Merre tart a szekér? Szépművészeti kontra Galéria
Sajtófigyelő
Vélemények a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria újraegyesítéséről és a budapesti Ötvenhatosok terén kialakítandó új, nemzeti közgyűjteményi épületegyüttesről.
| Berényi Marianna |
2011-11-23 12:10 |
Amióta szeptember végén a Magyar Közlöny hírül adta, hogy a kormányzat a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek újraegyesítését tervezi, illetve a budapesti Ötvenhatosok terén új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttest szándékozik létrehozni, és a koncepció kidolgozásával, az építészeti tervpályázat előkészítésével kormánybiztosként Baán Lászlót bízta meg, a közvélemény lassú ébredésének lehetünk tanúi.
A szakma és a sajtó szinte bénultan fogadta a hírt, holott nyáron a Szépművészeti térszín alatti bővítésének elmaradása kapcsán már a The Art Newspaper is utalt az elképzelésre: „Az egyeztetések még csupán kezdeti szakaszban vannak ugyan, kormánykörökből származó sajtóértesülések szerint legalább egy múzeumépület helyszínére igent mondtak a döntéshozók Baán javaslatából: egy keskeny földterületen a Műcsarnok mögött megindulhat az építkezés.”
A szakmai reakciók, ahogy a brit művészeti magazin, úgy a Magyar Közlöny megjelenése után is elmaradtak. Elsőként Baán László állásfoglalását olvashattuk, amelyet az MTI adott közre interjú formájában, ebben kifejtette: a Hősök terén található Schikedanz-palota a régi mesterek képtárává válik, míg a Műcsarnok mögött felépítendő új – nemzetközi tervpályázat eredményeként felépülő – múzeumépület a 19. század közepétől máig terjedő időszak gyűjtő- és kiállítóhelye lesz. „Mindkét épület a magyar és az egyetemes anyag együttes prezentációját fogja szolgálni, így igazán hatékonyan, nemzetközi kontextusban lehet majd bemutatni a magyar művészet értékeit” − ismertette elképzeléseit.
Az Andrássy-negyed megvalósulása, a két országos múzeum egyesítése ekkor még sokak számára inkább elképzelhetetlennek, mint vitára alkalmas projektnek tűnt. Annál meglepőbb volt, amikor októberben a kormány határozatot hozott az új közgyűjteményi épületegyüttes létrehozásához szükséges intézkedésekről, és a beruházás előkészítésére 30,9 millió forintot csoportosított át. A dokumentumban az is szerepelt, hogy a kormány egyetért a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum egyesítésével, és ehhez elrendelte a szükséges személyi és szervezeti intézkedések meghozatalát. Ennek határideje 2012. február 29.
Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a nyilvános állásfoglalás nem kerülhető el, de a sajtóban egyre sűrűbben megjelenő hírek ellenére a szakmai megnyilatkozások még várattak magukra. A döbbent csöndet végül a Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének (AICA) Magyar Tagozata által kiadott állásfoglalás törte meg, amelyben elsőként kérték számon a szakmai háttértanulmányok, a hatásvizsgálatok és a nyilvános vita elmaradását az évszázad beruházása, illetve az egyik legfontosabb közgyűjteményi intézményünk „megszüntetése” előtt. A sajtóban közreadott véleményüket nemsokára a Nemzeti Galéria közleménye is követte, amelyben főleg a két intézmény 2012. február 29-i határdátummal megjelölt egybeolvasztását kérdőjelezték meg.
Ezt követően az ügyben érdekelt két főigazgató szólalt meg: Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójaként az AICA állásfoglalásában elhangzottakat igyekezett cáfolni, Csák Ferenc pedig a beolvasztásra váró intézmény vezetőjeként a Magyar Nemzeti Galéria megalapításának valós hátteréről szólt. Sinkó Katalin művészettörténész Nemzeti Képtár című írására hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy csúsztatás azt állítani, hogy 1957-ben a Szépművészeti Múzeumból a Magyar Nemzeti Galériát „szovjet mintára kiszakítva” hozták volna létre, illetve a jelenlegi „újraegyesítés” a magyar művészet „nemzetközi kontextusba” kerülése „pozíciójának javítását szolgálja”.
