az MNM élére július 1-jével öt évre kinevezett Varga Benedek hangsúlyozta: a Nemzeti Múzeum törekedni fog arra, hogy még nagyobb mértékben forduljon a nyilvánosság felé, ehhez még több eszközt találjon meg, még több fórumot alakítson ki, és még komplexebben mutassa be mondanivalóját a közönségnek.


A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum éléről érkezett szakember hozzátette: az eddigihez hasonló mennyiségű kiállítást tervez, de jobban ki szeretné használni az internetes felületeket, a Facebook, a YouTube nyújtotta lehetőségeket, valamint több mozgóképes tartalmat szeretne előállítani, és ezeket akár az MTVA csatornáin keresztül közzétenni.

Varga Benedek kitért a Múzeumkert tervezett rekonstrukciójára is: július közepén tekintik át a kertrekonstrukció ötletpályázatának eredményeit, ezt követően írják ki a tervpályázatot, majd az újjáépített kert 2018 tavaszán nyílhat meg. A parkolás biztosan megszűnik a Múzeumkertben, amelynek a mostani kettő helyett négy bejárata lesz – árulta el.

Úgy kell egy modern kertet építeni, hogy az megőrizze a reformkori kertépítészetre jellemző hangulatát, és ki tudja szolgálni a hagyományosan itt megtartott nagyrendezvényeket, például a március 15-i ünnepséget vagy a Múzeumok majálisát – jegyezte meg.

Varga Benedek elmondása szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Miniszterelnökség is támogatja azt az elképzelést, hogy az MNM kapja meg a Pollack Mihály téri Esterházy- és Károlyi-palotát.

A Nemzeti Múzeum feladata lesz, hogy a magyar muzeológiának minél több szempontból központja legyen – hangsúlyozta a főigazgató, aki együttműködést tervez többek között a szentendrei Skanzennel, a Néprajzi Múzeummal, a Petőfi Irodalmi Múzeummal, a Természettudományi Múzeummal és számít a határon túli magyar és a vidéki múzeumok kooperációjára is.

„Nem minden jó, ami külföldön van: Magyarország akkor ért el sikereket, amikor nem egy-egy külföldi modellt próbált meg változtatás nélkül átültetni, hanem amikor megértette a külföldi modellek, intézmények működésének logikáját, és ennek alapján létre tudott hozni egy sajátos magyar modellt” – szólt a nemzetközi példákról a főigazgató.

Varga Benedek úgy vélte, a Szépművészeti Múzeum nem vetélytársa az MNM-nek, hiszen művészeti kiállításokat rendez, míg a Nemzeti Múzeum feladata a Kárpát-medencére koncentráló régészeti-történeti muzeológia és ennek bemutatása.

„Irigylem a Szépművészeti Múzeum gyakorlatát, melynek köszönhetően meg tudta csinálni azokat a blockbuster kiállításokat, amelyek tömegesen keltették fel a magyar közönség és a turisták figyelmét, és azért is, amilyen szintű és rangú kiállításokat tudott kivinni olyan külföldi intézményekbe, mint például a párizsi Musée d'Orsay” – jegyezte meg.

Az MNM vezetője szerint a sikeres hazai példák mellett fontos megérteni, mitől működik jól a New York-i Metropolitan Museum, a British Museum vagy a Dán Nemzeti Múzeum és számos más intézmény, amelyektől sokat lehet tanulni. Ez persze nem fog azonnal menni, két-három év is kell a látható változáshoz – figyelmeztetett.

Varga Benedek elismerően szólt elődje tevékenységéről; elmondása szerint Csorba László nagyon jó munkát végzett csapatával, amelyre lehet alapozni: fontos kiállításokat vittek például a Távol-Keletre, és megújították az MNM auschwitzi, törökországi és bulgáriai kiállítóhelyeit is.

„Összességében azt szeretném, hogy a Nemzeti Múzeum még fajsúlyosabb legyen a múzeumi palettán, olyan intézmény, amely mindenkinek sokat nyújt, a szakmának és a közönségnek egyaránt” – mondta Varga Benedek.

 

MTI fotó - Bruzák Noémi

Kapcsolódó cikkek:
Új elnököt választott az ICOM Magyar Nemzeti Bizottsága
Eldőlt, ki lesz a Nemzeti Múzeum főigazgatója
A Nemzeti Múzeumnak a nemzetközi versenyben is helyt kell állnia

Cimkék:

    Muzeumok.hu Rss betöltése...