©2011 magyarmuzeumok.hu Minden jog fenntartva.

A Forster Központ utolsó napjai


Az év végére befejeződik a megszűnő Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ feladatainak, eszköz- és személyi állományának szétosztása - mondta el Varga István, a központ elnöke.

Szerző: MTI | Forrás: | 2016-12-23 23:58:09

Az elnök felidézte, hogy a háttérintézmények átalakításáról szóló júniusi kormányhatározat rendelkezett a Forster Központ megszüntetéséről, majd egy december 6-i újabb kormányrendeletben fogalmazták meg a háttérintézmények átalakítására vonatkozó konkrét irányokat.

Varga István elmondta, hogy az átalakítás tervezésekor a Forster Központ tevékenységeit feladatokra kellett bontani: 254 feladategységet tudtak meghatározni, majd ezeket tovább rendszerezve 29 egységet hoztak létre. Ezek ellátásához csoportosították később a szakember- és az eszközállományt.

Ezek alapján január elsejétől a kulturális örökség védelméért felelős miniszter - a Miniszterelnökséget vezető miniszter - látja el a kulturális örökség elemeinek nyilvántartásával, védelmével, a műtárgyfelügyelettel kapcsolatos hatósági és egyéb tevékenységeket, a világörökséggel, a nemzetközi ügyekkel, az állami elővásárlási jog gyakorlásával, a tudományos gyűjtemények kezelésével, a kutatószolgálat működtetésével kapcsolatos ügyeket, a kulturális örökségi értékek osztályozásával, az örökségvédelmi tanácsadói testületek működtetésével, a kulturális örökség elemei védettségével, szakértői tevékenységgel, a közszolgálati tisztviselők kötelező továbbképzésével és az ismeretterjesztéssel, valamint a közművelődéssel, a szakmai és társadalmi együttműködéssel összefüggő feladatokat.

A Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.-hez kerül közfeladatként a nagyberuházások régészeti előkészítése, dokumentálása és koordinálása, a régészeti örökség felkutatásában való közreműködés, a Forster Központ létesítménygazdálkodási feladatai, valamint az ingatlanokra vonatkozó beruházási és fejlesztési feladatok. A társaság gondoskodik továbbá 2017-től a kulturális örökség kezelésével kapcsolatos információk nyújtásáról, a hasznosítással, pályázatokkal, közreműködéssel, fejlesztéssel, felújítással kapcsolatos tanácsadásról, a tervpályázati eljárások lebonyolításával összefüggő feladatokról, valamint a veszélyeztetett műemlékek helyzetének koordinálásáról, a hasznosítási javaslatok készítésében való közreműködéssel kapcsolatos feladatokról és a kulturális örökséget érintő fejlesztési programok kidolgozásáról is.

A Magyar Építészeti Múzeum fenntartói feladatai a Magyar Művészeti Akadémiához, a nyilvántartási rendszer pedig a Lechner Tudásközponthoz kerül.

Az elnök kiemelte, hogy az átalakítás egy 20 százalékos bér- és létszámleépítést is előirányozott, ezt azonban sikerült kiküszöbölni azzal, hogy a központnál korábban megüresedett pozíciókat nem töltötték be.

A Forster Központ 296 fős személyi állományából négyen kerülnek az MMA-hoz, 70-en a Miniszterelnökséghez, egy ember a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-hez (NISZ), három a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósághoz (KEF), a többi szakember pedig a nonprofit kft.-hez. További öt dolgozó még nem döntött a neki felkínált szerződés aláírásáról.

Az elnök felidézte, hogy a személyi állomány nagy része, a tudományos anyagok, az eszközök és értékek szervezettől függetlenül területileg egy helyen, a XI. kerületi Daróczi utcában maradnak, bár a helyszín átalakítása és végleges kialakítása még folyamatban van, a munka továbbviteléről és befejezéséről január elsejétől a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. gondoskodik.

Varga István elmondta azt is, hogy az építészeti múzeum teljes anyaga szintén a Daróczi utcába költözik, azonban ez a helyszínt csak a gyűjteménytárolásra és a kiállítások előkészítésére alkalmas, így az MMA tervei között egy tényleges múzeum létesítése szerepel.

Kapcsolódó cikkek:
Hauszmann tervei és a Nemzeti Hauszmann Terv
A kincstalálás hatályos szabályozásáról
Gepida sírok mellett egy 8000 éves lelet is előkerült

Cimkék:

    Muzeumok.hu Rss betöltése...