Helyek, közösségek egész héten

KÖZÖSSÉGEK HETE

Csaknem kilencszáz programot kínál a Közösségek Hete rendezvénysorozat, melynek keretében egy héten át egészen május 14-ig várják színes eseményekkel az érdeklődőket országszerte.

Magyar Múzeumok Online 2017-05-10 13:30
Cikk küldése e-mail:

Az idén első alkalommal megrendezendő programsorozattal a szervezők egy évente visszatérő hagyományt szeretnének teremteni. A rendezvény fő célja, hogy az egyre inkább elmagányosodó társadalmunk figyelmét felhívja a közösségek szükségességére, a közösségi kezdeményezésekre, valamint azokra az élményekre és értékekre, melyeket egy közösség a tagjainak adhat.

A programsorozatot minden évben május második hetében rendezik meg, így idén május 8-a és 14-e között zajlanak majd az események. A projekt átfogó célja, hogy segítse a települések önkormányzatai, kulturális intézményei és lakosai közötti kapcsolatok erősítését, amelyek lehetővé teszik, hogy minél több aktív, a helyi társadalmat megmozgató közösség jöjjön létre. Éppen ezért a rendezvényre helyi közösségek, kulturális intézmények és civil szervezetek jelentkezhettek olyan programokkal, amelyek kifejezik a közösségi összetartozást és a közösségben rejlő értékeket, valamint ráirányítják a figyelmet a helyi kezdeményezésekre.

Közművelődési, muzeális és könyvtári intézmények, az azokban működő vagy hozzájuk köthető baráti, amatőr művészeti, alkotó-, olvasó- és egyéb körök, továbbá hagyományőrző csoportok, egyházi közösségek, civil és jótékonysági szervezetek, sportklubok, egyéb közösségek programjai egyaránt megtalálhatók a rendezvénysorozat kínálatában.

 

 

Néhány ajánlat a Közösségek Hetéhez csatlakozó múzeumok programjaiból szerdára:

Bonyhádon, a Völgységi Múzeumban a héten minden nap Múzeumi csalogató címen tartanak tárlatvezetést 13.00, 14.00 és 15.00 órakor. A program célja, hogy az intézmény szélesre tárja kapuit a nagyközönség előtt, bepillantást engedve az adott intézmény működésébe, s egyúttal párbeszédet kezdeményezve az intézmény és a településen lakók között.

Közös darumadár hajtogatásra hív a Déri Múzeum a Közösségek Hete keretében. Egy ősi Japán legenda szerint, aki 1000 darumadarat hajtogat papírból, annak a daru teljesíti a kívánságát! Az elkészült darumadarakat és a kívánságokat a Déri Múzeum pénztáránál várják az elhelyezett gyűjtőhelyre nyitvatartási időben május 14-én 10.00 óráig. Az ekkor kezdődő családi nap során az elkészült madarakból darufüzért készítenek és a látogatók megismerkedhetnek a Szamuráj udvarház kiállítási egységgel is.

A vásárosnaményi Beregi Múzeum 13.30-kor kezdődő programja a helyieknek szól. A „Naményi vagyok, nem turista!” elnevezésű séta a helyiekre, vagyis a vásárosnaményiak közösségére fókuszál, akik itt élnek a városban, vagy itt születtek, de már elkerültek településünkről. Felkeresik a város történetileg fontosnak számító épületeit, tereit, ahol érdekes, sokak által nem ismert információkkal, történetekkel, képekkel hozzák közelebb a városlakókat a saját múltjukhoz, kulturális örökségükhöz - természetesen a résztvevők felidézett emlékeire is számítanak, amelyek a közös tudásunkat tovább gyarapítják.

Várostörténeti sétára hív a Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény is. A rendezvényre elsősorban a civil szervezetek képviselőit és tagjait várják, akik szívesen nyernek betekintést annak a településnek a múltjába, ahol élnek, dolgoznak. A séta a múzeumnál kezdődik szerdán 15 órakor.

Szintén 15.00 órakor Békéscsabán bemutatkozik a Munkácsy Emlékház.  A kúria épületének társadalmi szerepéről a 19. századtól napjainkig Mészáros Zsuzsanna múzeumpedagógus, az Omaszta család levelezéséről Szalay Ágnes történész tart előadást.

„Nagy ember a tenger” – Ember és természet viszonyára, a művészetpártolás jelentőségére, valamint a Miskolci Fotóklub Egyesület nagylelkű, Csontváry Kosztka Tivadar Öreg halász című alkotásához kötődő felajánlására utal a 16.30-kor nyíló kiállítás címéül választott Kányádi Sándor idézet. A 20. századi magyar festészet egyik legkülönösebb és legjelentősebb egyéniségének ikonikus festménye a Herman Ottó Múzeum Képtárában található. Az Öreg halász az egyik különleges példája az egyetemes képzőművészetben megnyilvánuló bonyolult lélekábrázolásnak, az emberben lakozó jó és gonosz kettősségének. Az egyedisége miatt népszerű Öreg halász lett „Miskolc nagykövete a világban”. Hazai múzeumok mellett az olajfestményt kiállították már Londonban, Miamiban, San Diegoban, Stockholmban és Csíkszeredán. Az 1902-ben készült szuggesztív portrén 1964 óta nem végeztek átfogó restaurálást. A kép időszerű megújítására gyűjtést hirdetett 2017 elején a Herman Ottó Múzeum, amelyet másokkal együtt a Miskolci Fotóklub Egyesület is támogat: a „Nagy ember a tenger” című kiállítás fényképeit ajánlotta föl értékesítésre a múzeumnak. Ezek a képek megtekinthetők és megvásárolhatók a múzeum kiállításán.

Mindenki hallott már Magyarország Nagy Könyvéről, Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényéről. Akik május 10-én 17.00 órától vállalkoznak egy különleges vári sétára, a regény történésének helyszíneit Szalainé Király Júlia irodalomtörténész vezetésével járhatják be az egri várban.

A Közösségek Hetére interaktív, okostelefonos alkalmazást is fejlesztettek. Az alkalmazás a rengeteg program közötti eligazodáson túlmenően szórakoztató játékokkal is igyekszik az emberekhez minél közelebb hozni a kezdeményezést. A rendezvénysorozat programjairól az EVENT@HAND Közösségek Hete applikáció mellett (webes elérhetőség: http://guideathand.com/hu/downloads/kozossegek-hete) bővebben a Közösségek Hete weboldalán a www.kozossegekhete.hu -n tájékozódhatnak az érdeklődők.

 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...