A vita tehát, ha nem robbant is ki, de elindult. Nézzük a legfontosabb állomásokat!
Szakmai megszólalók
A szakmai viták eddigi legfontosabb pontja a Duna Televízió egyik késő esti adásában volt látható. Az Éjjeli őrjárat 2011. november 11-i műsorában a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria összevonásáról a vita eddigi megszólalói, Baán László, az időközben főigazgatói posztjáról lemondott Csák Ferenc, Mélyi József (AICA) és György Péter esztéta mondták el véleményüket. A beszélgetés során kiderült, hogy az elkövetkező egy évben – amely Baán László többször hangsúlyozott üzenete szerint a szakmai diskurzus időszaka lesz – nemcsak a két intézmény összevonása, a két gyűjtemény egybeolvasztása, a „régi mesterek” és a „modern képtár” szétválasztása, az új épület koncepciójának kialakítása lesz vita tárgya, hanem a magyar muzeológia egészének régóta halogatott kérdések sorára kell választ adnia.
A műsor megtekinthető itt!
Ezek közül csak néhány: Miért születhetnek ilyen horderejű döntések a szakma megkérdezése nélkül, és miért nem tud a magyar muzeológia gyorsan, hatékonyan, szakszerűen és következetesen reagálni az ilyen helyzetekben? Hogyan lehetséges, hogy a Pulszky Társaság novemberi konferenciáján Baán László úgy hagyta el az üléstermet, hogy egyetlen kérdést sem kapott koncepciójával, feladatkörével kapcsolatban? Miként fordulhat elő, hogy most mindössze néhány olyan cikket tudunk felsorolni, amely a két gyűjtemény összevonására reflektál?
A kérdést azonban meg is fordíthatjuk. Mi értelme van a szakmai vitának a jogi értelemben már eldöntött egyesítés esetében? Ahogy a Facebookon az egyik muzeológus kommentjében olvashattuk: „Hallgattunk, mert mielőtt döntés született, nem kérdezett minket senki. Utólag meg nem kérdeztünk, hanem meghallgattuk a döntést.” Valószínűleg nem ő az egyetlen, aki számára most az az első rendű dilemma, hogy kormányzati határozat birtokában a szakmai diskurzusnak miről is kell szólnia. Ha elindulunk ezen az úton, irányadó lehet Endrődi Gábor művészettörténész, tanársegéd szakmai blogja, melynek Zaj című írása – már részben túllépve a politikai kérdéseken – koncepcionális és praktikus szemszögből vizsgálja a két gyűjtemény egyesítésének kérdéseit. „A diskurzus kezd mellékvágányra terelődni, és nem tudom megállni, hogy ne írjam le – amilyen röviden csak tudom –, szerintem mi lenne a fővágány” – fogalmaz, ami szinte egybecseng a CentrArt Művészettörténészek Új Műhelye Közhasznú Egyesület állásfoglalásával. Ez utóbbiban Székely Miklós elnök és Tóth Áron tudományos titkár többek között azt is kifejtette, hogy nemzeti intézményeink átszervezésének hivatkozási alapja, vagyis a magyar művészet nemzetközi kontextusban való bemutatásának felvetése ilyen formában álkérdés, a múzeumi intézményi struktúra megváltoztatásáról szóló, szükségszerűen nyilvános párbeszédet helytelen irányba indítja el. A magyar művészet nemzetközi kontextusba helyezése a magyar művészettörténet-írás kezdetei óta sarkalatos szempont. Az európaiság/nemzetközi jelentőség hangoztatása a 21. században nem több kisebbségi komplexus megnyilvánulásánál, amely nem vet számot azzal a tudományos értékkel – és egyben nemzeti szellemi kinccsel –, amelyet adakozó mecénások, gyűjtők, művészettörténészek és muzeológusok generációi az elmúlt másfél évszázadban létrehoztak. Bővebben itt olvasható!
Hasonló az álláspontja Marosi Ernő művészettörténésznek, akadémikusnak. A múzeumi egyesítésről és további összefüggéseiről Prékopa Ágnesnek adott interjúja az Artportal oldalán jelent meg. A témával több szempontból is foglalkozó szöveg egyik állítása megfordítja a Baán László évek óta rendszeresen hangoztatott, de nyilvánosan soha nem vitatott nézetét: „Fikció, hogy a Szépművészeti gyűjteménye egyetemes (világ-)kontextust biztosít a magyar művészet számára. Éppen ellenkezőleg: a magyar művészet kontextusa adhat magyarázati lehetőséget arra, hogy miért, hogyan, milyen ízlés alapján, milyen funkcióban gyűjtöttek be magyar képeket.”
Mélyi József művészettörténész, az AICA elnöke NDK vagy Hollandia? – A Nemzeti Galéria beolvadásáról a Magyar Narancsban megjelent írásában mindannyiunk számára jól ismert történelmi párhuzamot hoz példaként: a német egyesítést. „Mindez persze ismerősnek tűnhet a történelemből, mivel valamennyi (az írás korábbi bekezdéseiben Baán Lászlónak tulajdonított – szerk.) felsorolt érv párhuzamba állítható Németország újraegyesítésének modelljével: egykor az NDK is szovjet mintára jött létre, negyven éven át egy hibás axiómát követve létezett, és az újraegyesítés révén ott is kinyílhatott a világ”− fogalmaz, miközben meg is kérdőjelezi az állítást: „De valóban hasonlítható az NDK-hoz a Galéria?” Vagy inkább Hollandia a jó példa? Azaz tekintsük a Galériát a nem mindig kedvező körülmények ellenére működőképes, a saját és európai hagyományokra építő, független egységnek? „Szintén alaposabb vitára váró kérdés, hogy a hasonlatban valóban a Szépművészeti Múzeum lenne-e az NSZK?”
Az AICA továbbra sem mondott le arról, hogy szakmai párbeszédet indítson. Ennek megalapozására a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozata szakmai beszélgetést és vitafórumot rendezett a Galéria beolvasztása és az Andrássy-negyed közgyűjteményi terveivel kapcsolatban. A Tranzitblogon megtekinthető filmen akár most is végighallgathatjuk Marosi Ernő művészettörténész, akadémikus, Szücs György művészettörténész, az MNG igazgatóhelyettese, valamint Mélyi József beszélgetését. A moderátor: Tatai Erzsébet művészettörténész, az MTA Művészettörténeti Intézetének munkatársa volt.
Újságírói vélemények
Míg a szakmai fórumok takarékoskodnak az észrevételekkel (vonatkozik ez nemcsak a muzeológiára, hanem az urbanisztikai platformokra is), a napilapok és a hetilapok rendszeresen tartogatnak újdonságot a témával kapcsolatban.
A Magyar Hírlapban Péntek Orsolya Cézanne-tól a múzeumi negyedig című írása a Szépművészeti Múzeum éppen aktuális és várható kiállításai között tér ki olyan horderejű kérdésekre, mint az egyesítés, annak financiális háttere. Mint ahogy Baán László valamennyi nyilatkozatában, itt is válaszol az elképzeléseit ért kritikákra: „azért neveztek ki, hogy előkészítsem a múzeumi negyed koncepcióját, figyelembe véve a szakmai, a várospolitikai és a közlekedési szempontokat. Nem lehet számon kérni a kormányon, hogy miért nem kezdte el az előkészítést az előkészítés megkezdése előtt. Ez a tények félreértése vagy szándékos félremagyarázása. Két év áll rendelkezésre, erre a munkára, és a kinevezésem óta egy hónap telt el.”
A HVG Gyúródeszkán a múzeumok, sodrófa a kormánynál című anyaga (szerző: Winter Ádám) a szakmai vitát, a hazai megszólalókat mellőzve inkább a nemzetközi múzeumi beruházásokra, azok alapelveire helyezi a hangsúlyt, és kiemelten foglalkozik azzal a nem alábecsülhető kérdéssel, hogy milyen szerepet szán a kormányzat a Budavári Palotának.
Az Index Miért kell szupermúzeum a 56-osok terére? című szövege azon túl, hogy a már említett Pulkszy-konferencián elmaradt kérdéseket hiányolja, több lényeges dologra is felhívja a figyelmet. Itt elhangzott előadásában Baán László miért beszél arról, hogy már felvette a kapcsolatot az Állatkerttel, a jégpályával, sőt a Nagycirkusszal is, de arról miért nem, hogy tárgyalt a Városligetben működő Közlekedési Múzeummal? Miért nem esett szó eddig arról, hogy a kormánybiztos a nemzeti közgyűjteményrendszer egészének áttekintésére is felhatalmazást kapott?
Ugyanakkor Földes András az árnyalatnyi különbségeket is szóba hozza: „a két múzeum összeolvadását ellenzők és támogatók valójában nem állnak egymással szemben. A Galéria dolgozói ellenérveik sorolása után ugyanis elmondták: az MNG jelenlegi helyén, a Várban nem működik jól. A jövőben a nem múzeumi használatra épült palotánál alkalmasabb helyszínt kell találni az intézményüknek.”
Hogy mennyire nem szabad feketére-fehérre bontani a problémát, Hamvay Péter Élet is Irodalomban megjelent terjedelmes írása is bizonyítja. Az eddig legtöbb véleményt, megszólalót felvonultató Alakuló kisgömböc című cikk több szempontból is vizsgálja a két intézmény egyesítésének, a két múzeum működésének problémáit, sőt a város szerkezetében várható változásokat, a vár funkcióváltását sem mellőzi.
A Népszabadság újságírója, N. Kósa Judit ismét másként kérdez A Szépművészeti és a Nemzeti Galéria fúziója: a kis hal bekebelezi a nagy halat? című munkájában: „Mire föl ez a rettentő sietség? Miért evidens a döntéshozó számára, hogy a Szépművészetibe olvad be a Galéria, magyarán a kis hal kebelezi be a nagyobbat? Mi táplálja az optimizmust, hogy az új múzeum valóban meg fog születni? És mégis: mi lesz, ha mégsem?” „Vajon mi mozgatja a politikai döntéshozókat? Egy ennyire bizonytalan gazdasági helyzetben, olyankor, amikor a kultúra minden kérdése látványosan háttérbe szorul, mi okozhatja, hogy sebbel-lobban lépnek egy olyan ügyben, amelynek a megoldása végső soron kizárólag azon fog múlni, hogy az EU ad-e nekünk pénzt egy megamúzeumra, vagy sem?
„Nem tudunk másra gondolni, mint hogy ott, a város fölött évtizedekre előre tekintve folyik az álmodozás. S aki hajlamos az ábrándozásra, az jól tudja, hogy a legszebb álom is puszta vágykép marad, ha nem teszünk – jóllehet kicsi, de – határozott lépéseket a valóra váltása érdekében” – írja N. Kósa Judit.
A kérdésfeltevések ideje még nem fejeződött be, sőt még igazából el sem kezdődött. Érvényes döntés birtokában azonban már nem az a vita tárgya, hogy jó ötlet-e a két intézményt összevonni, hanem mind művészettörténeti, mind muzeológiai, mind városrendezési, sőt turisztikai szempontból is széles körben ki kell, át kell, végig kell beszélni, milyen módon valósul majd meg – "akár tetszik, akár nem" - az elkövetkező évtizedek legnagyobb kultúrpolitikai beruházása. Igyekeznünk kell, hiszen 2013 végén írják ki a nemzetközi építészeti tervpályázatot. Addig pedig egy jó vitára nagyon kevés az idő!
